Ti mit mozogtok?

Én még nem tudtam rászánni magam, pedig tudom, hogy fontos. Korábban sokat "norbiztam", meg már szobagépem is van, de nem visz rá a lélek.

Épp azon gondolkodom, hogy veszek egy hastánc kazettát.

fórum: 

hozzászólások

Szívesen csatlakozom. Mondd meg mikor mész reggel 8-ra, vagy délután 4-től haza. Akkor edzőcipőt veszek és nyakamba kapom Veled én is a Lágymányosit.

Úszni pedig tényleg mehetnénk együtt. Talán megfűzhetem apát, hogy legalább heti egyszer nélkülözzön. Legfeljebb hétvégén vele is elmegyek, meg a "potyautassal".

FELHÍVÁS

Szeretsz gyalogolni?
A Tízezer Lépés program a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával működik. Célja, hogy egy apró készülék, a lépésszámláló segítségével az aktívan nem sportoló lakosságot is megfelelő mennyiségű mozgásra, egészségesebb életmódra késztesse. Az országos klubrendszernek köszönhetően mindenki a lakóhelyéhez legközelebb eső Tízezer Lépés klubtól kaphat lépésszámlálót. A legjobban teljesítő klubok és egyének jutalmat kapnak.

ITT NÉZD MEG: www.tizezerlepes.hu

Akit érdekel, Október 29-én lesz egy klubnap, amin lehet csatlakozni, infókat gyűjteni.
Helyszín: XI. Szerémi u. 4.
Időpont: Október 29. 16.30-19.30

Én megyek, aki akar csatlakozni, szóljon :))
Hoxa

Sziasztok!
Segítségre lenne szükségem, hátha ti tudtok segíteni! Nemrég vettem egy ellipszis járó gépet, de nincs hozzá edzéstervem, és csak úgy nem merek belefogni, (már nagyon régóta nem mozogtam) nehogy többet ártson, mint használjon. Örülnék, ha valaki tudna valami hasznosat tanácsolni, vagy egy címet, ahova fordulhatnék. Előre is nagyon köszi!!!

Szia Audry!
Nekem is ilyen gépem van, de edzéstervem nincs. Az első naptól kezdve 30-60 perceket tekertem rajta. Mostanában sajna hanyagolom :(
Szerintem kezdd kis adagokban, és hétről hétre növeld, ha nem akarod elkapkodni. A kényelmes fokozatot válaszd, ne tedd túl nehézre.
Hoxa

Helló!

az ellipszis gép eléggé felviszi a pulzust eleinte, ha nem vagy edzésben, így azt javaslom, hogy ahogy Hoxa írta kezdd alacsony fokozaton és az időt növeld hétről hétre. Ha már nem nehéz, akkor a fokozatot is állítsd nehezebbre.

Üdv, g

A konditermi edzés mellett végzett kardioedzések, gyorsítják a fogyást.
Konditermi edzés előtt 10 perc futással vagy biciglizéssel célszerű bemelegíteni. Így a szervezet felkészül a megterhelésre. Rövid nyújtás után el lehet kezdeni a súlyzós edzést, ami 8-12 gyakorlatból álljon, 3-5 ismétléssel. Ne nagy súlyokkal, mert az vastagít!!!!!!! Ennek végeztével, gyerünk a futópadra, vagy pattanjunk fel a biciklire fél órára. A zsírégető folyamatoknak leginkább a közepes intenzivitású terhelés kedvez, amikor akár még beszélgetni is tudunk mozgás közben:)

Halihó, nemtom, én már évek óta járok heti kétszer-háromszor edzésre, ebből egy spinning, egy step aerobic, egy pedig súlyzós alakformáló+30-40 perc taposógép vagy futópad... és nem lettem tőle nádszál... sőt, az úszógumim is megmaradt. Igaz, az edzések utáni fílinget nem cserélném le semmire, meg azért jó érezni, hogy "egyben" vagyok... :)))))))))

Na, ennek kell nekiállnom.
Tele vagyok most tervekkel:
Új munkát akarok, de ehhez angol nyelvizsgát kell tennem, mert egy jobb álláshoz, ugye az kell, na meg a diplomámhoz is. A héten elkezdek tornázni, hogy tavaszra már ruganyosabb legyen a testem! :))

Helló4

A taposás, meg egyéb torna jó oda is, de nekem ami nagyon bevált, az a callenetics egy eleme. Egy szék lábait a 2 bokáddal közrefogod és tolod össze, feszíted. Szóval ülsz szemben a székkel kis tepeszben és a bokáiddal fogod a szék lábait. Jaj, meg lehet érteni? Rajzolnom kéne..:)))))) Számolj el közben 50-ig és ezt kétszer ismételd. Ha jól csinálod, nagyon fáj közben a belső comb.

