Sziasztok!
Tud abban segíteni valaki, hogy ennek a fogyókúrának hol találom a könyvét? Mi a címe? A mostani Lowcarb magazinban ugyan megvan az első szakasz, de ennél többre lenne szükségem.
Köszi: g

hozzászólások

Helló!

Én tök jól elvagyok! Ma reggel úgy keltem, hogy én fogytam még 1 kg. Mérleg híjján felkaptam a centit és lement tegnap elött óüta még egy bő cm mindenhonnan. Isteni! Este már nem is voltam éhes, mégis toltam be a sajtos virslit. :)
Én személyszerint imádok enni, nekem fontos, hogy jó kaják is legyenek az étrendemben.

Szia!

Mégegyszer írom: A második szakasz az első szakasz után jön, amit 2 hétig kell tartani, bűnözés nélkül. Szóval, lehet hogy fogysz majd a második szakasszal, csak hosszabb ideig fog tartani és ugyanúgy megkivánod majd a csokit, meg a zsömlét.
Kiváncsi vagyok, az első szakasz kihagyásával milyen ütemben fogysz majd! :)

Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, szerintem tuti be fog jönni a dolog, mérget vehetsz rá! Egyél reggelire 1-2 szelet teljes kiőrlésű kütyüt (na nem vekni, szeleteltből kettő mondjuk), gyümikét, és én már ettem akkor - és azóta is - főzelékeket, amik habarva voltak, illetve durumtésztát hetente 1-2 alkalommal, ebédre. Vacsira már kizárólag saláta/más fehérjés dolgok játszanak be... sajna valamit valamiért. :)

Ma főtt tojást ettem, salit csináltam + cs.mell. A saliba ti mit tesztek?Ugye répával és kukoricával nem lehet feldobni?:( A héten csak vonszolom magam. Lehet, h kicsit több szénhidrátot kellene ennem, mert egy adag saki dob a közérzetemen. Ma is futottam, nem mondom, h jól esett, de jó érzés, h megcsináltam:) Ugye a savanyú káposzta ehető? Ja, és a quiset nagyon egyszerű, gyors és finom! Ha éhes vagyok, csak előkapok egyet, vagy azt eszem köretnek. Köszi a receptet!

Helló!

Salit csinálj pari, ubi, paprika, salilevél, retek, újhagyma, bármi. Második szakaszban már ehetsz répát is, meg hüvelyeseket, kukoricát nem igazán. Én is vonszolom magam mostanában és jobban kivánom a szénhidrátot, biztos a tavasz miatt. Szerintem egyél meg egy kis főtt zöldköretet: répa, borsó, zöldbab, mert abban több a CH, de legalább nem kenyérke.
Savanyúkápi is mehet, csinálj belőle székelykápit, csirkemellből, úgy nem zsíros és isteni, mert mégis szaftos és változatos!!

Sziasztok!
A héten nagyon-nagyon elcsúsztam. :-( Ráadásul nem is tudom újrakezdeni6folytatni, m ma este elutazom. Már pedzegettem a témát, de most konkrétan megvan, miket viszek. Leírom, és véleményezzétek! Szóval, még elvileg 1. szakszban lennék bőven, de ez most nem fog menni, m önellátással megyek Skóciába, ami nagyon drága, tehát a napközbeni kajákat is meg kell oldani, estére meg nagyon hulla leszek.
Tehát sütöttem egybekarajt, paníroztam csirkecicit (szójaliszt, teljes kiőrlésű tönköly-zsemlemorzsa, ez így mehet?), viszek főtt tojást, ubit, karalábét, retket, karfiolt (ebből készül a fini hamis krumpli-püré), natúr joghurt, kiwi (napi 1), meg napközbenre teljes kiörlésű tönkölykenyérből csinálok max. 2 kis szendvicset. Ha elfogy a karfiol, akkor barnarizst fogok enni. Tudom, h még így is sok a ch, de szerintetek ér majd így vmit a dolog?
Köszi a segítséget!

Sziasztok!
De jó Gagnes, hogy leírtad a rántott husid receptjét. Én az Atkins receptek fórumon keresgéltem, kérdezgettem. Bár már van néhány ötletem. Jövő héten főzök pár embernek, gondoltam kipróbálom és egy fél szeletkét én is engedélyezek magamnak zöld salival.
Én is kiváncsi vagyok, hogy beindul e. Majd hétfő reggel mérek. Hétvégén úgyis sokat mozgok mert megyünk kirándulni.
Mértem centit is a diéta elején. Az sem változott.

Helló!

Igen, tök tuti az a rántott hús, még finomabb mint az eredeti! Én próbáltam lenmagliszttel is, de az nagyon felszívja az olajat. Amit még hallottam, az a zabpehely, de még nem próbáltam, a zabkorpa is ugyanolyan jó.
Furi, hogy nem mozdult semmi, de majd most!!!!

Sziasztok!

A rántott husira reagálva: én tegnap rántott sajtot ettem, tojásban és zabkorpában hempergettem meg őket és tök fincsi lett, olyan mint az igazi panír. :)
Iszonyú izomlázam van, 1 hetet kihagy az ember és tessék... na, így jártam. :)

Hát, nem vagy egyedül, én is beteg voltam, másfél hétig nyomtam az ágyat egy hónapja, aztán egy hétre elmúlt, aztán 3 hétig egy huzamban folyt az orrom, és másfél hete kábé szerintem is tavaszi fáraccság figyel be. Pedig szedek Cetebe-t, Magne B6-ot, vasat és egy spéci immunerősítő szert!!!!! Az elmúlt hónapban nyomattam többször is csokikát (bár vettem egy könyvet, GI diéta a neve, aszongya, kis tejcsoki lehet a nasid két étkezés között, alacsony a GI-je), többször ettem tésztát a szokásosnál. De kezd visszaállni. Sőt, most itt a tavasz, új zőccségek és gyümik, eljött a mi időnk, lyányok! :)))))))))

Voltam ma bio boltban. Rengeteget tudok bámészkodni, vásárolgatni. Az zavar egyedül, hogy sok mindenre nincs ráírva a pntos összetevő. Nem tudom, hogy melyik cég, de van amelyik egyik termékére sem ír rá semmi használható infot. Na sebaj.
Én is láttam egy GI könyvet. Az van meg neked amiben 14 napos tervek vannak? Amit én láttam abban általános infok, sima és vega 14 napos terv meg egy fenntartó és még valami van. Úgy döntöttem, hogy még gondolkodok megvegyem e. Tartalmilag nem tűnt túl bőségesnek. Az árához képest főleg. Már ha összehasonlítom az Atkins félékkel. Lehet, hogy annyi info van a neten is, min abban.

Szia!

Én kissé álmatag vagyok, de elvagyok. 1 kilóval kevesebbet mutat a mérlegem, képzeld! Múlt héten emeltem a ch bevitelt. Ettem pár szem krumplit, meg kevés rízst, kizárólag ebédre...lehet, hogy ezért? Éreztem, hogy iszonyú ch éhségem van és nagyon fáradékony voltam. Úgy vettem, mintha a szervezetem jelezné, hogy most több kell neki! Amíg nem hízok, addig jó vagyok.:)
Mit tanulsz, még mindig?
Még nem csináltam. Te? Az milyen?

Hú, az tökjó, gratulálok! Lassan már ehetsz mindent...:)
Most felvételire tanulok, 23-án lesz, vááááá! A közgáz egyetemre, 2.diploma, csak nagyon kevés embert vesznek fel, úgyhogy bele kell húznom.
A humusz sztem ott fent láthatod, a szélső kép az. Még én sem csináltam otthon, de a Szerájban ettem és nagyon fincsi. Leírom a receptet:
25 dkg dobozos csicseriborsó (én még csak zacskóst láttam),
2 gerezd fokhagyma
1 tk só,
negyed tk bors,
1 ek mogyoró,
100 ml hideg zöldséglevesalap,
3 ek citromlé
Az egészet össze kell pépesíteni, és a krém kb egy hétig eláll a hűtőben.

A tanulásból sosem elég... :) Külkert végeztem és közgazdasági szakra jelentkeztem, jó lenne nagyon bekerülni. Stat és mikro a felvételi tárgyak, nem egyszerűek. Addig asszem már nem fogok sokat aludni.... De az edzést nem hagyom ki, az fix!!!

Én meg úgy vettem, hogy a túrókrém/krémtúró/túrórudi kell a szervezetemnek, elvoltam velük tegnap, vasárnapi hobbievészet, nincs is annál szebb!
Ja, és 57 vagyok, ezer éve nem álltam a mérlegen, de most jól lecsekkoltam magam. Úgyhogy 5 kilót fogytam összvissz, de ez nálam nagyon látványos ám... csak a cicimből nem megy le, elég hervasztó volt a hétvégi bepróbálkozásom a fürdőruci vásárlással. A legnagyobb is kicsi, a bugyija meg, boááááááááááá.... no comment.

szia! nem tudom hol aksz, de én egy tuti jó helyet tudok az Auchanban van egy aranypók. ott még F-is található, és nagyon kedvesek az eladók is. Nme néznek csodabogárnak. Sőt, bikini is van külön alsó és felső is. összeválaszthatod, ha nem egyforma az alsó és felső méreted

Sziasztok!
Én is így gondoltam, hogy nem veszem meg. Az origon van egy jó kis négy oldalas cikk ami szerintem jól összefoglalja. Nekem az e havi Shape is megvan abban még étrendek is vannak.
Jut eszembe, majd írok be jónak tűnő recepteket nektek. Meg nem jónak tűnőeket is persze. Nektek még bejöhet.

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára