Légszíves-légyszíves segítsetek, mi a teendő, ha megállt, ill. stagnál a fogyás már kb. 2 hete?
Köszönettel

fórum: 

hozzászólások

Már három hete, hogy elkezdtem, az elején lement 2 kg (víz:-(((), majd visszajött 1, utána másfél hétig semmi, s végre lement 1kg, ami a hétvégi tojásos nokkedli:-(( után vissza is jött. Szóval itt toporgok a 63 kilómmal (a cél 55-57)és tényleg nem eszem mást, mint a megendgedett (sajna a fehérbor az hetente párszor lecsúszik, de már nincs koffeines kv, és diétás üdítő sem a napi listámon), és nem tudom, hogy mitévő legyek?? Olvasom, hogy sokatoknak stagnál, de már egy jó pár kilo után, és ha jól értelmezem, nem az első fázisban, én még nem is olvasgatom a másodikat, mert annyira elégedetlen vagyok:-((( Vélemény???? Köszike!

Summer:
Én is szoktam néha, bár nem tudom a zsírokkal kapcsolatban jót tesz-e.
Túl sokat belőle senkinek nem javaslok, hasgörcsöket okoz, meg fájdalmas a khm.
Szóval, néha-néha egyet-egyet szerintem is be lehet kapni.

A másik, amivel korábban próbálkoztam: keserű só
A patikákban lehet kb. 10 dekánként kapni (elég olcsó). Vízbe kell belőle keverni egy kávéskanálnyit reggelente. Baromi keserű, nevéhez híven. :) De le lehet nyomni, gyorsan, fájdalommentesen, aztán rá még egy pohár natúr vizet.
Léböjtökhöz is ajánlják, beöntés helyett. Végigmossa a bélfalakat.

Hoxa

a cél súlyom előtt vagyok,még 3 kg-ot kellene fogynom és sajnos vissza jött 1 kg és stagnálok is vagy 3-4 hete.Bizonyára sok zöldséget eszek,nagyon türelmetlen tudok lenni, nem sokára itt a nyár és le kell vetköznöm,a családom meg össze-vissza cikiz,mert bogarasnak tartanak,nem ihatsz kolát? Egyél egy kis sütit!Na igyál már egy pohár bort. Egyszóval kötöm az ebet a karóhoz és ellen állok a családomnak,viszont ha meglátnak fürdőruhában akkor lehet hogy felvonják a szemöldöküket,mert nem éppen azt látják amit én bizonygattam nekik,hogy olvad a zsír rólam,stb..

Szia Gyöngyi!
Nekem is több mint 3 hétig stagnált a fogyás és utána megindult egy kicsit!Most meg le-föl inagdozik!Már nem tudom eldönteni se, hogy mi a jó mit csináljak vagy éppen mit ne csináljak!!Nekem igaz elég lassú az anyagcserém is!!
Szóval nem vagy egyedül!!!
Éva

Szia Moncha!
Próbáltam már úgy is, hogy jól bekajáltam de attól meg úgy éreztem, hogy mindjárt kipukkadok!Tehát már nem esik jól ha tele eszem magam!Most is olyan érzésem van mintha minden megállt volna a gyomorszájamnál!Pedig ma még csak egy tejeskávét és ásványvízet ittam.Sajna az évek alatt rááltam arra, hogy nem reggelizek így nekem az első étkezés az ebéd.Lehet ez sem jó így de én erre már annyira átáltam, hogy nem esik jól a kaja 12 elött.:(Igazából már nem tudom mit kéne csinálnom, hogy meginduljon már normálisan a fogyás.????:((

Detto.
Évekig én sem reggeliztem!!!
De mivel most alakul az anyagcsere, és jó irányban, próbáld megcsinálni, hogy reggelizel, én reggel szinte zabálok!!! (azóta mióta atkinsezem)
Mikor szoktál kelni? Én általában későn keltem, ezért nem is reggeliztem. Ha ilyenkor kelsz, vagy 8 után ne csodálkozz, hogy csak az ebéd megy le elsőre.

Pár napig kelj korábban, aztán fog menni a reggeli. 17 óra után pedig 0! ch, legalábbis minimális.

Na, mostmár én is írhatom, hogy stagnálok. kb. két hétig állt, egy hete pedig fél kiló le, másfél föl. Ráadásul most jött meg piroska. Talán ezért "genyózik" velem.
Most próbálok még több vizet inni, több zsírt be, és kevesebb zöldséget, hogy minnél kevesebb legyen a ch. Kávét is iszogatok (Ricoré-t, mert ez csökkentett koffein tartalmú). Majdcsak kikísérletezem, mitől indul megint be a fogyás!
Eddig olyan lelkes voltam, de a stagnálástól már tiszta depi vagyok... Egyedül a ketoncsíkom biztat. Lila! Nem sötét, nem is a leghalványabb, de lila. Tehát ég a zsírom... állítólag...

Ok. köszike a segítséget!A több folyadékot meg tudom ígérni, hogy menni fog, de a reggeliben nem vagyok biztos!:))Majd megpróbálom magam megeröltetni!!
Mivel nekem nem az evés miatt jöttek fel a kilók hanem a hormonok miatt így nekem az nem gond, hogy nem lehet enni!Vagyis, hogy bizonyos dolgokat nem ehetek!!Csak sajnos az a k..va hormongyógyzert szednem kell folyamatosan!!Már elnézést akifejezésért de annyira utálom, hogy ezzel agyógyszerrel kell élnem!!Szívem szerint abba hagynám, de nem merek kockáztatni!!!:((
Na de elég a nyavajgásból!!!!Megpróbálom a több folyadékot és valahogy a reggelit is!!
Azért nagyon aranyosak vagytok, hogy segítetetek!!
Köszike és puszi

Szia, sokan vannak úgy, hogy délelőtt rá sem bírnak nézni a kajára, pedig nagyon fontos lenne, hogy egyél. Próbáld magad hozzászoktatni, szépen fokozatosan. Először 2-3 napig zöldségeket reggelizz, paradicsomot, kígyóubit - amiben sok a lé. 4-6. napon tegyél hozzá sonkát, kevés sajtot. Amikor már ez megy minden megterhelés nélkül, főzz ezekhez, v. ezek helyett 1 tojást. Így lassacskán eljutsz a komplett reggeliig.

Kb. 3 hete kezdtem a kurát. Természetesen igyekszem betartani, hogy no szénhidrát. Fogytam is, a ruhákon veszem észre. De többet szeretnék es persze minnél előbb. Most úgy érzem nem fogyok túl nagy ütemben, pedig nem eszem többet, sőt. De éhezni sem akarok. Nektek mi a tapasztalatotok ? Nyilván először a víz távozik, a zsír raktár nehezebben indul be.

Szia Edvina!
Én tegnap voltam 2 hetes és a többiek tudják, hogy én minden nap nyavalyogtam, hogy se cm se kiló nem megy le.
Ma reggelre -2 kiló!!!!!!!!!!! Hurrá Én már ennek is tudok örülni.
Ha itt a fórumon nem tartják bennem a lelket lehet, hogy már rég feladtam volna. Nem szabad most már én is azt mondom. Nem tornáztam első naptól, az is visszatarthat,(most minden este rendszeresen, hasizom, comb) elhagytam a sajtot, állítólag valakinek az sem jó. Kávét Kávémixet iszok (0,9%) koffeintartalommal édesítővel tjszínnel nagyon finom. Megiszok naponta 4 liter vizet, és nekem gond volt a széklettel, de tegnap beszereztem a HUSK-ot, és ma reggelre láss csodát, az is sikerült. Szerintem ez is gátolta nálam a fogyást. De remélem, hogy most már megindult és meg sem áll a célig.
Kitartás, mi itt vagyunk veled.

Mindenki!
Aki issza a HUSK-ot segítsen!
Mibe keveritek bele, mert és vizbe tettem, és majd kifordult a gyomrom úgy éreztem tapétaragasztót iszok és azok az apró szarok alig mentek le. Van valami ötletetek mibe elviselhetőbb? Szeretném inni, mert használt, de így előbb utóbb hányás lesz a vége.

Hát Habóka, sajnos ez ilyen. Vizzel veszem be én is, tényleg nem felemelő, a gipszkásához tudnám hasonlítani. Becsukom a szemem ne lássam és megpróbálom egy hajtásra kiinni és valami szépre gondolni közben.

Én HUSK-ot nem merek használni, mert a diéta alatt abszolut minden rendben az emésztésemmel. Akinek probléma ez talán nem fogyaszt elég rostot.
Nem tudom jó-e az én módszerem, de én nem reggelizem, csak kávézom, a munkahelyemen gyümülcsöt vagy Smatch-os salátát eszem felvágottal vagy sajttal, viszont vacsorára eszem a legtöbbet: sült húsi + saláta. A tsaccikit imádom !!!

Sziasztok! Most regisztráltam ide, de már olvasgattam, amiket írtatok! Én kb 5 hete csinálom az atkinst. Lement rólam 5 kg az első 1-2 héten, de aztán megállt a fogyás és még mindig semmi. Nem tudom, hogy mit csinálhattam rosszul. Ráadásul az emésztésem sem a legjobb. Van, hogy napokig csak pisilek. Ha tudtok vmilyen tanáccsal szolgálni, akkor írjatok! Köszike!

Zazuka ! A legtobb dieta hibaja az egyoldalusag, es a csak sajat modszerben vetett merev hit. Kritikaval csinalom az Atkins-t , nem eszelosen betartva. Teljesen egyetertek no szenhidrat: kenyer, krumpli, teszta, suti, fagyi, cukor.
De a gyumolcs es a zoldseg karos szenhidratjaiban nem hiszek. ????

Nagyon egyszerű, úgy hogy sokkal több feleslegük van, mint nekünk (én is 65-ről indultam, és én is 160 centi vagyok, de az én célom az 55 kiló, mert arra gondoltam, hogy ha egy jót bekajálok, azonnal fölugrik 2 kiló, és nehogymá rögtön 60 legyek).
Vért izzadok, mire ezt a nyavajás 10 kiló felesleget leadom:(

Annyira elkeseredtem, hogy már hónapok (2) óta nem fogyok,hogy a hétvégén és már talán azt megelőző napokban is ettem tiltott dolgokat (pl. gyümölcs, édesség, pékáru) a ch -volt olyan nap- az 50-60-at is meghaladta. A súlyom pedig nem változott egy dkg-t sem. Akár eszem, akár nem, nem történik semmi a világon. Amúgy nem linkeskedem, nagyon szigorúan betartok minde szabályt. Lehet hogy nekem ez a súlyom, és soha sem megy már lejjebb. Régebben már sikerült ledolgozni 60-63 kg-ra. Most a 69-en állok 2 hónapja. 78-ról indultam még márciusban.

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára