Sziasztok lányok!!

Gondoltam jó lenne összetömöríteni az olyan lányokat, akik ugyan olyan cipőben járnak mint én.

95-kg vagyok jelen pillanatban, és szeretnék nyár végére 65-kg lenni.

Talán közösen jobban megy.

Gondoltam időközönként össze is hozhatnánk egy LOW CARB-os bulit, ha mindenki benne lenne.

Kiváncsi vagyok hányan lehetünk!!!

Várok mindenkit szeretettel: Ágota

fórum: 

hozzászólások

Sziasztok Csajok!Az esküvő nem úgy sikerült ahogy elterveztem:((Az első fogás húsleves volt amiből ettem két tányérral csak levet,de utánna csak rántott húsok voltak saláta semmi,csak édes savanyúság,és éjfél után töltött káposzta,nem beszélve a rengeteg sütiről.Nem baj mátol folytatom csak az bánt hogy megint várni kell jó pár napot míg elindul.Ma reggeli mérés:73,6 kg annyira azért nem rossz.A tali akkor a Római parton lesz?

Hát köszi a gratulációkat, azt hiszem megszenvedtem értük, a kérdésre a válasz, igen, sportolok, már ha azt sportnak lehet nevezni, hogy hajszolom magam keresztül lógó nyelvvel és pattogó fülekkel a fülledt utcákon. A futásnak nem éppen nevezhető sport, amit űzök, azért meghozta az eredményt, és azt is hozzá kell tennem, hogy naponta 2X20 percet taposok a frankó kis gépemen. Kétnaponta csinálom a felülés-dömpinget, meg a hátizmozást, és kétnaponta csinálom a 20 perces Norbi-duci tréninget.
Most két napot pihentem, de holnaptól megint minden nap futok majd.
Ma jól kirúgtam a hámból, megettem legalább 15 dkg epret, a felét úgy, hogy kb fél deci tejszínt öntöttem rá, 2 db édesítőt feloldottam vízben, ráöntöttem azt is, ezt a kombót bele a turmix-gépbe, és hajrá. Gyerekek, isteni finom volt, már majdnem elhittem, hogy shake-et kortyolgatok. Ha ezt befagyasztod kására, nagyon finom:)
Sőt ma ittam kakaót is, 1 dl tejjel és keserű kakóval, hű, de jól esett!
A találkozóval kapcsolatban annyit, hogy a Római part azért kínálkozik nagyon jónak, mert ott megvan a Balaton-part feeling, viszont egy részről az a hátulütője, hogy eléggé kiesik. Legalábbis nekem. De döntsön a többség, és elmegyek, ha ezt választjátok. Értetek? Mindent!:)
Köszi a bíztatást, pussz és jó éjt mindenkinek!

SZIASZTOK LÁNYOK!!

IGAZ , HOGY ÉN INDÍTOTTAM A FÓRUMOT, DE BOKROS TEENDŐIM MIATT ALIG KUKKANTOK BE:-((. BOCSI EZÉRT.

A TALÁLKÁVAL KAPCSOLATBAN: JÚNI 24,-ÉN A RÓMAI PARTON LENNE , HA MINDENKINEK MEGFELELŐ.

ARRA GONDOLTAM, HOGY ELÉG SOK " DOLGOZÓ NŐ" VAN KÖZÖTTÜNK, ÉS EGY DU. 5 ÓRA JÓ LENNE.
A TALÁLKA HELYÉT ÚGY KELLENE KITALÁLNI, HOGY AKI VIDÉKRŐL JÖN, KÖNNYEN METRÓVAL MEGKÖZELÍTHETŐ HELYEN LEGYEN. BIZTOS SOKAN FOGUNK KOCSIVAL IS JÖNNI, ÍGY AKI GYALOG JÖN, BEÜL AZ ÜRES HELYEKRE.ÉS SPURI A RÓMAI...

AZ ÁRPÁD HIDON KELL ÁTMENNI PESTRŐL, ÉS AQVINCUM FELÉ KELL MENNI A SZENTENDREI ÚTON. PÉNTEKI NAGY FORGALMAT FIGYELEMBE VÉVE OLYAN HELYEN KELLENE TALIZNI, AHOL JÓL LEHET PARKOLNI, ÉS METRÓ IS VAN.
AZ ÁRPÁDHÍD PESTI HÍDFŐJÉNÉL A RENDÖRSÉG ELŐTT A PARKOLÓ MÉG MEGVAN? EBBEN NEM VAGYOK BIZTOS, DE HA IGEN, AKKOR AZ EGY TÖKÉLETES HELY LENNE. METRO VAN, PARKOLÓ VAN..

A MÁSIK DOLOG, LÉGYSZI SZEDJÜL ÖSSZE, HOGY HANYAN VAGYUNK. VISSZATÉREK A TOPIKHOZ SZÁMOLNI.:-)) ÁGOTA

HÁNYAN VAGYUNK?
ELŐRE BOCSI, HA VALAKIT KIHAGYTAM, DE SIKÍTSATOK HA IGEN.

1-BRILL
2-BRENDA
3-LINDA21
4-TERÉZANYU
5-ÉNAKÉM
6-GAGNES
7-HOLLY
8-KISGÉ
9-ARANYALMA
10-VÁGICA
11-HOXA (EZÉRT LETT HOXA FÓRUM, MERT TE ÖTLETED VOLT?)
12-PUSZEDLI
13-ZAZUKA
14-LISA
15-TACUS
16-ÉS JÓ MAGAM, ÁGOTA

JÓ SOKAN LETTÜNK:-))

JÓ ÉJT MINDENKINEK

Helló kedves,
jó hogy gondolsz rám is, csak hogy én épp a királyok országában (Nagy Britannia) tengetem napjaim egy gyönyörű tengerparti városban.
so, a talákán így nem tudok ott lenni, mivel kb. 1700 km választ el tőletek térben, de lélekben egy fél centi sem. Majd írjatok hogy mi volt, hogy kicsit úgy érezzem én is ott voltam :)

Helló csajok!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Vettem ma egy 40-es szoknyát, és KÉNYELMESEN RÁM JÖN :))))
MÉL LE IS TUDOK ÜLNI BENNE, ÚGY, HOGY NEM SZORíT :)))))
HAHH, VISZLÁT 46-OS MÉRET :)
Jah, és ma mértem, április 20 óta eddig -33 cm, bár én egy csomó helyen mérem, azért ami irányadó:
derék: -12
has: -7
csípő: -2
felkar: -3

Sziasztok csajok!
Ma vagyok pont két hetes az atkins-ben! Hősiesen kitartottam, és a kezdeti 84 helyett most 78-at mutat a mérleg (de azt 3 napja szilárdan)
Én nem nagyon szoktam centivel méreszkedni, de nem csak szemmel látható az eredmény főleg a pocaktájékon, és a csípőn, ami nekem a leges leggázosabb. A nadrágjaim remekül állnak lassan, mármint lötyögnek, úgyis mondhatnám. Remélem ez sokkal tovább is így fog menni, mint a karikacsapás.Nincs közöttetek véletlenül pedagógus? Nekem egy jó kis magyar tanár kéne..
Puszi nektek!

Sziasztok nem volt időm két napig erre nézni.
17-NUSY ki ne hagyjatok a felsorolásból!:)))
Brill:gratula a fogyáshoz,két hét alatt 6-kg az nagyon remek:)Rendesen folytatom én is hétfő óta,de a mérleg plussz 2-kg-ot mutat!Ilyen még soha nem volt.Lehet hogy a tegnapi sós husi mellé sokat ittam és a só vissza tartotta a vízet,majd holnap reggel kiderül.Puszi mindenkinek:Anna

Szia Nusy!
Ne aggódj, ha egy kicsit visszagörgetsz az időben akkor látni fogod, hogy kb egy hete ugyan ezzel kínlódtam, hogy 79 ről visszaugrált 81-re.. Teljesen elkeseredtem, de aztán talán két nap múlva meg hirtelen 78-at mutatott. Ha tényleg visszaolvasgatsz, megnézheted, hogy nem te vagy az egyetlen igandozó, a többiek is beszámoltak ezen kellemetlen dologról.
Én csak bíztatni tudlak, nekem jól megy a dolog és remélem így is marad. Mondjuk a két hét alatt 6 kilónak állítom, hogy a fele víz vagy valami ilyesmi.. De mostmár talán a napokban elérem a 77-et!:)
Kitartás, és hamar visszamegy. Egy jótanács: ha van alkalmad rá, egy héten egyszer igyál meg egy szennalevél teát, ami hashajtó és vízhajtó is- abszolút természetes anyag. Én általában utána egy órát kóválygok, mert annyira kilök mindent, de nagyon jól szokott esni egy héten egyszer így kitisztulni. (azt olvastam, hogy a fehérje alapú táplálkozásnak a hátulütője, hogy nagyon hamar szó szerint elrohadnak a belekben- már elnézést, de biztos a forrás- és ezért tanácsolják, hogy aki így táplálkozik az minimum egy héten ürítse ki a béltartalmát ilyen módon.
Az ilyen hajtók közül nekem ez vált be a legjobban, mindenkinek ajánlom.
Másnapra garantáltan visszanyered a nettó súlyod:)))
Jó éjt mindenknek!

Sziasztok lányok!

Szia Nusy!

Néztem a naplód, hogy mik a fejlemények, de nem írtál mostanában.
Remélem jól vagy, és megindult a fogyás.
Szerintem se kell aggódni ha felszalad 2kg, velem gyakran előfordul, pedig nem bűnözök, aztán vagy 1-2napra rá, el is tünik ahogy jött, rejtélyesen.

Nekem most sikerélményem van, 83,5-84 kg vagyok.Bizti a sok mozgás és nem evés hatásos.

Mindenkinek hasonló jókat kívánok :-)

Puszi

Sziasztok!

Meg tudná mondani valaki, hogy egy olyan előkészített fagyasztott sajttal töltött pulykamellben mennyi ch lehet?
Ahogy olvastam az összetételét, maga a cucc jó, mert olyat vettem, amiben szín pulyka hús van, és a sajt is jófajta benne, így a gázos csak a bunda. Mennyi lehet egy ilyen panírnak a ch-ja?
Ha valaki tudja, mondja meg plííz, mert vendégek jönnek, és ha nem tudom meg akkor nem csinálok:) nem fogok miattuk szenvedni és csorgatni a nyálamat...hehe
Amúgy képzeljétek, ma már alúlról verdeste a mérleg nyelve a 77-et, ami nagyon jó eredmény, akárhogy is nézem:))))
Ma majdnem megettem egy túrórudit, annyira de annyira kivántam, de ellen álltam a kísértésnek a piros pöttyös ruhában, és inkább megettem egy szem epret.
Ne haragudjatok, hogy ilyenekkel traktálok mindenkit, de én olllllyan boldog vagyok, ma lakástulajdonos lettem:))))))))) Már a kezemben a papírok, ezerrel tervezgetek ahelyett, hogy az államvizsgákra készülnék, de hát lehet így???

Puszi nektek és mindenkinek kilóledobós napokat!

Szia Brill!
Gratulálok a lakásodhoz! Sok évvel ezelőtt én az államvizsgára készülés közben/helyett kosárlabda EB-t néztem... átmentem :)
A panírozott termékekben nem tudom, mennyi a ch, de ha lehet, kihagyom őket. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja milyEn adalékanyagok vannak bEnnE...

Sziasztok!

Sajna nem találtam meg a többi fázis leírását, így most, hogy átlépnék a másodikba, nem tudom miből mennyit lehet. Nem tudnátok segíteni? 2,3,4 fázisban mennyi ch-t lehet enni?
Ja, és nem tudja valaki, hogy egy kakukázusi kefírben mennyi a ch? Állítólag kevés, de az nincs ráírva, hogy mennyi.
Pussz

Sziasztok!

Kidobtok a klubból, hogyha most államvizsgáig "egészségesen" táplálkozom? Lelkiismeret furdalás ide vagy oda, muszáj rendesen ennem mert nem tudok most egy fogyókúrára koncentrálni... Persze utána folytatom, de most anyámék is fúrnak, hogy ennem kell. Nem futok bele zabálásba ezt megígérem, de egy bizonyos ch mennyiség azt hiszem most kelleni fog, és tornázom is folyamatosan.
Azért még a talira mehetek?
Pussz: brill

Sziasztok, szia Brill !

Én teljesen megértelek, koncentrállj csak a vizsgára, de azért ne ess neki fölöslegesen a hűtőnek, olyan szép eredményeid vannak már.
Remélem a találkozóra azért eljössz, és persze hogy klubbtag maradhatsz.
Most jól eltüntek a tagok, mi van lányok? Én már alig várom hogy megismerhesselek titeket. Mindenkinek jó még a június 24-e?
Szép napot mindenkinek, szebbet, mint ami nálunk van.(Esik az eső... :-(( hideg van, fúj a szél.)

Puszi : Linda

Sziasztok!

Gondoltam írok pár sort, nem tűnök el a nagy tanulásban... Tegnap a Kedves elvitt moziba, mert annyira kivoltam már, megnéztük a Madagaszkárt, hát csajok, nézzétek meg, én szétröhögtem az agyam.. Nagyon jó volt.
A kis diéta szünetemben 1 kg jött vissza, de nem tudom, hogy minek köszönjem, mert nem eszem túl magam, azzal nyugtattak itthon, hogy ez elkerülhetetlen, ráadásul meg is fog jönni.. Köszi a bátorítást, igyekszem egészségesen enni, a változás azt hiszem csak annyi, hogy eszem gyümölcsöt is, tanulás közben egy-egy almát, iszom tejet is, és tegnap a moziban ettem egy-két szem pattogatott kukoricát- ami kókuszolajban volt kipattogtatva-hmm, nagyon finom volt.. De mindegy, tényleg tartom magam azért és az esti futások meg a taposás is maradt.
Ami nagyon meglepett az az volt, hogy rámjött a barátnőm nadrágja- abban megyek államvizsgázni- és a barátnőm 62 kiló... Husi ő is, de hihetetlen madárcsontú, fele akkora a karja, mint az enyém.. viszon úgy látszik, nekem a csontjaim is nagyon nehezek, legalábbis ez ezt látszik alátámasztani..
Nos lányok, drukkoljatok nekem kedden, nehéz napom lesz, de majd írok, hogy mi volt.
Lindus, gratulálok a stabil 82-höz, ez már döfi, főleg, ahogy belenéztem a naplódba és láttam honnan indultál és hova jutottál.. Ez már igen!

Mindenkinek szép napokat, pussz: Bori

Sziasztok!

Köszi Bori a soraidat, annyira jólestek.
Szerintem tök jó érzés lehetett hogy jó volt rád a barátnőd nacija. Én bizti nem férnék bele egy" 62kg- os nadrágba" , csak 62kg-osan :-)
Tényleg van ilyen hogy nehéz, erős csontozatú ?
Eddig azt hittem, csak Garfield (a nagy kedvencem) nyugtatgatja magát, (és engem) ezzel :-) .
Jaj, nagyon fogok drukkolni neked kedden, majd írjál hogy mi volt.
A hétvégén anyuékkal kicsit elcsusztam, feljött pár kg, most 84,5 vagyok, de rengeteget ittam a kirándulás alatt. Majd lemegy, 2nap lénap után :-) Ha birom...
Kitartás mindenkinek!
Puszi : Lindus

Sziasztok!

Köszi a szurkolást, sikerült!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sőt, ötöst kaptam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Diplomás vagyok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hú, de nagyon készen vagyok.. Nem aludtam egész éjjel, necceltem magam össze vissza, hogy biztos sz*r tételt húzok és tuti szemetek lesznek a tanárok, és a diplomamunkámat is lehúzzák majd. Ezzel szemben az összes részeredményem 5-ös lett:)
Köszi csajok!
Most megyek és pihenek egyet, de este már futok!!!:)

Brill!
Gratulálok, nagyon ügyes vagy!

Közelebb vagyok a 65 kilóhoz. :) Újra végigcsináltam az Atkins első szakaszát és 2 kiló ment le. Az első héten csak a centikben volt mniusz, meg is ijedtem, hogy "csak ennyi". Végre újra ehetek epret!!!

Sziasztok!

Sajna le kell mondanom a pénteki randit. Nem engednek el a munkahelyemről.
GYEREKESEK FIGYELEM!!
A csepeli vizitelepen nagyon jó kis tábor indult! Ha van kedvetek, hozzátok el a gyerkőcöket, annyira de annyira jó hely! Én is ott dolgozom, mint gyerekfelügyelő. Tényleg próbáljátok ki, hasznos időtöltés, szuper programok vannak! Ha valakit érdekel írjon!
Puszi nektek: Bori

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Subscribe to promoted content csatornájára