Mától torna, ha tetszik, ha nem. Ha az ember le akar fogyni, tenni kell érte, nem elég keseregni, bár gondolom mindenki örülne, ha a kesergés fogyasztana. Én pl. már el is fogytam volna:)
Szóval úgy döntöttem, hogy adok az érzésnek. Egy kis hasizom. Aztán felugrom a mini-stepperre és taposok. Láb-fenék letudva:) Még a karomnak kellene valami....

Karácsonyra kaptam egy mini stappert. (így írják?)
Tegnap már tapostam rajta 45 percet és tök jól éreztem magam utánna! Az a gond, hogy a mozgáshoz idő kell, nekem meg az nincs!!!!! Általában hiradó közben taposok, majt erősítek. Egyébként tud valaki valami jó kis comb és farizomgyakorlatot?? Köszke: Drazsé

Azt olvasom mostanában, hogy a torna/edzés ki minek nevezi, szóval, hogy reggel éhgyomorra a leghatásosabb. Miért? Tudja valaki?
Én pl., ha úgy tornáznék, hogy előtte nem ennék semmit, hát tuti biztos, hogy mozgás közben elkapna a rosszullét. Vagy nem? Nem próbáltam még, de így érzem. Rosszul?

Tündermeggy!

Utána néztem, és való igaz, hogy a reggeli testedzés jobban hat, mert a már meglévő tartalékokat használja, míg a délutáni a napközben felvett energiát hasznosítja elsőként, és aztán a többit. De felhívják a figyelmet arra, hogy csak óvatosan, mert a nagy megterhelés nem tesz jót a szervezetnek, esetleges rosszullétet is okozhat.

Szóval, jobb reggel, de csak módjával.

Megtornáztam Rékát! Most teljesen "rajongó" lettem, ami a tornáját illeti.
A második kazi brutális:(((( Alig élek:)
Csak egy baja van. Öt percenként a köv. duma: "Hogy vagy??" Aha...
Meg egyfolytában huhog mint egy bagoly. Kicsit zavaró, de a végén már úgy röhögök rajta, hogy alig bírom a gyakorlatot csinálni.
Azt mondta, hogy a fogyásnál a diéta 60-70 százalékban, a torna meg csak 30-40 százalékban játszik szerepet. És hetente háromszor bőven elég 40 perc torna. Na, majd kiderül:)

Sziasztok!

Azt vallom én is,hogy a rendes életmódváltáshoz szükséges a mozgás is.Iszonyat nehéz bármit is mozogni,ha az emberen súlyfelesleg van.Én "csak" 15 kilótól szeretnék megszabadulni,de így is rendesen rá kell beszélnem magam arra,hogy tegyek valamit....sport,vagy annak nézö dolgot:)
Nagyszavakkal:kardioedzésemet szeretném heti 4 alkalomra felhozni,fél órás idötartamra.Ez crosstrainer géppel történik nálam,mert azt kaptam karácsonyra.Elsö alkalommal képzeljétek csak 5 percet bírtam rajta ,ma már megy a fél óra is,de akkor már váltóúszásban folyik a hátamon a víz.
Meg kaptam még Réka cd-t,azt a 2*20 perceset,szuper,mondhatom...de röhejes:))Bár a végén nem volt kedvem nevetni,mert olyan izomlázam lett még a popsimban is,hogy csak na:)
Jaj..kicsit hosszú lett,de nézzétek el,nagyon lelkes vagyok:)
Üdv:vali

Réka 3. kaziját láttad már? Állítólag nagyon jó. Kiváncsi lennék rá, bár azért attól még messze vagyok, hogy meg tudjam csinálni. A R1 meg a R2 is sokszor úgy lefáraszt, hogy alig élek:)
Tegnap a kismamit csináltam, gondoltam: Ugyan már!!!!! Mit nekem? Hát, adott az érzésnek, kismamaság ide vagy oda:)

Szia!

Még nem láttam,de én is azt hallottam,hogy extra szuper.Ám én még a R2-vel is megelégszem:)Kinyúvaszt a csaj a végére.De így a jó.
Tegnap 30 perc mókuskerék(crosstrainer) után már semmi kedvem nem volt Rékázni,de úgy gondoltam egyik nap ezt,másik nap azt,nem csinálhatok rosszat,söt,nem fogom megunni.
(ez csak terv,most nagy a szám,de igyekszem tartani:)))
Jah...még valami,a cd-n,amit csinált a párom ,az lényege,hogy más ütemüek,de nagyon ritmikusak a számok,így a zene ütemére tudom teperni a mókuskereket,sokkal hatásosabb a változó ritmus,mint az állandó.

Sziasztok Sporttársak!
Üdv mindenkinek, én még nagyon új vagyok. Irigykedve olvasom a sportos írásaitokat. Én meg olyan lusta vagyok, hogy kimondani is fáj. Elég gáz látni, hogy a 64 éves anyukám minden nap mozog min. egy órát, én meg fiatalon lassan szétfolyok! Valami kis biztatást küldjetek nekem légyszi fénypostán, ha tudtok! :)
Köszi, további szép napot mindenkinek!

Ha nekem megy, Neked is fog, mert ritka az olyan lustaság mint én, mármint ami a mozgást illeti. Elhatározás kérdése. Fogyni akarsz a folyamatot gyorsítani szeretnéd. Ez egy szuper indok. Aztán a többi, mivel fogysz megereszkedik a bőröd, (szerencsés embereknél nem) ismét egy újabb indok, hogy tornázz!!!!
Elkezdeni nehéz, de aztán már jó. Én pl. azért tornázom minden nap, mert tudom, hogy esetleg, ha kihagyok egy napot akkor jön az, hogy még1et, meg még1et......:))))
Pl. újságold el a párodnak, hogy tornázni fogsz, így kénytelen leszel, mert a végén még azt gondolja, hogy csak a levegőbe beszélsz:)))) Ugye ezt Te sem akarod??!?!?!?!?:))))

Szia Lujzi!

Ne aggódj,mi sem vagyunk nagy "sportlédik"De valahogy el kell kezdeni.Tudom,hogy nehéz a mozgás,föleg fölösleges kilókkal .Én is iszonyatosan lusta vagyok,de muszáj......nem csak a fogyihoz,magához az élethez.Gondolom sokat hallottál már a mozgás élettani hatásáról,így abba nem mennék bele.A lényeg:mozgás....ne sportként kezeld,hanem mocorgásnak.
Én karácsonykor kezdtem el mozogni,és elsö alkalommal csak 5 percet tudtam!!!De ez nem vette el a kedvemet.Minden nap még 5 percet ráhúztam.Csak annyit,amennyi a kedvem megengedte.Most ott tartok,hogy tudok fél órát is mozogni.én úgy gondolom,hogy bármennyi,bármilyen formájú mozgás jó.Kezd el sétával.Ez a legegyszerübb.Nem kell hozzá segédeszköz,és még jól is esik.Ha ezzel megbarátkoztál,akkor jöjjön a nehezebb:találj ki valamifélét,ami kedvedre való és ami anyagi vagy idö lehetöségedhez képest megfelel neked.Ha ezt is sikerült kitalálnod,akkor azzal a mozgásformával foglalkozz,és vessd bele magad.Ne add föl....,mert kell:)
Még valami:a kirándulás is mozgás,a séta is, a lépcsöhasználata lift helyett, ha 2 megállóval hamarabb szállsz le a melóhelyed elött az is mozgás.Légy kreatív,az a fontos,hogy élvezzd,ne pedig kínnak érezd.
Ha nekem ment 5 percröl 30-ra,neked is fog:))))
Ügyi legyél:)

És tudjátok miért érdemes még tornázni?
Mert nagyon nyugtat!!!!! Előbb azt hittem, hogy gutaütést kapok, de 10. perc taposás után, jobb dolgom is volt ennél, koncentráltam, hogy nehogy leszédüljek a gépezetről.:)))
Nem jobb tornával megszabadulni a napi méregtől és a sok stressztől, mint életünk Szerelmén kitölteni a mérgünket?!?!?!?! Utána jó kis fürdősós pancsi és kerek a Világ. Szerintem ez jobb mint valami agylágyító sorozatot vagy műsort nézni a TV-ben:)))))

Halihó!
Köszönöm a biztatást! Tegnap bratyiztam Rékával. A kettes kazi volt a porondon. Tavaly ugráltam az egyesre, de már untam, hogy tudom mikor mi következik. Na nekiugrottam. Ugye amúgy is azt szokták javasolni, h először csak nézzük végig. Ennél azért több sikerült. A bemelegítést együtt csináltuk, aztán a súlyzóknál kettéváltunk. Én emlékezetből csináltam a gyakorlatot az előző kaziról, ő meg mondta, h mégnyolc, meg nehagydabba, meg akkormostbulizzunkegykicsit, meg nesegítsakezeddel! Végülis a húsz perc megvolt... Komolyan mondom, h testemnek-lelkemnek jól esett!
:)))

Ma egyébként csak taposni fogok egy húsz percet és annyi. Nem kínozhatom magam halálra, mert az sem tesz jót. Az izmoknak pihenni is kell egy kicsit. Ma lesz a napja. Csak könnyebb úgy tornázni, hogy az embernek nincs izomláza. Aztán holnap megint jöhet Réka:)

Tudom, de félő, hogy teljesen a torna rabja lettem. Komolyan, mást akkor furdal a lelkiismerete, ha eszik, engem meg akkor, ha nem tornázom. Mit csináljak? Jól esik, meg nyugtat, na meg szépít:))
Azzal nyugtatom magam, hogy előbb vagy utóbb csömöröm lesz tőle.

Hali!
Én is ugy hallottam, hogy kellpihenőnap az izmoknak, de szerintem egy ilyen pihenőnapra tökéletes pl. egy kis uszoda-szauna.
Vagy egy light kis séta a jó levegőn (ha találsz ilyet).

A XII. kerben nincs kedve valakinek uszikázni esténként???? (Csaba u.i uszi, vagy esetleg Sportuszi a szigeten)

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára