Túlsúly miatt halt meg az Atkins-diéta kitalálója

2004. február 12., csütörtök 18:41

Dr. Robert Atkins, a népszeru´´ Atkins-diéta szellemi atyja halálakor 117 kilót nyomott - derült a professzor halálát elemzo´´ orvosi jelentésbo´´l. Az Atkins-diéta ellenzo´´i arra következtettek, hogy a doktor úr saját táplálkozási módszere miatt lett szívbeteg, illetve halálához is ez vezetett.
h i r d e t é s

A New York-i kardiológus professzor 2003-ban, 72 évesen hunyt el. A róla elnevezett fogyókúra lényege, hogy az alapveto´´ tápanyagok közül sok zsírt és kevés szénhidrátot kell a szervezetbe juttatni.

Karma kóma

Atkins a hízás elo´´ttAtkins tavaly télen szerencsétlenül lépett, megcsúszott a jégen, beverte a fejét, és eszméletét vesztette. Kórházba kerülésekor a 183 centis férfi még csak 87 kilós volt, majd az esést követo´´ 8 napos kóma alatt 30 kilót hízott. A kórház orvos-szakérto´´i szerint a hízás oka az volt, hogy Atkins szívbetegsége miatt szervezetébo´´l nem ürült ki a folyadék.

Dr. Stuart Trager, az Atkins Orvosi Tanács vezeto´´je elmondta, hogy kórházakban a kizárólag folyadékkal táplált betegek súlyosan felpuffadhatnak. "Atkins annyira csúnyán megdagadt, hogy családtagjai és barátai alig ismerték meg" - mondta el az AP hírügynökségnek.

Szívbaj

Köztudott volt, hogy a doktornak problémái voltak a szívével. Az Atkins elveit valló orvosokból álló testület szerint ennek semmi köze nem volt diétájához, hanem egy korábbi vírusos megbetegedés okozta. Egészségügyi elemzésükhöz hozzáfu´´zték, hogy inkább hagyni kéne békében nyugodni a doktor urat.

Pro és kontra Atkins

Egy Atkinst támadó csoport szerint elképzelheto´´, hogy a professzor súlygyarapodásának egy részéért a folyadékfelhalmozódás felelo´´s, de az nem, hogy mind a 30 kiló így rakódott rá. A csoport fenntartja azt a véleményét, hogy az Atkins-diéta szerint táplálkozók millióinak egészségét súlyos veszély fenyegeti.

Az ellenkezo´´jét bizonyítja az a tanulmány, amelynek köszönheto´´en napjainkban ismét hihetetlenül népszeru´´vé vált a szóban forgó diéta. A tanulmány szerint a professzor táplálkozási tanácsait követo´´k körében csökkent a szívproblémák és a koleszterinproblémák kialakulása.

Az ügyben pártatlan orvos megero´´sítette azt az állítást, miszerint egyértelmu´´en a kóma volt felelo´´s az extrém súlynövekedésért. Azon vélemények, amelyek a halál okát firtatják, nem voltak kello´´en megalapozottak, mert a diagnózist boncolás nélkül állították fel.

Na fiúk és lányok! Most akkor mi van? Hol az igazság?

fórum: 

hozzászólások

Szerintem csak az tudná megmondani, hogy mi az igazság aki Atkins közeli hozzátartozója, barátja volt. De valójában kit érdekel ez, hogym iben halt meg szegény?
Az én véleményem az /minden orvosi és dietetikai háttér nélkül. józan paraszti ésszel/ hosszú távon semmi fogyókúra nem egészséges. az embernek át kell állni a neki legmegfelelőbb egészséges, rostokban és vitaminokban gazdag étkezésre.
Szerintem a max 2-3 hónapig tartó minimális szénhidrátos fogyókúra nem tehet olyan nagy kárt mint a túlsúly.
1. Atkinszes szigorú időszakban is ehetsz sok zöldséget./szerintem sokan így többet esznek mint a normális zsömle-felvágott, hús-krumpli időszakban/
2. vannak jó és rossz zsírok. Én alapjáratban ódzkodom a zsíros szalonnától és a tocsogós husoktól. Ezzel szemben szinte minden diétának az alapja az olivaolaj és a csirkehús.
3. édesség és fehér liszt elhagyása sem hiszem, hogy annyira különleges elvárás egy fogyókúrától.
4. Alkohol, kv, cigi: én is szeretem, de ezek inkább hozzájárulnak a szívpanaszokhoz mint bármi más. /ha jól tudom a száraz borok, pezsgők kis mértékben engedélyezettek is/
5. nos hát a gyümölcs. Nekem igazán ez az egyetlen fájó pontom. De kicsi fogyasztható belőle már a második szakaszban is, ha jól tudom.
Úgyhogy akkor mi is az egészséges étkezés?
I. jó kis fehérkenyér, mellé mindenféle tartósítós szar, jó sok édesség, fehér cukor, Alkohol, "Sűtkumpi" + na azé együnk egy pár szál savanyút is de csak az íze miatt, nyomjuk le egy kis sütikével és persze locsoljuk le az egészet jó sok kávéval.
II. No pia, kávé sok nyers zöld zöldség, későbbi fázisokban teljes kiőrlésű termékek, natrium és tartósító mentes husok, keévs tejföl, tojás kicsi gyümi, néha valami light gyumis édesség.
Nam ost akkor melyik az egészséges???,
persze én sem értek azzal 1-et, hogy együn szalonnát kobival egy kis disznózsírba megtunkolva.
Egy kicsit hosszú voltam + elkanyarodtam szegényke halálától is, bocs.
Ja és még nem is fizetnek, hogy kampányoljak!:))

Néhány dolog eszembe jutott a szomorú eset kapcsán:
1.) Amit infúziónak neveznek, az tulajdonképpen cukros víz egyéb anyagokkal kiegészítve.
2.) Mi történik, ha valaki sikeres Atkins életmód után hirtelen cukros dolgokat eszik? Hízik, és hízik, és hízik...
3.) Kómás állapotban nem igazán lehet tornázni, s mozogni...
4.) Maga a folyadék sem igazán távozik, s ha napi 3 litert kapott(bár szerintem többet), az 24 kg 8 nap alatt, melynek lehet, hogy a fele sem távozott.
5.) A konzervatív orvosok halálukig nem fogják elismerni, hogy alapjaiban tévesek az anyagcserével kapcsolatos nézeteik.
6.) Sajnálom Atkins dokit, én élvezettel és sikerrel alkalmazom a módszerét. Undorító dolog halála után belerúgni.

Sziasztok
Csak egy esetrol szeretnek irni, ami a kornyezetemben tortent, es kicsit elgondolkodtam.
Egyik ismerosunk/56 eves ferfi/ 10 kilot fogyott az atkinstol, 6 honap alatt.Meg irigykedtem is ,hogy neki sikerult.Napokban beszeltunk vele es nagy meglepetesunkre atesett egy infarktuson.
Persze az soha nem derul ki, hogy koze van -e ennek az atkinshoz ....vagy sem.

Sziasztok!

Tudom, hogy már régóta senki nem szólt e témához, de én pl. többször azért hagytam abba az Atkins-diétát, mert mindig felbukkant egy-egy írás, cikk, ami eme fogyókúra káros mivoltát ecsetelte, szinte mindig hozzátéve, hogy Atkins elhízottan, szívbetegségben halt meg. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem ahhoz, hogy el tudjak teljes szívvel fogadni egy elméletet, ahhoz meggyőző "Atya" kell. Atkins könyvének a stílusa nagyon szimpatikus nekem, de ha ő maga valóban betegen és kövéren halt meg, az nagyon kiábrándítana. Ha viszont valóban igaz lenne, hogy csak a kóma miatt szedett föl 30 kilót, akkor a családja, a közeli ismerősei, a cége stb. miért nem cáfoltak rá az elhízottság vádjára. Most nekiállok az amerikai oldalakon kutatni Atkins haláláról, mert nekem fontos azt hinnem, hogy Atkinsre nem cáfolt rá a saját elmélete. Mert ha mégis igaz a hír, az számomra majdnem olyan döbbenet lenne, mintha Jézusról kederült volna, hogy mondjuk házasságszédelgő vagy ilyesmi. Remélem, hogy valaki röviden és gyorsan el fogja oszlatni a félelmeimet! Várom válaszotok!

szia Brenda!

rég megvan nekem a könyv, és nagyjából át is lapoztam. aztán félretettem anélkül, hogy belekezdtem volna a diétába, mert jöttek a hírek, a cikkek...
Most az elhatározásom megvolt a fogyózáshoz, nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyikbe kezdjek. . Való igaz, hogy mindnekinek magának kell végül kialakítani egy életmódot, de az eddigit megváltoztatva - az biztos.
Mielőtt belevágtam, azelőtt nagyon sok időt eltöltöttem ennek a fórumnak, naplóknak az olvasgatásával, és engem az itt lévők, vagyis TI győztetek meg, hát belevágtam. Sokkal jobban érzem magam fizikailag, mint előtte, pedig "csak" 5 kiló ment le idáig.

Nekem olyan információim vannak, hogy egy baleset követleztében került kórházba, kómás állapotban, s az ott kapott infúziók következtében ment fel a súlya, s valóban 117 kg volt, amikor elhúnyt.
Az általa végzett kutatások eredményeit nem cáfolták sehol, csak a régi dogmákat szajkózták vele szemben.
Ami tény: Amerika a hagyományos diétákkal a legtöbb túlsúlyost tartja nyilván a világon, s csak az Atkins diéta tud tartós eredményeket elérni.
Ami nálam a legfontosabb: én hiszek benne, és csinálom. Atkins megállapításait a gyakorlatban látom igazolni saját magamon.

Kórházban kerülése elött 87 kg-os volt, nem boncolták fel, de a súlyát azt lemérték..hát persze az a legfontosabb dolog a proszektúrán.
Rejtély, hogy miért nem boncolták föl pont őt, hisz lehetett volna tanulni bőven.
Úgylátszik röntgenszemű "elemzők" vették körül a "támadó csoport"-ból.

Számomra fontos, az amit magamon tapasztalok és érzek..a változást és ezt Neki köszönhetem.

Én csak azt hallom, hogy mennyien kórházba kerültek Atkins miatt. Szerintem csak azok, akik valamit nem jól csináltak. Olvastam itt egy-két naplót, meg leírást, hogy mit eszik egy nap és az az érzésem, sokan koplalnak és nem atkins-eznek. A többi nagy túlsúllyal küzdő ember miért fogy le energikusan és vidáman? Azért mert odafigyelnek magukra és nem agyatlanul diétáznak.
Meg a másik az, hogy előtte érdemes tudni, mi van a szivünkkel,pajzsmirigy és hormon, valamint vitamin és ásványianyag háztartásunkkal. Van, akinek nem szabad így fogyóznia, de egy egészséges embernek nem szabad rosszul lennie attól, hogy kevés CH-t eszik.
Tele van a sajtó most a GI diétával, ami gyakorlatilag a south beach és a SBD nem sokban különbözik a z Atkinstől. Az miért jó és miért nyilatkoznak orvosok, hogy tuti dolog, az Atkins miért nem jó? Van akinek érdeke, hogy ne legyünk egészségesek. Most mi itt egészségesen élünk és nem kell vérnyomás csökkentőn és inzulinion, valamint izületi fájdalmakra való gyógyszereken élnünk, elesnek a pénzünktől!!!!! Én ezt a pénzt inkább befektetem hosszútávon a minőségi étkezésembe!

Sziasztok!
Én sokkal jobban érzem magam, mint Atkins előtt; a vérnyomásom csökkent; a 3 - 4 éve használt ruháim közül is lötyög néhány; a vérnyomásom ideális lett; a rokonok és ismerősök egyfolytában dícsérnek; aki az én példámon felbuzdulva elkezdte, már az is két mérettel kisebb ruhákat hord....szóval nem értem, hol itt a baj? Ritkán előfordult, hogy nagyon keveset ettem (15 CH alatt), s akkor bizony tényleg minden bajom volt. De rögtön tudtam az okát és változtattam rajta. Szerintem tilos éhezni, s inni kell eleget és lehetőleg változatosan étkezni. Nálam ez teljesen bevált.
Persze könnyebb másokat hibáztatni, ha valami nem jön be...
Akik a módszert szidják, szerintem nem próbálták ki vagy nem tudták betartani, most meg savanyú a szőlő::-))

Sziasztok!

A módszer súlycsökkentő része szerintem is működik, nekem inkább afelől vannak kétségeim, hogy, miután lefogyott az ember, tudja-e vajon a továbbiakban egy életen keresztül (jó estben még legalább 50-60 évig) tartani ezt az életmódot. Szerintem a liszt és a cukor annyira bevájták magukat a mindennapjainkba, mint szú a fába. Én attól félek, ha egy szénhidrátszegény koszthoz szoktatott szervezet hirtelen nagy mennyiségű szénhidráthoz jut, akkor újra elkezd utána sóvárogni, mint régen, és akkor ember legyen a talpán, aki megállja, és többet hízik vissza néhány hét-hónap alatt az ember, mint amennyitől előzőleg megszabadult. Én tavaly augusztusban két hétre kipróbáltam az Atkins módszert, fogytam is vagy 5 kilót, de a két hét után (mivel azt hittem, hogy terhes vagyok) visszaálltam a normál szénhidrátos étkezésemre, és néhány hónap alatt természetesen visszajött a leadott 5 kiló és még plusz 6 ráadásnak. Ez az, amit én a módszer gyenge pontjának tartok. Ha ebbe belevág az ember, utána egy életen át kell kerülnie a megszokott emberi étkezéseket. És az Atkins könyvben is van nemegy példa arra, hogy valaki lefogyott mondjuk 30 kilót a módszerrel, aztán valami kizökkentette ebből az életmódból (pl. kórházi kezelés vagy más egyéb lelki erőpróba elég ahhoz, hogy az ember megszegje a szabályokat) és utána gyorsan és igencsak kamatostul visszajönnek a kilók. És szegény Atkins doktor is hogyan tudott 8 nap alatt 30 kilót felszedni az infúziótól? Nyilván ennek nagy része víz volt, de biztos sokat hízott is.

Szóval, ne értsetek félre, én jelenleg is Atkins kúrán vagyok, a Bevezető 13. napját taposom, 5 kiló mínuszom van, nem vagyok éhes, és jól érzem magam. Szóval a fogyásra nem találtam jobb módszert, mint az Atkins, így én is belevágtam ismét, aggályaim csupán a megtartással kapcsolatban vannak.

Szia Brenda! Abban teljesen igazad van, hogy az atkinsi diéta szabályainak elhagyásával, visszatérve a régi, megszokott, szénhidrátdús étkezéshez, menthetetlenül visszajön a régi súly, legtöbb esetben kamatostul.
Amit én látok ebben - az Atkinsban - előnyösebbet a többivel szemben: itt nem kell szenvednünk az éhségtől, diéta közben, néhány nap után megszűnik az édesség utáni vágy. S ha leadtuk a kitűzött kilókat, akkor sem lehet visszatérni a régi ételekhez, de ezt könnyebben meg tudod tenni, mint más kúrák után.
Igen, ezzel egy új életforma kezdődik. Mikor már a súlyodnál vagy, jól érzed magad, akkor is meg kell válogatni, hogy mit veszel magadhoz. Ez egy állandó szokásunkká kell, hogy váljon, hosszantartó egészségünk érdekében.

Sziasztok!Gondolkoztam,hogy melyik topicban irhatnek de gondoltam ide.Lenne egy kerdesem.Kozuletek lett valaki a dieta alatt nagyon rosszul?Harmadik hete kezdtem el az Atkins dieta szerint elni.Jol erzem magam,szepen fogytam is.A mult heten barati tarsasagban beszelgettunk amikor egyik pillanatrol a masikra azt ereztem,nem birok lelegezni,majd a pulzusom kitapinthatatlanul felgyorsult,mindket felkarom elzsibbadt .Elkezdett csengeni a fulem,zugni es ugy tunt kilometerekre kerultem a szobabol...a hangokat hallottam,de nagyon messzirol.Akkor ereztem hogy elajulok,de az ajulas erzese nehany masodperc alatt elmult,viszont a rettenetesen gyors szivveres es a nehez legzes meg vagy 5-6 oran at tartott.Ez szombaton tortent es azota is nagyon gyenge vagyok.Borzalmasan megijedtem es nem tudom mi okozhatta a rosszulletemet.Mindenesetre elkezdtem kalium tartalmu vitamint szedni.A kovetkezo hettol pedig fokozatosan atterek egy Norbi szerinti(vagy hasonlo dietara)na es persze elmegyek egy alapos kivizsgalasra.Tenyleg nem akarom elvenni senkinek a kedvet es a dieta szerintem is jol mukodik,csak kivancsi vagyok massal tortent e hasonlo dolog(foleg azert hogy kizarjam az okokat)nyugtassatok meg legyszives.Koszonom.Cipoka

Sziasztok!Lehet,hogy igazad van(nekem ez eszembe sem jutott)de most utana neztem es egeszen hasonloak a tunetek.Csak a 200koruli pulzus orakon keresztul...Na a lenyeg az,hogy elmegyek nehany kivizsgalasra.Remelem mindent rendben talalnak.Amugy az is igaz,hogy mar honapok ota nem aludtam vegig egyetlen ejszakat sem.

Szia!

Miért nem aludtál? Olyan stresszes vagy? :(
Nekem olt már ilyen pánikrohamomm, szintén szar passzban voltam, nagyon rossz, simán úgy érzi az ember, hogy meghal!!!!
Szerintem is negyedik szakaszt csinálj, 5 kilónál ne kínozd magad! Vedd elő a könyvet és olvasd el ezeket a részeket. Aztán hajrá!!!!

Szia!

Én egy nagyon rossz élmny után éltem át 3-4 pánikrohamot. Pontiosan tudtam, hogy én képzelem be magamnak és hogy attól jön elő, hogy félek tőle. Egyre hamarabb tudtam uralkodni rajta. Elősz9ör 1 órás vollt, aztán fél, aztán 5 perc, végül éreztem hogy jön, legyintettem egyet és aludtam tovább. Tudatosan lenyomtam és kész. Ha nagyon félsz, vizsgáltasd ki magad, az majd megnyugtat. Ja és ne hagyd magad megijeszteni, a dokik hajlamosak rád mászni, hogy menj pszichiáterhez. Ne menj, ők főleg a gyógyszerben hisznek, amik drogok.
Ne félj, nézz szembe a problémával! Gondold végig, mi okozza a stresszt nálad.
A fogyit meg szerintem jól csinálod. Inkább gyümivel bűnözz, mint bármi mással!

Sziasztok!Azt en is tudom,hogy lelkileg mitol vagyok borzalmas allapotban.Azt viszont nem is tudtam,hogy letezhet ilyesmi.(marmint erre a rohamra gondolok.)Sosem foglalkoztam ezzel a kerdessel.Ugy jott mint derult egbol a villamcsapas.Kifejezetten jo kedvem volt,semmi kozvetlen elozmeny...egyszeruen csak nem birtam lelegezni.Raadasul meg 5-6 oran at nem allt vissza a szivveresem.Mindenesetre nagyon megnyugtattatok!Mar nem szamolom allandoan a pulzusomat.Kulonbozo relaxacios es legzogyakorlatokat tanulgatok.Mindenesetre a szivemet megnezetem,mert regebben volt egy kis problemam.Most utolag ha atgondolom,lehet hogy akkor is a stressz okozta,de vagy 18 evvel ezelott meg nem nagyon foglalkoztak ilyesmivel.Tenyleg koszi,a megnyugtatast.Sokkal jobban erzem magam!

Szia Cipoka!
En is probaltam ezt a dietat - nekem nem jott be. Ahogy elkezdtem, nehany nap mulva nagyon legyengultem, a szivveresem foljebb szokott a normalisnal, folyamatosan vert a viz stb. Nehany hetig meg kiserleteztem vele, de akkor mar a csaladom allitott le, mondvan, hogy ez az "elfogadhato rendellenes tunetek" minden szintjet meghaladja.
Nem a reklam helye, de most mar Norbi-fele eletmodon vagyok, azota visszatert az erom, tenyleg nem vonok meg magamtol semmit, jol erzem magam, nincsenek a fentiekhez hasonlo tuneteim, nem szamolgatom a grammokat es kaloriakat, es edzesre is ugyanugy le tudok jarni, mint regen. (Mikor colstok modjara akartam osszecsuklani negyedorankent ketszer, akkor valahogy errol is le kellett mondjak.)
Nalam az Atkins-modszer nem valt be, de ettol masnak meg tokeletesen mukodhet.
Udv, Ozzy

Szia Cipoka!
Én január 10-én kezdtem el ezt az életmódot folytatni. Azóta 18 kg-ot sikerült leadnom, s mivel ilyen jól működik, szeretném folyamatosan ezt a CH-mentes módszert folytatni. A szédülésnek, s rosszullétnek oka - váéleményemszerint - a kevés CH és folyadék. Vizsgáld meg a kérdést! Sok sikert!

Sziasztok!Joci gratulalok az eredmenyedhez!Ozzy neked is gratulalok,hogy megtalaltad a megfelelo modszert.Most en is jobban vagyok.Egy kicsit emeltem a CH bevitelt(gyumolcs formaban)Ami nagyon klassz,hogy egyaltalan nem kivano semmi edeset,pedig nagyon edesseg fuggo voltam.Nem is szeretnek visszaterni a regi csokifalo onmagamhoz.Gondolom minden kialakul szepen.Tovabbi szep eredmenyeket Mindenkinek!Cipoka

Szia!Egeszen pontosan en is a 16.napon vagyok.Marcius 21.-en hetfon kezdtem,akkor voltam 77kg.Marcius 31.-en mertem magam utoljara,akkor 73,5 voltam.Kidobtam az elemet a merlegbol,mert allandoan ott ugraltam.Majd penteken veszek bele egy ujat es szombaton reggel merlegelek.Ezen a heten meg Atkinsezek de tervezem hogy valtoztatok egy kicsit a jovohettol.Olyasmit szeretnek kialakitani amit aztan allando jelleggel tudok tartani.A szenhidratokat tovabbra is szeretnem tavol tartani,de egy kis gyumolcsot es tobb zoldseget azert beepitenek.Vegulis Atkins szerint atlepek egy masik fazisba.Az igazsaghoz az is hozza tartozik,hogy meg(vagy mar csak)5 kilot szeretnek lefogyni es azt tartani.Te hogy allsz?

Hát bizony, ha már csak 5 kilót kell fogynod (de jó is Neked!), akkor tuti, hogy az a baj, hogy a 20 g CH nagyon kevés. 5 kiló felesleggel már az Előkészítő megőrzést kell kezdeni, ahol van már gyümi-zöldség is bőven! Ne tedd tönkre magad, a 20 g CH olyan dagiknak való, mint én, akinek még 30 kiló háj reng a testén!

Sziasztok!Brenda Neked mennyi ment le eddig es hogy birod?Most rengeteg dolgot elolvastam a rosszuletem miatt es egyre biztosabb hogy Kisgenek van igaza.Nincs osszefugges a dietaval,a stresszel viszont igen.A gyumolcsok mindenesetre jol jonnek,most megemeltem fokozatosan 20-rol 40 korulire a CH adagomat,kivancsi vagyok folytatodik e a fogyas.(Valamennyire Norbit is kovetem,mert csak delelott eszem gyumiket).Valami majd kialakul,mert nekem nagyon fontos,hogy ne terjek vissza a nassolashoz.Egesz eletemben fogyokuraztam es mindig leadtam 20 kilot visszajott 30....ennek szeretnek most veget vetni.

ó, persze! :-)) én megtanultam kezelni, meg a gyógyszer is jól működik.
Nekem nem a diétától, hanem a pajzsmirigyemtől alakult ki. Szerintem diétától nem is nagyon lehet, hacsak nem okoz mérhetetlen stresszt a fogyókúra. Szóval hajra:-)

nem hiszem hogy a gyógy szerektől félni kellene/a pszichére hatóaktól/Amiket leírtatok azok a kényszerszorongás tipikus tünetei.Aki ebbe beleesik/A nők 1/5-e/az nem tud ebből olyan könnyen kilábalni.A hatásmechanizmus az,hogy félek tőle--várom mert félek tőle---jön mert várom.Aki ebből a körből ki akar lépni annak 90%-ban segítség kell!Tisztelem kisgét aki magától ki tudott jönni belőle,de ennek az az oka ,hogy Ő valami sokkos eseményt élt át.De aki "csak úgy "egyszerre csak beleesik annak elég nehéz ezen változtatni miután a kiváltó okot sem tudja.Én már végigjátszottam ezt végig a pszichiáterig egészen.Ki lehet jönni belőle,ha tudod a teendőket.
Ha ez a téma érdekel valakit szívesen elchatelek vele,de szerintem nem mindenkit foglalkoztat/hál Istennek!/így csak annak címezném aki benne van

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára