Légszíves-légyszíves segítsetek, mi a teendő, ha megállt, ill. stagnál a fogyás már kb. 2 hete?
Köszönettel

fórum: 

hozzászólások

Szia Brill!
Hogy miket mozgunk? Amikor én még jó kislány voltam és fogytam is, akkor felváltva csináltam azt, hogy egyik nap Norbi boxos kazija, másnap pocótorna után bringa. Ha nagyon fáradt voltam nem erőltettem a dolgot.De csak ha tényleg már nagyon ki voltam.

Sziasztok!

Nem igazán tudtam, hogy hova írjam ezt a kérdést: Mennyi ch-tól kezd hízni az ember?
Ha 20 ch-val fogyunk, akkor mennyi szükséges a szinten tartáshoz, és mennyivel kezd ismét hízni az ember? Szóval a határokra volnék kíváncsi..
Amúgy nagyon egy helyben állok mostanában, fogytam 10 kilót, és azóta semmi, még az első fázissal sem megy semerre. Ilyenkor mi van?

Kösszi, pussz: Brill

Csapjátok be a testetek. Én ilyenkor mindig eszek mindent, ami a kezem ügyébe akad. Süti, csoki, tészta, jó édes gyümölcsök. Ez tart 3-4 napig. Nem kell izgulni, ne kezdesz el dagadni!!!!!! Aztán két hétig nyomni kell ismét a bevezető szakaszt, és a kg-ok elkezdenek leugrálni, majd folytatni azt a szakaszt ahol előtte tartottál. Ez a legegyszerűbb, nem kell görcsölni, hogy most mi lesz, ha eszem egy kis sütit??? Nagy kaland. A szervezetnek pont ez kell, hogy kilendüljön a holtpontról!!!!!!!!

Nos, igen, holnaptól ismételten elindítom az első fázist. Ma ennek örömére egy csomó mindent ettem, és tegnap esküvőn voltam, ott is ettem rendesen. És most ünnepélyesen megfogadom, hogy holnaptól minimum itthon tornázom.
Köszi: Brill

Sziasztok Mindenki!
Nagyon régen voltam köztetek, és igazából amikor szeptemberben elmentem nyaralni, ott már ráléptem a bűnözés mezejére, mivel Görög-ben isteni finom kenyeret , piritóst, tálaltak elém az olívás sült sajthoz. Hát persze hogy ettem belőle! És aztán így lassacskán itthon is eszegettem kenyérkét. De meglepődve tapasztaltam, hogy nem híztam tartom a 80-79 kg -ós súlyomat. Igaz, hogy ha egyik nap ettem kenyeret, akkor másnap nem. Most viszont eldöntöttem, hogy még legalább 5 kg-tól meg kell szabadulnom, és mától kezdem a bevezető szakaszt. Tehát fogyásra fel újra!!

Sziasztok!
Légyszi segítség, most már 50 napja csinálom az Atkinst, leginkább még mindig az első fázist, de egyszer egyszer ettem már mandulát. diót egy keveset. Egy hete minimálra csökkentettem a sajt, tejszín, tejföl fogyasztást, már a megengedettet sem eszem. És a fogyás... az sehol... a legelső héten lement 1-2 kiló, és 2 cm eltűnt a derekamból és a combomból, de én azt szeretném, ha a mérleg is nekem kedvezne, mert ez így nagyon kiábrándító... Légyszi egy kis bíztatást nekem...
Köszi
Zitt

Szia Zitt,

Két dolog:

1. Nem szabad koplalni! Ha koplalsz, akkor nem fogysz, mert a szervezeted ezerrel tartalékolja a hamit a rossz napokra:-) Naponta 5X enni kell, és jól kell lakni az atkinsos kajákból. 5-6 tojásból rántottával, csirkepörkölttel, stb. stb.

2. Mozogsz? Heti 3 alkalommal nem ártana 20-30 perc intenzív mozgás, pl. gyors séta, vagy tudom javasolni a Norbi duci tréning kazettáit, én azt csinálom, és nem megerőltető, viszont tök jól átmozgat.

3: Eszel annyi zöldséget, amennyit az Atkins előír? Nagyon fontos az emésztés és az anyagcsere normális működésben tartásához. Ugyanígy a folyadék. Iszol eleget?

4. Ha mindezek benn vannak, és még így sem fogysz, akkor nem ártana megnézetned magad egy orvossal, hogy a túlsúly hátterében nem áll-e valamilyen testi probléma. (pajzsmirigy, stb.)

Vagy akár próbáld ki Réka diétáját:) Majdnem Atkins, kisebb-nagyobb eltérésekkel. Erre a Norbi oldalon találtam rá. Fórumozók szerint nagyon hatásos, ebből lépnek ki a stagnálásból. "Találkoztam" pár Atkins rajongóval is:) Nekik bejött.

DOMI: csak jót teszel mindenkivel ha elmesélted, az akaraterő csodákra képes.Néha bűnözünk, de ott kell folytatni ahol abbahagytuk és tilos elengedni a gyeplőt.Szinte elképesztő ez a 100 kg. leadás. gratula hozzá.
Hoxa Neked is, meglásd sok kicsi sokra megy:))

hoxa: A fiam 195kg-ról fogyott le.Gyomorgyűrüt kapott egy endoszkópos 'műtéttel'. Ezzel a módszerrel pici átmeneti gyomra lett (mint egy fordított tölcsér), aminek állítható, de eleinte szűk nyílásán keresztül megy a kaja. Most a fiam egy csinos, 24 éves fiatalember. Igydekszik a súlyát tartani. Már nem mindene a kaja által nyújtott öröm, jöhetnek a barátnők is!!
Na de mi csak maradjunk Atkins papánál, és vele fogyjunk.

hoxa:Köszi az Ő nevében is. Vele az volt a probléma, hogy önfejű gyermek volt, és homokba dugta a fejét. Inkább evett és tűrte a sok bántást, majd remetévé ment át(velünk nem!!). Aztán egyszer csak elmúlt a Csipkerózsika és Ő fedezte fel ezt és kezdte intézni. Ezzel kapcs. írásomat ezennel befejezem.
Atkins mára 40dkg-ot varázsolt le rólam. Ma reggel cukormérést tettem: 5 egész volt. A fejem idönkénti zúgását kivéve minden OKÉ. Kenyeret akarok!!! Tudom, Mária Terézia is megmondta, hogy ha a népnek nincs kenyere egyen kalácsot. Én inkább KENYÉRKÉT a finom héjával. FÚÚJJJJ. Nem is finom

DOMI: Szóval ebben is hasonlítunk? KENYÉRKE!!! Felőlem ellehet akárhány diétás édesség, meg nem kivánnám(főleg mióta valaki megkínált pár éve aspartamos üdítővel, és rosszul lettem, írtózom mindenféle műédestől), de a frissen sült kenyér nagy csábítás! Talán pár hét(hónap) múlva egy picikét bekaphatunk. Tegnap panaszkodtam hogy egyhét alatt csak fél kiló ment le, de valami vízvisszatartási gond lehetett, mert már estére is megvolt a másfél kiló, ma reggelre pedig kettő. Lehet, hogy tényleg nem szabad naponta mérni?

edit: Az én eredményem nicht ugribugri, langsam (nem tudok németül), mert én nem sokkal több mint 1.3kg-t fogytam egész héten. Talán az a nagy becsületesség!
Most egy kicsit jobban meglódulhatna, de nálam még mindig tart az a fránya mindent magamban tartani effektus. A nagy dolgokkal bajom van. A múltbeli reggeli cigi a KV-val elhagyása óta nem megy. Nem teljesen papsajt ez az egészséghez közeli életmód.

Lányok! Mindig is tudtam, hogy itt, ezen a fórumon tündik vannak, akik minden mellett ádáz kűzdelmet folytatnak a kg-jaik ellen, de mindig van annyi idejük egymásra, hogy vigyázzanak harcostársaik rogyadozó lelkivilágára. (Ezt mégegyszer nem tudnám összerakni). Remélem, hogy senki nem fogja elveszteni a jó humorát azzal, hogy duci FILIGRÁN lesz!!!!, csak az a fránya zsír hagy minket el és nem a kedvünk. Holnapig sziasztok és jó zsírégetést.

Sziasztok!
Én még új vagyok Nálatok, már ami a hozzászólást illeti, de a kezdetek óta figyelem a honlapot, és ezúton is minden elismerésem Hoxának!
Talán néhányan már találkozhattatok velem a mindmegette fórumán, ott Andika néven szerepeltem, de ezt már itt lefoglalták.
Hoxa! köszönöm az e-mail, amiben megnyugtattál a kávé tekintetében, és írták a kekwich diétáról. Jelentem, tegnap elkezdtem. Ennek oka a következő volt: 02. 02-én kezdtem az Atkinst 68kg-al, és az első héten lement 3kg. Mindent betartottam, de amikor újra mérlegre álltam, (ez az előző hétvégén volt), akkor megint 68-at mutatott.
Én sem értem igazán, egyetlen dolog nyugtat, hogy a puffadásom elmúlt, jól érzem magam nagyon minden tekintetben, de azért szeretnék kilóban is összemenni...!
Tehát tegnaptól a Kekwich, remélem így már menni fog!
Mindenkinek szép napot, és jó fogyást!
Üdv, Hexi

Szia Hexi, légy üdvözölve, úgyis mint új, és mint "régi" tagsági igazolvánnyal rendelkező fórumlakó! Kiváncsi lennék rá, bár tudom ez még korai, de hát a fogyisok tudod türelmetlenek, hogy a kekwich diéta milyen, és mit érzel tőle?? (Na ezt aztán most tökéletes magyarsággal megkérdeztem..((

Szia Hexi! Ez nagyon elszomorító,de nehogy fel ad! Talán valami olyat sikerüt enni vagy inni ami újra felvitte a vérukor szinted! Modok egy példát és nem akarok okoskodni,mert nem tudhatja senki mitől ingadozik a súlyod ennyire! Lehet akár pajzsmirigy rendellenesség is.Szóval nekem a Meristin nevű görcsoldó tabletta vitte fel a vércukor szintem,mert burgonyakeményítőt tartalmaz!Tehát nem tudatosan estem bele ebbe a buktatóba!

sziasztok! Agyrém vagyok, mérleg és mérés függő vagyok és erről le kell állítanom magam.Atkins papa heti egy mérést javasol és mennyire igaza volt. Talán nagyon türelmetlen vagyok és emiatt elkeseredek,hogy a fenébe megint nem fogytam egy dkg-ot sem.

Bodsa: Ha egy héten egyszer mérné magát a türelmetlen fogyózó akkor nem az látná,hogy ingadozó súlyokat mér a mérleg,hanem látványos 1-2 kg-ot súlycsökkenést lát helyette ami még nagyobb önbizalmat és sikerélményt jelentene.Tipp: Megkértem a páromat,hogy dugja el a mérleget,ez neki is jó,mert nem hallgatja,hogy borulok ki,szítkolodok és haragszom magamra.

Hát ez a hozzászólás vicc akart lenni..
Én mérem magam minden nap ált.ban este és reggel, és így nem lepődök meg, nem esek kétségne akkor sem ha visszajjön fél vagy 1 kiló, mert ismerem a testem, és tudom mi, mitől van.
Jobb tisztában lenni a dolgokkal, mint mondjuk a hát vágán megtudni, hogy több kiló vagyok, mint amikor kezdtem:) Ez tökre személyre szabott, valakinek ez a jó, másnak az.

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára