Aki igényli a segítséget szívesen megküldöm az e-mail címére.
Én azt szerettem volna bebizonyítani,hogy a fogyókúrához semmi szükség,mozgásra,tornára,gyümölcsökre,zöldségfélékre,de speciális édesítőkre és sütőkeverékekre sem.Csupán akaraterőre !
22 hét alatt -11 kg
Üdv és kitartást kívánok mindenkinek.
Pirko

fórum: 

hozzászólások

Szia pirko! Írtam priviben, megköszönném ha elküldenéd az étrendedet.
Én annyira irogyellek Titeket akiknek van akaratereje. Én miden nap úgy kezdem a napot, hogy mától fogyókúrázom, odafigyelek mit eszem, aztán bizos hogy valami rosszal kezdem és onnan már minden mindegy alapon borul az egész nap.
Nincs olyan nap, hogy ne úgy mennék haza a munkából, hogy ma lemegyek futni, aztán mire hazaérek minden erőm elszáll! :o(

Szia bienemaya!

Nekem is jópár kilótól sikerült megszabadulnom, így ha érdekel, elmondom, én hogy kezdtem. Először is, semmiképp ne legyél maximalista önmagaddal szemben. Kezdd egy apróbbnak tűnő dologgal. Azt tanácsolom, egyél úgy, ahogy rendesen, amennyire tudod, kerüld a veszélyes kajákat. És: NE VACSIZZ!!! Ha meg bírod állni, csak kétszer egyél egy nap, vagy a köztes időben egy almát. A lényeg azonban, hogy legkésőbb délután öttől, de inkább du. 3-tól ne egyél semmit. Csak igyál. Nem baj, ha délelőtt elengeded magadat, és eszel valami kedvedre valót. Hidd el, hozzá fogsz szokni a vacsora kihagyásához, és ez a súlyodon is meg fog látszani. A vacsi kihagyása nagyon sokat számít. Ha tudsz, feküdj le minél korábban.

Szerintem a fogyihoz lelkileg is fel kell vérteződni, amihez íme néhány bevállt gondolat:
- "nem csak kenyérrel él az ember"- azaz ne az étellel akard magadat boldoggá tenni. tereld el a gondolataidat a kajáról, ha pedig negyon éhesnek éreznéd magadat, idd tele magad vízzel.
- vedd észre az élet olyan részeit, ami nem a kajáról szól, mégis örömet okoznak. pl. barátok, szerelem, film, természet, rászorulók....
- a szenvedéseidet ajánld fel valakiért. könnyebb úgy nélkülözni, hogy azt valakiért teszed....

Remélem, segítettem!

Szerintem Te egyszer azt álmodtad, milyen jó is lenne ilyeneket enni és mellette fogyni. Amit kiolvastam a diétádból, köze nincs az Atkinshoz. Palacsinta, vajas zsemle, szendvics, banán, somlói, mézes puszedli, hogy csak egy párat említsek. Ha Te ettől fogytál, beteg vagy és menj orvoshoz. És ne nézz minket hülyének.

Kedves sárgateve!
Nagyon szomorú,hogy ezt írtad és meggyanúsítasz másokat hogy nem mondanak igazat de ez az igazság 22 hét -11kg.
Ja azt véletlen nem olvastad ki az étrendemből,hogy mennyit ettem.És nem zabálni kell hanem csak enni és azt is csak kicsit,sokszor ,hogy az éhség érzetedet örökre számüzd.
Egyébként mit magyarázkodok itt neked én nagyon boldog vagyok így 11 kg-al kevesebbel,48 évesen S mérettel, 4 unokával.Egyébként ezen az oldalon csupa jó indulatu kedves emberek adnak tanácsot és tapasztalatot át egymásnak.Nem nézlek hülyének de szeretnélek látni és a kitartásodat és az akaraterődet is.
Egyébként ha érdekel mindenki megcsodál azt mondják ez igen.Ha érdekel minden teljes kiőrlésű lisztből készül cukormentesen.Az én pöris adagom PL:2 ek nokedli.

Az azért érdekelne miért vádolsz láttál már?Ismersz?
Hazudtam én neked valaha?
Üdv:Egy világ életében becsületes igazmondó ember aki soha senkit nem vert át és főleg nem állít valótlanságot.
Pirko

Szia Pirko!

Tényleg nem érdemes kiborulni amiatt, hogy valaki lehazugoz, mert nem ismered az illetőt. Igen, eddig kedves emberek jártak ide, ez a vélemény valóban nem volt kedves.
Törődj azzal, hogy lement a 11 kg és tök mindegy, milyen diétával, ugyanis mindenkinek más jön be.

Szi kisgé!

Köszönöm! Ari vagy.
Az biztos hogy nagyon bánt hogy amikor bemásoltam nem úgy jelent meg naponta lebontva mit ettem,de állítólag itt az oldalon kellett volna rögzítenem nem úgy bemásolni azért is írom mindenkinek hogy e-mail-be elküldöm úgy tisztán látszanak a napok.És amikor azt irtam pl.1banán2* az azt jelentené kétszerre.
Üdv:Pirko

Kár ezen ennyire kiborulnod. Attól, hogy én nem hiszem el - és azt gondolom ez szívem joga - persze, lehet igaz és örülj neki. De azt Te sem cáfolhatod, hogy étrended messze jár az Atkins diétától és ezt érzem hülyítésnek. A fotókon tényleg jól nézel ki, kár, hogy ápr. 18-a előtti képet nem tettél fel. A négy unokádhoz gratulálok.

De fel tettem pont azért,hogy mindenkinek legyen összhasonlítási alapja de egyszer csak hopp eltüntek a képek .Én azt is el szeretném mondani neked,hogy én az Atkinst még véletlenül sem szerettem volna pontosan batartani csak elsőnek míg beindult a fogyásom mint kiderül a kajáimból,és a fogyásom menetéből is.Aztán már csak odafigyeltem az adagokra.Azt gondolom nem nagy bűnözés ha valaki meg eszik 1-2 szelet diabetikus nápolyit amikor már elvonási tünetei vannak.A zsemle is mindeg teljes kiörlésű lisztből készül és azért eszek csak vajat mert az Atkins tiltja a margarint.Egyébként én azért írtam mit ettem mert gondoltam a szegényebbekre is aki nem tud méreg drága speciális élelmiszereket vásárolni.A tojás és a túró úgy gondolom, talán mindenki számára elérhető,ha láttad, abból aztán ettem bőven.Mivel ezektől sokáig nem leszel éhes .Bocs ha megbántottalak,de én igenis nagyon kiborultam miattad.
Üdv:Pirko

2005.04.18.- tól elkezdtem fogyizni elegem lett abból,hogy 151 cm-esen 60 kg lettem és saját cipőmet nem tudtam felvenni mert fájt az a + 10 kg ami rám rakódott 1 év alatt.Nem beszélve a kicsi unokáimról akik szerették volna ha nekik is segítek cipőt felhúzni vagy bekötni, hát ez ami nem ment nekem.Arról nem is beszélnék rettenetesen utáltam magam.Tükörbe nem igazán néztem mert csak egy förmedvényt láttam.De állítólag ez nézőpont kérdése valaki kövéren is szép.

Jelenleg nagyon jól érzem magam így -11 kg-osan.

Nőt az önbizalmam királyérzés az egész XL,L,M,helyett S méret ez számomra sokat jelent így 49 évesen. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a fogyókúrámhoz nem kellett tornáznom, mozognom mégis lefogytam.

Kitartás! Akaraterő!
És csak azokat az ízeket együk, amit szeretünk.

Sok sikert mindenkinek.

Igen a fogyim úgy indult, hogy Atkins diétázom, de mivel eltértem tőle ezért, nevezhetjük Pirko Atkins étrenjének teljesen mindegy egy a lényeg, hogy lefogytam.

Összegzés: 2005. 04. 18-2005. 11. 13-ig lefogytam 60kg-ról 48kg-ra /12kg-ot/
Azóta 2005.11.14-2006.04.16-ig ingadozik rajtam 2kg.

ÁPRILIS 1. HÉT

18.hétfő
kefir, sajt 1 banán 2-szerre 14 dkg túró

19.kedd
1 banán 2-szerre 14 dkg túró sajt

20.szerda
4 tojásból rántotta 14 dkg túró

21.csütörtök
5 dkg párizsi 2 tojásból rántotta+bacon 5dkg párizsi

22.péntek
pici sajt 1 virli 1 kefir 14 dkg túró +bacon paprika+ubi.ez 2-szer

23.szombat
1kefir 2 tojásból rántotta+bacon Húsleves 2 ek burg.2 ek barna rizs+gomba,kefír száraz kolbász

24.vasárnap
2 főtt tojás húsleves karfiol, sok husi 1 kefir 2szelet diétás nápolyi Paprika+uborka 4 szem szőlő

Mindennap 1 Béres aktival max
Indulás 60kg-3kg=57kg

ÁPRILIS-MÁJUS 2. HÉT

25.hétfő
2 tojásból rántotta,1kefír,ubi+paprika,oldalas,fasírt

26.kedd
2 főtt tojás,4 fasírt/pici/ 12,5 dkgtúró +téliszalámi-2-szerre
1 banán 2 főtt tojás 1 banán 5 dkg párizsi,

27.szerda
2 fött tojás,1 banán,túró kefírrel keverve+paprika+ubi,karfiol leves,5 dkg füstölt májas Sajt, párizsi, 1 banán 1 banán
húsleves 4 fasírt/pici/ Karfiol leves barna tészta szecsuani

28.csütörtök
túró,5 dkg füstölt,5 dkg párizsi,5 dkg sajt,pici kolbász,karfiol leves,szecsuani, barna tészta

29.péntek
5 dkg sajt,párizsi,banán,piciszecsuani, barna tészta

30.szombat
1 banán,spenót, rántott hús este ua.

1.vasárnap /május/
1 banán, 5 dkg sajt,Húsleves,Tojás leves, Spenót natúr
57kg

MÁJUS 3. HÉT

2.hétfő
spenót,Tükörtojás 2-szer,kefir,sajt

3.kedd 4 szem szőlő,10 dkg párizsi,Túró+kefir,Húsleves

4.szerda
Túró+kefir,10 párizsi,lecsós virsli tarhonya

5.csütörtök
10 párizsi,Túró+ kefir,Virsli saláta

6.péntek
párizsi,Túró+ kefir,Virsli saláta,Karibi káp. sal. Tojás leves,Lecsós virsli,Barna tészta

7.szombat
Virsli saláta Lecsós virsli,Barna tészta
10 dkg párizsi,Túró

8.vasárnap
6 teás kanáltúró,2 virsli,Húsleves,Tyúkpöri+2 ek nokedli,Túró+tejföl
-1kg=56kg

MÁJUS 4. HÉT

9 hétfő
2 virsli,14 dkg túró,Tojás saláta,Virsli saláta,Húsleves,1 virsli,Szalonna bőre

10 kedd
Tojás saláta,Virsli saláta,½ alma,1 virsli,2 szelet fokh.szal.13 dkg sajt,Tyúkpöri+gal.1 süti

11 szerda
25 dkg túró 2-szerre,2 kefir 2-szerre,4 szelet fokh.szal,Zöldborsó leves

12 csütörtök
Virsli saláta,Tojás saláta,1 kefir,Zöldborsó leves
1 süti

13 péntek
5 tojásból rántotta hagymás,Tökfőzelék,1 szelet rántott hús, Este is

14 szombat
1 pohár kamilla tea,2 főtt tojás,½ alma,Tökfőzelék,1 natúrszelet

15 vasárnap
1 pohár kamilla tea,1 kefir,Húsleves,Szalonnás tojás
-0.5kg=55.5kg

MÁJUS 5. HÉT

16.hétfő
1 kefir,Húsleves,2 ek krumpli püré,Sertés szelet Dübarié módra,2 ek tökfőz.1 karfiol rózsa,1/2 alma

17.kedd
Túró+kefir 2-szer,Húsleves,2 ek krumpli püré,Fasírt pöri,Szalonnabőr sütve,10 dkg párizsi, 1 szelet nápolyi

18.szerda
12,5 dkg túró,1 kefir,zöld paprika,10 dkg párizsi, Frankfurti leves, 2 szelet diab nápolyi,Frankfurti leves

19.csütörtök
12,5 dkg túró,10 dkg Tojás saláta,15 dkg Virsli saláta,Frankfurti leves,1 túró rudi Norbis

20.péntek
1 kefir,Babguly.sonkával,Sült oldalas gombás barna rizs,2 szelet hús,1 főtt tojás,pici gyüm.sal.

21. szombat
Tojás saláta,Babguly. sonkával,eper,1 túró rudi Norbis

22. vasárnap
Virsli saláta,Húsleves,barna rizs,2 szelet hús,túró rudi Norbis,eper,főtt sonka,Túrós rétes
-0.5kg=55kg
MÁJUS 6. HÉT

23.hétfő
12,5 dkg túró,1 kefir,10 dkg Tojás saláta,10 dkg Virsli saláta,pici párizsi,1 túró rudi

24.kedd
12,5 dkg túró,1 kefir,2 szelet szalámi,10 dkg párizsi,1 túró rudi,Krumpli leves,1/2 alma

25.szerda
1 banán,10 dkg Tojás saláta,1 kefir,15 dkg sajt,3 virsli

26.csütörtök
10 dkg Virsli saláta,12,5 dkg túró+1kefir,1/2 zöld ubi,12 dkg túró,1 túrós süti

27.péntek
Szalonnás tojás,1 túró rudi,Nestlé fittnes 25% gyümölcsös

28.szombat
12,5 dkg túró+1kefir, 2 szelet rántott hús,1 túró rudi,6 dkg túró+kefír

29.vasárnap
6 dkg túró+kefír,1 túró rudi,Húsleves,Töltött paprika, 1 süti
-1kg=54kg

MÁJUS –JÚNIUS 7. HÉT

30.hétfő
2 főtt tojás,1 kefir,1 kocka sajt,1 túró rudi,Pici süti,Húsleves

31.kedd
1 kefir,Tojás saláta, Virsli saláta,4 karika kolbász,Frankfurti leves,1 túró rudi

1.szerda/június/
4 főtt tojás,2 kefir, 1 túró rudi,6 karika kolbász

2.csütörtök
12,5 dkg túró+2 kefir-kétszerre, 1 banán,Chilis bab

3.péntek
1 banán,1 alma,1 túró rudi,Töltött paprika,Chilis bab

4.szombat
2 főtt tojás, 1 kefir,5 Hagymás tojás,Nestlé fittnes,25% gyümölcsös,1 kefir

5.vasárnap
1 kefir,Húsleves,Pici petr.burg.1 szel.natúr csirkemell,1/2 szelet rántotthús,1 túró rudi
-1kg=53kg

JÚNIUS 8. HÉT

6.hétfő
12,5dkg túró+kefír,1 szel.csirkemell,Pici petr.burg.1 túró rudi

7.kedd
Tojás saláta,Virsli saláta,1 sz.rántotthús,
Zöldborsó leves,Csirke pöri+gal

8.szerda
2 kefir, 2 túró rudi, 5 dkg sajt,Nestlé fittnes,
1 alma,Zöldborsó leves, Csirke pöri+gal

9.csütörtök
1 virli,1 banán,1 szelet hús, Francia sal.

10.péntek
2 tojásból rántotta,1 kefir,1 alma,Zöldborsó leves,Csirke pöri+gal.1 túró rudi

11.szombat
1 sz.rozskenyér tepertő,tökfőzelék,1 szelet hal,
Chilis bab,1 alma, 1 szelet hal

12.vasárnap
1 kefir,Húsleves,3 ek Chilis bab,1 kefír,Nestlé fittnes pehely
53kg

JÚNIUS 9. HÉT

13.hétfő
1 kefir,tökfőzelék,2 virsli,Húsleves,1 túró rudi

14.kedd
1 kefir,Tökfőzelék,1 virsli,1 banán,11 dkg sajt,
Karfiol leves

15.szerda
25dkg túró +2 kefir /-2-szerre/Zöld ubi pici,1 túró rudi,Karfiol leves

16.csütörtök
1 kefir,2 szelet szalámi,1 túró rudi,4 főtt tojás

17.péntek
10 dkg Tojás saláta,1 főtt tojás,10 dkg párizsi,
1 kefir,

18.szombat
4 tojásból rántotta,1 kefir,babsólet,1 sz diab nápolyi

19.vasárnap
Húsleves,2 ek barna rizs,Sült oldalas,brassói 5 szem burgonyával.1 sz.diab.nápolyi
53kg

JÚNIUS 10. HÉT

20.hétfő
25dkg túró+2 kefir /2-szerre/Húsleves,2 ek barna rizs,1 rántott hús

21.kedd
1 kefir,1 pár debreceni kolb,2 szelet oldalas,
brassói,/10 szem burg.10 szem hús/

22.szerda
1 kefir,Chilis bab,12,5 dkg túró+ 1/2tejföl,1 muffin

23.csütörtök
Bugaci leves,Chilis bab,2 muffin, 12dkg túró+ 1/2tejföl

24.péntek
1 kefir,Bugaci leves,5 dkg párizsi,10 dkg Tojás saláta

25.szombat
Rántott karfiol,Sült hekk,1 sz. rántotthús,fasírt,
2 gombóc fagyi

26.vasárnap
Virsli saláta,1 muffin,Húsleves,1 kefir, 2 szelet rántott hús,görög dinnye,8 sz.szőlő
53kg

JÚNIUS –JÚLIUS 11. HÉT

27.hétfő
3 kefír,1 muffin,Húsleves,1 sz. rántotthús,4 ek csikós tokány+Nokedli teljes kiőrl.lisztből

28.kedd
3 kefír,1 sz. rántotthús,uborkasaláta,3 ek csikós tokány+ 3 ek.Nokedli teljes kiőrl.lisztből

29.szerda
12,5 dkg túró+1 kefir,1 banán,Lecsó+1 sz.barna kenyér,1 sz. rántotthús

30.csütörtök
12,5 dkg túró,1 kefir,4 ek csikós tokány+Nokedli teljes kiőrl.lisztből

1.péntek/július/
10 tojásból rántotta,4 ek csikós tokány+Nokedli teljes kiőrl.lisztből

2.szombat
1 kefir,halászlé,1 sz.barna kenyér,Nestlé fittnes

3.vasárnap
1 kefir,Csontleves,Sült oldalas krumplipüré,
1 szelet süti
-1kg=52kg

JÚLIUS 12. HÉT
4.hétfő
20 dkg sajt,2 kefír,Húsleves,2 szelet süti

5.kedd
Tojás saláta,Virsli saláta,1 túró rudi,10 dkg gépsonka,Zöldborsó leves

6.szerda
Tojás saláta,Orosz hússaláta,1 szelet sonka,
Barna tészta+Zúza pöri /2-szer/

7.csütörtök
Tojás saláta,Virsli saláta,1 szelet sonka,
Zöldborsó leves, 2 ek krumpli püré+Zúza pöri

8.péntek
20 dkg párizsi, Frankfurti leves,Krumplis tészta barna lisztből

9.szombat
Frankfurti leves 2-szer,Krumplis tészta barna lisztből,Töltött káposzta

10.vasárnap
Húsleves,Csirke pöri,2 ek Krumpli püré+ Párolt káp.Fokhagymás husi
Ligh cola,2 sz torta
52kg

JÚLIUS 13. HÉT

11.hétfő
1 alma,20 dkg párizsi,Húsleves,2 ek barna rizs,
Csirke comb pöri

12.kedd
25 dkg túró+ 2kefir 2-szerre,1 alma,T Csirke comb pöri,Pici nokedli

13.szerda
1 szelet kalács,20 dkg virsli sal.1 szelet kalács
1 ek majonézes sal.3 fasírt

14.csütörtök
Tojás saláta, Virsli saláta.Lecsó,2 szelet kalács

15.péntek
teljes kiőrlésü zsemle,disznósajt,2 kefír, Lecsó 2-szer

16.szombat
teljes kiőrl. zsemle vajas,tökfőzelék,Csirke pöri,
Görögdinnye

17.vasárnap
Pici szelet dinnye,Húsleves,Zöldborsós pulyka ragu barna tészta,madártej,Gofri,barnalisztből
52kg

JÚLIUS 14. HÉT

18.hétfő
25 dkg túró,2 kefir 2-szerre,meggyszósz,Húsleves,
Zöldborsós pulyka ragu,1 szelet sárga dinnye,
1 szelet görög dinnye

19.kedd
1 tejföl,1 kefir,3/4 barna zsemle,Húsleves,
Zöldborsós pulyka ragu,madártej

20.szerda
4 virli,2 főtt tojás,Tojásos lecsó,3/4 barnazsemle
1/2 szelet sonka

21.csütörtök
2 kefir,3 szelet fokhagymás szalámi,1 virli,3 ek tökfőzelék,Nestlé fittnes

22.péntek
1 meggyes pite,20 dkg trappista,2 kefir,5 dkg kolbász,1 szelet sárga dinnye

23.szombat
Karfiol leves,1 szelet pizza,Lecsós virsli, tarhonya,/kukorica lisztből/ 2 szelet lángos finomlisztből

24.vasárnap
Karfiol leves,1 szelet pizza,Lecsós virsli,barna rizs,szalonna,Zsemle barna
52kg

JÚLIUS 15. HÉT

25.hétfő
2 kefir,20 dkg sajt,2 szelet szalámi,Fejtett bableves,Zöldbab főzelék

26.kedd
5 tojásrántotta,Zeller krém lev.Rántott csirkem.
Rizs,Frankfurti sal.

27.szerda
Virsli saláta,Tojás saláta,1 banán,dinnye

28.csütörtök
1 banán,dinnye

29.péntek
25dkg túró,2 kefir 2-szerre,

30.szombat
1 túró rudi,gulyásleves,fagyi,Túrós süti

31.vasárnap
Zsemle barna,1 pulykaszárny sült,1/2 lángos
-0.5kg=51.5kg

AUGUSZTUS 16. HÉT

1.hétfő
Zsemle barna,Vaj.tea,Túrós süti,Gulyásleves,Fagyi 2-szer,

2.kedd
1 kefir,Zsemle barna,Túrós süti,Húsleves,Pörkölt Barna tészta,

3.szerda
2 kefir,Túrós süti,csontleves,Pörkölt Barna tészta

4.csütörtök
1 kefir,1/2 burkifli

5.péntek
6 tojásból rántotta,1 barna kifli,szalonna

6.szombat
csontleves,Rizibizi,krumplipüré,Sülthusi 2-szer

7.vasárnap
csontleves,Barna rizs,debreceni pulykahúsból
süti
51.5kg

AUGUSZTUS 17. HÉT

8.hétfő
1/2 barna zsemle vajas 2-szer

9.kedd
Húsleves,Barna rizs,Pulyka ragu,Kuglóf 6 szelet
Vaníliás öntet

10.szerda
Húsleves,Barna rizs,Pulyka ragu,Fagyi, banán,szőlő

11.csütörtök
Norbi fornetti,+ baconos,Gulyásleves

12.péntek
Tejföl,kifli,1 zsemle magvas,virsli,
székelykáposzta

13.szombat
Győri édes jó reggelt müzli szelet,Vajas zsemle magvas,székelykáposzta,szőlő

14.vasárnap
párizsi,szőlő,székelykáposzta,1 szelet dinnye
51.5kg

AUGUSZTUS 18. HÉT

15.hétfő
1 vajas zsemle,párizsi,1 töltött csirke comb
Lecsó sült virsli,szőlő

16.kedd
1 vajas zsemle,nápolyi,Zöldborsó leves,Tejszínes pulykatok.tészta,Süti sok,Rakott burgonya

17.szerda
Norbi fornetti,nápolyi,Túrós csusza

18.csütörtök
Norbi fornetti,nápolyi,fagyi

19.péntek
Norbi fornetti,Zöldborsó leves,Rakott burgonya

20.szombat
spenót,tükörtojás,krumplipüré,Rántott hús,Pudingos keksz

21.vasárnap
Rácos burgonya,süti
-0.5kg=51kg

AGUSZTUS 19. HÉT

22.hétfő
sültcsirke,tükörtojás,Húsleves,4 palacsinta

23.kedd
2 banán,Szőlő 1 fürt,Húsleves,Oldalas,1 sz.kenyér

24.szerda
Karfiol leves,Pöri 4 ek nokedli,Magvas zsemle

25.csütörtök
Karfiol leves,Pöri 4 ek nokedli,Magvas zsemle,
töpörtyü,Szőlő,fagyi

26.péntek
Karfiol leves,Pöri 4 ek nokedli,Szőlő

27.szombat
lecsó,Magvas zsemle 2-szer

28.vasárnap
Bugaci leves,1 db dejós kosárka süti,1 rántott hús
1 fasírt,3 szem sült burgonya
-0.5kg=50.5kg

AUGUSZTUS –SZEPTEMBER 20. HÉT

29.hétfő
25 dkg túró 2 kefir 2-szerre,Bugaci leves,lecsó,
2 db süti 2-szerre,2 fasírt

30.kedd
2 kefir,1 vajas zsemle,Bableves,2 palacsinta,
1 süti

31.szerda
Virsli saláta,1 süti,2 pogi,Bugaci leves,
2 palacsinta,1 süti

1.csütörtök/szeptember/
Húsos palacsinta 2 szer,Lecsó saláta 2-szer,Barna rizs,Fasírozott pöri

2.péntek
1/2 barna zsemle 2-szer, babgulyás

3.szombat
barna rizs,Fasírozott pöri,3 diós kosárka,
babgulyás, 2 palacsinta

4.vasárnap
Húsleves,5 szem sült krumli,1/2 rántott hús,
4 fornetti
-0.5kg=50kg

SZEPTEMBER 21. HÉT

5.hétfő
Húsos palacsinta,Szecsuani 2-szer,Somlói 2-szer,
Húsleves

6.kedd
1/2 vajas zsemle,Gomba pöri,Barna rizs,4 mézes puszedli

7.szerda
1/2 vajas zsemle,1 kefir,2 joghurt,Frankfurti leves,2 virsli,szőlő

8.csütörtök
2 kefir,Lecsó kolbász,Frankfurti leves,Lecsó kolbász

9.péntek
Stefánia vagdalt,Majonézes saláta mexikói,2 süti 2-szer,szőlő

10.szombat
1 szendvics,Pöri tészta,Pöri krumpli,2 süti,szőlő

11.vasárnap
Húsleves,Tejszínes pulykaragu,tészta,Süti,torta
-0.5kg=49.5kg

SZEPTEMBER 22. HÉT

12.hétfő
Húsleves,2 kefir,2 túró rudi,Pöri krumpli

13.kedd
5 tojásból rántotta,1 túrós süti,Tejszínes pulykaragu,Tészta pici

14.szerda
oldalas,Tejszínes pulykaragu,tészta,szőlő

15.csütörtök
Teljes kiőrlésű kifli +májas,Túrós süti,Gombás tejszínes tokány,tészta

16.péntek
20 dkg virsli saláta,20 dkg tojás sal.Gombás tejszínes tokány,tészta

17.szombat
1 lángos 1 tejföl 20%-os,Bableves pici,2 sült pulykaszárny,Süti,szőlő

18.vasárnap
2 sült pulykaszárny,Bableves,6 szelet sonka,3 szem diab. keksz,
-0.5kg=49kg

SZEPTEMBER 23. HÉT

19.hétfő
1 kefir,6 szem diab. keksz,Pásztor tarhonya pici,
Húsleves,Pásztor tarhonya pici,Almaecet+hársméz

20.kedd
Vajas zsemle,1 túrós süti,Húsleves,Pásztor tarhonya pici,6 nápolyi,szőlő

21.szerda
Vajas zsemle,Pásztor tarhonya,Pici lecsó,6 nápolyi

22.csütörtök
1 hamburger,1 túrós süti,Pici lecsó,sajtos stangli

23.péntek
Vajas zsemle,1 kefir,2 nápolyi,Gulyásleves

24.szombat
1 szelet oldalas,2 nápolyi,1 fagyi,Gulyásleves

25.vasárnap
Gulyásleves,Pici lecsó,lecsókolbász
49kg

SZEPTEMBER-OKTÓBER 24. HÉT

26.hétfő
franciasaláta,2 sült csirkecomb,1 süti,Húsleves
z.babfőzelék,pöri nokedli

27.kedd
1 kefir,Vajas zsemle,lekvár,pöri nokedli
z.babfőzelék,Szőlő pici

28.szerda
Tojás saláta,Virsli saláta,z.babfőzelék,1 db fasírt,Húsleves

29.csütörtök
2 kefir,25 dkg túró 2-szerre,Krumpli leves

30.péntek
2 db főtt tojás,5 tojásból rántotta

1.szombat/október/
Pacal 2-szer,1 kukoricás stangli,Gofri 2-szer 5-ös
puding,Tejszínhab

2.vasárnap
Csontleves,Brassói pici,Gofri lekváros
+0.5kg=49.kg

OKTÓBER 25. HÉT

3.hétfő
Vajas zsemle,Gofri,Húsleves,Brassói pici,

4.kedd
1 kefír,Brassói pici,2 almás linzer

5.szerda
1 kefír,Rántott hús,fasírt,bableves,Lecsós virsli tarhonya,Almás süti

6.csütörtök
20 dkg párizsi,bableves,Lecsós virsli,1 szelet torta,tarhonya

7.péntek
2 szelet rántott hús,bableves,Csoki

8.szombat
szőlő,Húsleves,csirkepöri,barnarizs

9.vasárnap
Lecsós virsli tarhonya,pici mogyoró,Sülthús,2 ek barna rizs,fagyi
+0.5kg=50kg

OKTÓBER 26. HÉT

10.hétfő
5 sült tojás,1 túrós süti,Barnarizs pöri,1 krémes

11.kedd
Virsli saláta,2 db rántott karfiol,1túrós süti

12.szerda
Virsli saláta,tojás saláta,1 túrós süti,2 szelet szalonna,

13.csütörtök
2 kefir,20 dkg párizsi,2 szelet szalonna,Bugaci leves,Rakott kel

14.péntek
20 dkg párizsi,1 kefír,Bugaci leves,Rakott kel,
2 túrós süti,1 krémes

15.szombat
1/4 pohár tejföl,Süti duna hullám 2 db,Bugaci leves,Rakott kel,1 krémes

16.vasárnap
Csontleves,Süti duna hullám 2 db,Sülthusi natúr köret nélkül,Almás süti 4db
-0.5kg=49.5kg

OKTÓBER 27. HÉT

17.hétfő
10 dkg párizsi,1 kefir nagy,2 ek krumpli püré,
csirkepöri,3 almás süti,2 csibeburger

18.kedd
2 csibeburger,telj.kiörl.zsemle,3 almás süti

19.szerda
1 lángos,10 dkg norbis rud 2-szer,2 tejföl 2-szerre,Bugaci leves

20.csütörtök
Vajas zsemle 2-szer,1 túrós süti,Pici krumplispöri

21.péntek
Vajas zsemle 2-szer,Bugaci leves,Szőlő

22.szombat
Kifli telj.kiörl.töpörtyű,kifli,Hurka, kolbász pici

23.vasárnap
Húsleves,1 pulykaszárny,4 süti
50kg

OKTÓBER 28. HÉT

24.hétfő
1 zsemle-zsíros,húsleves,1 krémes

25.kedd
5 tojásból rántotta,3 tojásból rántotta,

26.szerda
1/2 zsemle teljes kiőrlésű, fasírt,1/2 zsemle 1 sz. rántott hús,somlói,4 virsli,2 szelet csoki

27.csütörtök
1 barna zsemle,vagdalt hús,Csoki,szőlő

28.péntek
Virsli saláta,Tojás saláta,1 zsemle barna,Töpörtyű sok

29.szombat
Norbis tésztából rakott tészta,1 marék mogyoró, Karfiol leves,1 krémes

30.vasárnap
Norbis tésztából rakott tészta,1 marék mogyoró, Karfiol leves,1 krémes
-1kg=49kg

OKTÓBER-NOVEMBER 29. HÉT

31.hétfő
1 kefir,csontleves,Szecsuáni +4 ek,1 krémes,
Szecsuáni +2 ek

1.kedd/november/
1kefir,4 szem karikára vágott sült burg.2 szelet rántott hús,1 marék mogyoró,1 gombóc töltött káposzta,2 szelet süti

2.szerda
2 kefir,15 dkg lecsó kolbász/ natúr/,húsleves,
Szecsuáni +3 ek tarhonya,

3.csütörtök
1/2 barna kifli,Borjúmájas 5 dkg,1/2 barna kifli,Borjúmájas 5 dkg,Gombás rakott tészta

4.péntek
1 alma,1 burkifli,4 ek húsleves,Szecsuáni +4 ek
tarhonya

5.szombat
4 pici fasírt,Paprikás krumpli pici-3 szor,
1 krémes

6.vasárnap
húsleves,4 ek barna lisztből nokedli,
Pöri.1 ek krumpli 2 szelet sült oldalas
49kg

NOVEMBER 30. HÉT

7.hétfő
10 dkg lecsó kolbász/ natúr,4 ek barna lisztből nokedli,pöri,húsleves,2 szelet oldalas,4 süti

8.kedd
10 dkg lecsó kolbász/ natúr,4 ek barna lisztből nokedli,pöri,1 somlói,1/2 csoki

9.szerda
1 zsemle 20 dkg májas kétszerre,2 kefír,húsleves,
Pöri,4 ek nokedli

10.csütörtök
1 kefir,1 túrós süti,1 tejföl 1 kifli,Krumplis pöri

11.péntek
1 zsemle,1 tejföl,Krumplis pöri,1 túrós süti

12.szombat
Fornetti Norbis 5 szem magvas,4 szem nápolyi,1 baconos fornetti

13.vasárnap
1 baconos fornetti 2 szem dió,húsleves,tejszínes pulyka mell ragu,4 ek barna tészta
-1kg=48kg

NOVEMBER 31. HÉT

14.héfő
4 szelet telj.kiörl.kenyér,vajas,4 ek Norbis barna tészta,Tejszínes gombás pulyka ragu

15.kedd
4 szelet telj.kiörl.kenyér,vajas 2-szer,1 túrós süti,1 kémes

16.szerda
2 szelet telj.kiörl.kenyér,vajas,Karfiol leves,
Chillis bab

17.csütörtök
2 szelet telj.kiörl.kenyér,vajas,Karfiol leves tészta nélkül,Chillis bab 4 ek.

18.péntek
2 szelet telj.kiörl.kenyér,vajas,8 ek Norbis barna tészta, Tejszínes gombás pulyka ragu

19.szombat
Egésznap semmi,Este 4 ek tészta,marha pöri,2ek rizs+ sülthús

20.vasárnap
2 szelet süti mirindás,húsleves,2 ek rizs+ sültoldalas
49kg

NOVEMBER 32. HÉT

21.hétfő
2ek rizs+ sülthús,franciasaláta 2-szer,húsleves

22.kedd
4 ek rizs+ sülthús,franciasaláta 2-szer,húsleves

23.szerda
4 főtt tojás,1 túrós süti

24.csütörtök
10 dkg keksz,Pöri krumplival

25.péntek
Zsíros kenyér Telj.kiörlésű 2-szer 2 szelet,Pöri krumplival

26.
Chillis bab 4 ek.székelykáposzta

27.
székelykáposzta,3 karika kolbász
49kg

NOVEMBER –DECEMBER 33. HÉT

28.hétfő
Rántott húsos szenv. 1db,húsleves,Pöri,
4 ek.nokedli,szőlő

29.kedd
1-es kódos Norbis kalács,Karamellás tej 1 liter-2 szerre

30.szerda
1 mákos kifli,1 szelet torta,2 diós linzer,
Csontleves,4 ek.nokedli,Pöri

1.csütörtök/december/
6 ek nokedli,pöri,1 szelet kenyérbarna,
+vagdalthús,

2.péntek
5 db tojásrántotta,4 szem krokett,1 szelet pulykamell.

3.szombat
3 db tojásrántotta,1 zsemle telj.kiörlésű,Sült szalonna+ Lecsókolb.

4.vasárnap
húsleves,ek krumli püré,1 szelet gombás töltött husi,/göngyölt/ baconnal betekerve.3 műzli szelet
49kg

DECEMBER 34. HÉT

5.hétfő
2 fasirt pici,franciasaláta,2 pici süti,2 ek krumpli püré,húsleves,1 szelet gombás töltött husigöngyölt baconnal betekerve,burgonya pűré,2 szelet hús,

6.kedd
2 szendvics rántott húsos,Krumpli leves,
barnalisztből csipetkével

7.szerda
2 kifli telj.kiörl.Krumpli leves,
barnalisztből csipetkével,2 joghurt,1 krémes

8. csütörtök
3 szelet barna kenyér+töpörtyű,3 szelet barna kenyér+töpörtyű,Krumpli leves,2 sült csirke comb

9.péntek
Norbis magvas rud fornetti,Csirkemell párizsiasan
+ burgonya pűré,Pezsgő

10.szombat
2 tojásrántotta,2 sz.kenyér, tea,6 szem Győri édes duplajó,csírka pöri,galuska,Pezsgő

11.vasárnap
2 tojásrántotta,2 sz.kenyér,tea,húsleves,2 krémes
49kg
3 nap nyaralás Kiskunmajsán

DECEMBER 35. HÉT

12.hétfő
Tojásaláta 2-szer,Tészatsal. 2-szer,4 csirkecomb 2 süti

13.kedd
1 barna zsemle zsíros,8 virsli natur

14.szerda
3 szelet barna kenyér margarinos,Paprikás krumpli

15.csütörtök
Sajt golyó 4 db,almasaláta,3 db reszelt túrós süti
2 sajtos rúd,6 ek rizsfelfújt

16.péntek
2 rántott húsos szendvics,bableves,süti

17.szombat
bableves,süti

18.vasárnap
húsleves,Csirke pöri,+barnarizs,Este is.
+1kg=50kg

DECEMBER 36. HÉT

19.hétfő
2 rántott húsos szendvics,húsleves,1 túrós süti

20.kedd
3 szelet vajas lekváros kenyér 2-szer,bableves,
2 db sült virsli

21.szerda
franciasaláta,Süti,2 db pogi mákos,franciasaláta,
Pöri+tészta,Süti

22.csütörtök
3 szelet vajas lekváros kenyér 2-szer,Rakott krumpli,4 ek barnarizs,Csirke pöri

23.péntek
2 joghurt,1 túrós süti

24.szombat
Kocsonya,Kenyér semmi,2 csoki

25.vasárnap
Kocsonya/ csak lé/,Töltött káp.2-szer
50kg

DECEMBER 37. HÉT+2006. JANUÁR

26.hétfő
2 szem bonbon,húsleves,Krumpli püré,Tésztasal. 2 ek.,Francia sal. 2 ek,2 rántott csírke comb

27.kedd
Tésztasal.húsleves,rántott csírke comb,süti

28.szerda
2 ek Krumpli püré +Tejszines pulyka-2 szer
süti,Kolbász, hurka

29.csütörtök
Krumpli püré +Kolbász sütve,Töltött káp.
süti

30.péntek
gulyásleves,1 virsli

31.szombat
pogi,fasírt,Boros kola

1.vasárnap/január/
lencseleves,bableves,lencseleves
-1kg=49kg

JANUÁR 38. HÉT

2.héfő
Mákos pogácsa,Mákos pogácsa,lencseleves,kefir,
kefir

3.kedd
Mákos pogácsa,Mákos pogácsa,Lecsós virsli,tarhonya
kefir

4.szerda
Mákos pogácsa,Mákos pogácsa,Lecsós virsli,tarhonya
kefir

5.csütörtök
Margarinos barna kenyér,Paprikás krumpli

6.péntek
Margarinos barna kenyér,Paprikás krumpli

7.szombat
lebbencsleves,pásztortarhonya pici 3-szor

8.vasárnap
húsleves,pöri Galuska barnalisztből
+1kg=50kg

JANUÁR 39. HÉT

9.hétfő
Barna kenyér +töpörtyű 2-szer,Húsleves,pöri,
Galuska teljkörl.

10.kedd
Barna kenyér +töpörtyű 2 szer,Húsleves,pöri,
Galuska teljkörl.

11.szerda
kefir,lebbencsleves,pásztortarhonya 2-szer,

12.csütörtök
kefir,zödségleves,rántotthús,Sült krumpli,1 szelet torta,2 virsli

13.péntek
kefir,Virsli saláta,kefir,Banán chips

14.szombat
Vörösbabos Husi +rizs,

15.vasárnap
Húsleves,4 ek rízs,1 szelet oldalas,süti
50kg

JANUÁR 40. HÉT

16.hétfő
2 rántotthúsos szendvics2-szerre,húsleves,Puding 2 db /1 kódos Norbis/

17.kedd
Füstölt májas,3 sz barna kenyér,Vörösbabos husi,
rizs,szaloncukor

18.szerda
Füstölt májas,3 sz barna kenyér,Vörösbabos husi,
rizs,szaloncukor

19.csütörtök
2 rántotthúsos szendvics 2-szerre,Bugaci leves,
1 süti

20.péntek
1 casino tojás,2 pici fasírt,2 ek mexikói sal.
Bugaci leves, 1 sz fött oldalas,Puding 2 db 1-es kódos Norbis

21.szombat
1 sz fött oldalas,1 kódos Norbis Puding 4 db,Bugaci leves,porcos husi sült 4 db

22.vasárnap
Bugaci leves,4 db,
porcos husi sült 4 db,1 Alma paprika,6 kocka tibi csoki,2 Szaloncukor
50kg

JANUÁR 41. HÉT

23.hétfő
5 tojásból rántotta,1 kódos Norbis puding

24.kedd
1 kódos Norbis puding 4 db,2 vajas zsemle,4 virsli

25.szerda
4 virsli,5 dkg trappista sajt,bableves,2 db rántott csirkecomb

26.csütörtök
2 db rántott csirkecomb,10 szem sült.bur.2 narancs
bableves

27.péntek
1 rántott húsos szendvics,1 narancs,1 somlói,
bableves

28.szombat
4 szem szaloncukor,húsleves,brassói,szaloncukor 4 db

29.vasárnap
4 szem szaloncukor,húsleves,brassói,2 francia krémes
-0,5kg=49.5kg

JANUÁR –FEBRUÁR 42. HÉT

30.hétfő
2 szendvics,2 ek húsleves,1 krémes

31.kedd
2 főtt tojás,6 virsli 2-szerre,1 somlói

1.szerda/február/
1 rántott hús,1 csoki,1 sz rántott hús,Krumplis pöri

2.csütörtök
2 rántott húsos szendvics 2-szerre,1 kocka csoki
Chillis bab

3.péntek
Chillis bab 3-szor,1 puding Norbis,

4.szombat
4 tojásból rántotta kolbász,1 szelet sonka Tepsis krumpli,1 Diós kosárka

5.vasárnap
húsleves,4 ek nokedli teljeskiőrl lisztből,Csikós tokány,1 szelet süti
49.5kg

FEBRUÁR 43. HÉT

6.hétfő
2 rántott húsos szendvics 2-szerre,1 túrós süti,
húsleves,Csikós tokány 4 ek nokedli

7.kedd
Csikós tokány,4 ek nokedli 2 -szer,1 alma

8.szerda
1/2 stangli margarinos,4 karika kolbász,Csikós tokány,4 ek nokedli,1 Norbis puding

9.csütörtök
1/2 stangli margarinos,1 kefir,6 ek tarhony Lecsós virli,2 Norbis puding

10.péntek
0.046 dkg téli szalámi 2 szerre,2 kefir 2 szerre,
6 ek tarhony,Lecsós virli

11.szombat
1.5 szelet bundás kenyér,Sült csirkemáj baconba tekerve,paradicsomlé

12.vasárnap
paradicsomlé,húsleves,Töltött káposzta,Tejsz.gombásPulykamell +tészta,4 kocka csoki
49.5kg

FEBRUÁR 44. HÉT

13.hétfő
Lecsós virli,6 ek tarhony 2-szer,húsleves,
csoki

14.kedd
Tejsz.gombás Pulykamell + Norbis tészta,Töltött káp.csoki

15.szerda
Töltött káp.2-szer,1 tútós süti,nápolyi

16.csütörtök
Tejsz.gombás,Pulykamell +Norbis tészta,Tepsis krumpli

17.péntek
1/2 sz kenyér,1 sz sonka,bableves,süti

18.szombat
bableves,3 db palacsinta gundel

19.vasárnap
bableves,4 szelet nápoly
49.5kg

FEBRUÁR 45. HÉT

20.hétfő
7 virli 2 szerre,Birka pöri,krumpli,1 sz torta
Szülinapom van

21.kedd
2 rántott húsos Szendvics 2-szerre,Birka pöri,
krumpli,3 kocka csoki

22.szerda
2 joghurt 1 kifli 2 szerre,2 krémes,bableves,
2 csibefasírt,Kelkáp.főzelék

23.csütörtök
Kelkáp.főzelék,2 csibefasírt,

24.péntek
szárazkolbász,Kelkáp. főzelék,2 csibefasírt

25.szombat
bableves,2 rántott csirkecomb,2 rafaello

26.vasárnap
húsleves,2 ek püré+tésztasal.1 szelet torta
unokák szülinapja
49.5kg

FEBRUÁR –MÁRCIUS 46. HÉT

27.hétfő
4 csirke comb rántott,húsleves,1 süti,4 db bonbon

28.kedd
3 csirke comb rántott,10 dkg kolbász,Csirke pöri
3 ek nokedli

1.szerda/március/
1 kifli,1 joghurt,1 virsli,1 narancs,

2.csütörtök
1 szendvics,1 narancs,somlói,3 ek szecsuáni,tészta
süti

3.péntek
4 tojás,1 alma,3 ek szecsuáni,tészta,süti

4.szombat
töpörtyű,1 sz.kenyér,gulyásleves 2-szer,1 alma

5.vasárnap
húsleves,Rántott hús,krumpli püré,gulyásleves
+0.5kg=50kg

MÁRCIUS 47. HÉT

6.hétfő
1 stangli,Töpörtyű, kolb.Sajt mackó,húsleves,
Krumpli püré,Hamburger hús,Francia sal.

7.kedd
2 szedvics,2 puding Norbis,húsleves,1 krémes

8.szerda
2 szedvics,Lecsós virsli,tarhonya

9.csütörtök
1 joghurt,1 kifli 2-szer,2 túrós süti,Lecsós virsli,tarhonya,1 krémes

10.péntek
Gomb.csirkemáj,Rántott karfiol,Süti 2-szer

11.szombat
Tepsis krumpli,szaloncukor

12.vasárnap
2 hamb. hús,1 lángos,10dkg párizsi
50kg

MÁRCIUS 48. HÉT

13.hétfő
1 zsemle,Füstölt májas 2-szerre,Karfiol leves,
6 süti,csoki

14.kedd
Tojás saláta,2 sült csirke sz.1/2kifli,1 db sült kolbász,Süti,somlói,nápolyi

15.szerda
Csirke pöri,nokedli,2 muffin

16.csütörtök
2 muffin,1 sz.kenyér,Vagdalt hús 2-szerre,húsleves
4 ek nokedli,pöri,2 muffin

17.péntek
Norbis magvas rúd,1 muffin,somlói,húsleves,nokedli
pöri

18.szombat
6 túrós pogi,6 túrós pogi,6 túrós pogi,2 fasírt,
nápolyi

19.vasárnap
4 ek rizs,2 fasírt,brassói,süti
50kg

MÁRCIUS 49. HÉT

20.hétfő
2 szendvics,brassói,2 pici süti

21.kedd
4 db fasírt,5 dkg lecsó kolbász,Szeder befőtt,
Vörös áfonya

22.szerda
2 zsemle,1 telföl,Borsó leves,Chillis bab,2 Norbis puding

23.csütörtök
25 dkg túró.2 kefír 2-szerre,Borsó leves,Chillis bab,2 pici süti

24.péntek
4 fött tojás,10 dkg kolbász,Chillis bab

25.szombat
Chillis bab,4 palacsinta,4 ek krumplis tészta
26.vasárnap
6 szem nápolyi,5 dkg lecsó kolbász,húsleves,krumli püré 2 ek+alföldi zöldség sal.rántott hús
50kg

MÁRCIUS-ÁPRILIS 50.HÉT

27.hétfő
4 db rántott csirke szárny 2-szerre,húsleves,
1 szelet rántott hús

28.kedd
2db rántott csirke szárny,somlói,3 ek krumplipüré,
2 ek+alföldi zöldség sal.2db rántott csirke szárny,1 krémes

29.szerda
1/2 szelet rántott hús,1 Norbis puding,1/2 szelet rántott hús,1 Norbis puding,4 süti,krumli püré 2 ek+alföldi zöldség sal.rántott hús

30.csütörtök
1 kefír,1 szelet sonka,4 süti,krumlis pöri

31.péntek
1 szendvics,1 kefír,vörösáfony,krumlis pöri,6 szem nápolyikocka

1.szombat/április/
tojásos gombapöri,6 szem nápolyikocka,tojásos gombapöri

2.vasárnap
húsleves,2ek. petrezselymes krumpli,
2ek.rizibizi,2 szelet sült hús,1 fagyi,1 alma
50kg

ÁPRILIS 51.HÉT

3.hétfő
2 szelet telj.kiörl.kenyér,disznósajt,2 szelet telj.kiörl.kenyér,disznósajt,1 süti,húsleves,6 szem nápolyi

4.kedd
2 szelet telj.kiörl.kenyér,disznósajt,2 szelet telj.kiörl.kenyér,disznósajt,1 somlói,
2 ek petrezselymes krumpli,sült kolbász,hurka

5.szerda
2 szelet telj.kiörl.kenyér,disznósajt,
1 burkifli,bugaci húsgombócleves,1 balaton szelet

6.csütörtök
bugaci húsgombócleves,csikós tokány,4 ek nokedli teljes kiőrlésű lisztből,nápolyi

7.péntek
csikós tokány,4 ek nokedli teljes kiőrlésű lisztből,

8.szombat
6 ek káposztás tészta,4 csokiparány,4 ek káposztás tészta

9.vasárnap
húsleves,4 süti
49.5kg

ÁPRILIS 52.HÉT

10.hétfő
3 ek.káposztás tészta,3 ek.káposztás tészta,
4 ek.rakott kel

11.kedd
4 ek.rakott kel,4 ek.rakott kel,
1 burkifli,húsleves,

12.szerda
4 ek.rakott kel,4 ek.rakott kel,süti

13.csütörtök
süti,20 dkg virsli saláta,6 db halrud,2 ek tejföl

14.péntek
1 tejföl 2-szerre,4 db sült virsli házi szalonnával,sütve

15.szombat
4 db sült virsli házi szalonnával,sütve,
1 húsgombóc a töltött káposztából,1 szelet torta

16.vasárnap
töltött káposzta 2 db töltekékkel,
sonka,tojás,torma,1/2 szelet kenyér,süti.
49.5kg

Íme eltelt 52 hét eddig írtam mindennap,hogy mit ettem.Ezután már nem írom,de azért ezután is oda figyelek magamra,hogy miket eszem.

Fogyásom menete „Atkins” diétám alatt 2005. 04. 18.-tól-2006. 04. 16-ig

Nekem 8 kg súlyfeleslegem volt ebből egy hónap alatt
5 kg ment le. Indulás 60 kg
Első héten 3 kg
Második héten semmi
Harmadik héten 1 kg
Negyedik héten 0. 5 kg
Ötödik héten 0. 5 kg
Hatodik héten 1 kg
Hetedik héten 1kg
Nyolcadik héten semmi
Kilencedik héten semmi
Tizedik héten semmi
Tizenegyedik 1kg
Tizenkettedik héten semmi
Tizenharmadik héten semmi
Tizennegyedik héten semmi
Tizenötödik héten 0. 5 kg
Tizenhatodik héten semmi
Tizenhetedik héten semmi
Tizennyolcadik héten 0. 5 kg
Tizenkilencedik héten 0. 5 kg
Huszadik héten 0. 5 kg
Huszonegyedik héten 0. 5 kg
Huszonkettedik héten 0. 5 kg / Eddig -11 kg/
Huszonharmadik héten semmi / Innen pedig úgy látom egy picit, elengedtem magam /
Huszonnegyedik héten +0. 5 kg
Huszonötödik héten +0. 5 kg
Huszonhatodik héten -0. 5kg
Huszonhetedik héten + 0. 5 kg / 50 kg lettem /
Huszonnyolcadik héten -1. kg
Huszonkilencedik héten semmi
Harmincadik héten -1 kg
Harmincegyedik +1kg
Harminckettedik héten semmi
Harmincharmadik héten semmi
Harmincnegyedik héten semmi
Harmincötödik héten + 1 kg
Harminchatodik héten semmi
Harminchetedik héten-1kg/49 kg/
Harmincnyolcadik héten /2006. első hét/+1kg
Harminckilencedik héten semmi
Negyvenedik héten semmi
Negyvenegyedik héten-0. 5. kg/49. 5kg/
Negyven kettedik héten semmi
Negyvenharmadik héten semmi
Negyvennegyedik héten semmi
Negyvenötödik héten semmi
Negyvenhatodik héten+0. 5kg/50 kg/
Negyvenhetedik héten semmi
Negyvennyolcadik héten semmi
Negyvenkilencedik héten semmi
Ötvenedik héten semmi
Ötvenegyedik héten-0. 5kg
Ötvenkettedik héten semmi /eltelt 1 év/52 hét/

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára