Atkins Pizza (Egy szelet tartalma 3 gramm)

Alap: Vékonyra kloffolt tetszőleges típusú hússzeleteket fektessünk egy pizza tepsi aljára. Fűszerezzük sóval vagy szósszal. Süssük kb. 10 percig. Ha lyukak keletkeznek, akkor tömjük be őket hússal és süssük még tovább.
Szósz: 4,5 dl paradicsom szószt keverjünk össze oregánóval, bazsalikummal, fokhagyma- és vöröshagyma porral.
Feltét: 3 csésze vegyes sajt (pl. mozzarella, cheddar), fél csésze darabol hagyma, fél csésze zöldpaprika.
A megsült alapra rétegenként háromszor teszünk szószt és feltétet, felülre sajtot. Addig kell sütni, amíg a sajt kicsit meg nem barnul. Szeleteld 8 felé.

fórum: 

hozzászólások

Köményes tallérok:
Hozzávalók:

40 darabhoz
12,5 dkg ementáli sajt
15 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
1 evőkanál tej
1 teáskanál köménymag
2 teáskanál mák
12-15 szem mandula

Elkészítése:

Előkészítés: a sajtot finomra lereszeljük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Sütőpapírral kibélelünk egy nagy tepsit.

Elkészítés: A sajtot összekeverjük a lisztel. Gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a vajjal és egy csipet sóval. Fóliába csomagoljuk, és egy fél órára a hűtőbe tesszük. A tésztát kicsit átgyúrjuk, lisztezett deszkán 3-4 mm vastagra kinyújtjuk és kiszaggatunk belőle kb. 5 cm átmérőjű pogácsákat, amiket a tepsibe teszünk. A tojássárgáját elkeverjük a tejjel, bekenjük vele a pogácsákat tetejüket megszórjük köménymaggal, mákkal vagy egy szem mandulát teszünk rá. A sütőben 10-12 percig sütjük.

Tápanyagtartalom egy adagban:

Energia: 51 kcal (213 kJ)
Fehérje: 1,7 g
Zsír: 3,5 g
Szénhidrát: 3,2 g
Koleszterin: 13,4 mg
Rost: 0,27 g
C-vitamin: 0 mg
B12-vitamin: 0,03 ug
Kalcium: 29,2 mg
Vas: 0,11 mg
Nátrium: 26 mg

Almás túrókocka :
Hozzávalók:

75 dkg túró, 4 dl tejföl, 3 alma, 3 tojás, 15 dkg kristálycukor, 2 hagyományos méretű csomag réteslap (vagy 1 nagy csomag), 1-1 dl olaj és szódavíz, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fahéj.

Elkészítése:

Előkészítése: a túrót villával összetöröm, a tojást habosra verem. A tejfölt fél dl olajjal, fahéjjal és a sóval simára keverem. Az almát meghámozom, kicsumázom és megreszelem, majd a cukorral összekeverem.
Elkészítése: a tojást, a tejfölt meg a reszelt almát a túróhoz keverem. 2 réteslapot olajozott tepsibe terítek. 2 lapot félreteszek. A megmaradt rétestésztát apróra töröm, és 1 dl szódavízzel együtt az almás túró közé keverem. A masszát rásimítom a tepsibe rakott tésztalapra. A félretett tésztalapot a túró tetejére helyezem, és megolajozom. Előmelegített forró sütőbe tolom, de a lángot azonnal takarékra visszaveszem. Kb. 30-35 percig sütöm.

Tápanyagtartalom egy adagban:

Energia: 260 kcal (1087 kJ)
Fehérje: 8,8 g
Zsír: 16,5 g
Szénhidrát: 18,5 g
Koleszterin: 45,4 mg
Rost: 0,99 g
C-vitamin: 0,5 mg
B12-vitamin: 0,23 ug
Kalcium: 63,5 mg
Vas: 0,38 mg
Nátrium: 122 mg

Gyümölcsös túrókrém:
Hozzávalók:

20 dkg sovány tehéntúró, 1 db tojás, cukor, citromleve és reszelt héja, 20 dkg megtisztított gyümölcs (az idénynek és az ízlésnek megfelelően)

Elkészítése:

A túrót villával összetörjük, belekeverjük a tojássárgáját, a cukrot, a citromot. Beletesszük a felkockázott nyers gyümölcsöket. Végül beleforgatjuk a tojás keményre vert habját. 1-2 órára tegyük hűtőbe és utána lehet fogyasztani

10 perc alatt kész.

Tápanyagtartalom egy adagban:

Energia: 116 kcal (485 kJ)
Fehérje: 8,8 g
Zsír: 1,5 g
Szénhidrát: 16,5 g
Koleszterin: 45,4 mg
Rost: 0,95 g
C-vitamin: 4,3 mg
B12-vitamin: 0,4 ug
Kalcium: 53,9 mg
Vas: 0,44 mg
Nátrium: 26 mg

cukor helyett édesítőt, értelem szerint, és akkor a CH-érték is kevesebb lesz...

Joghurtdesszert:
Hozzávalók:

4 dl joghurt
1 csomag zselatinpor
édesítőszer
10 dkg eper

Elkészítése:

A zselatint elkészítjük utasítás szerint, majd a joghurthoz keverjük. Formába öntjük, kihűtjük, hűtőbe tesszük. Tálalás előtt az eperből és az édesítő szerből turmixolással öntetet készítünk mellé. A joghurthoz keverhetünk ízesítőként gyömölcslevet, és gyümölcsdarabokat is.

elkész. idő: 20 perc.

Energia: 167 kcal (698 kJ)
Fehérje: 11,9 g
Zsír: 7,4 g
Szénhidrát: 12,8 g
Koleszterin: 24,4 mg
Rost: 1 g
C-vitamin: 22 mg
B12-vitamin: 0,4 ug
Kalcium: 254,1 mg
Vas: 0,75 mg
Nátrium: 242 mg

hmmm, ezt ki is próbálom sztem most.
Dióskenyér:
závalók:

100 g darált dió
40 g vaj
5 tojás
édesítőszer

Elkészítése:

A darált diót vajjal, 2 egész tojással, kevés sóval, szaharinnal és 3 tojássárgájával összekeverjük. A 3 tojásfehérjét habbá verjük és az előbbi masszával elkeverjük. Kikent formában, lassú tűznél, 1 óráig sütjük. Néhány napig eltartható.

Tápanyagtartalom egy adagban:

Energia: 315 kcal (1317 kJ)
Fehérje: 11,4 g
Zsír: 28,3 g
Szénhidrát: 3,3 g
Koleszterin: 248 mg
Rost: 1,15 g
C-vitamin: 2,5 mg
B12-vitamin: 0,22 ug
Kalcium: 74,1 mg
Vas: 1,64 mg
Nátrium: 76 mg

első fázisosoknak is!!!

Joghurtos erdeigyümölcs-saláta:
Hozzávalók:

1 csomag erdei mix fagyasztott gyümölcs
( de lehet még beletenni fagyasztott áfonyát, szedret, epret stb. ízlés szerint)
2 dl joghurt
ízlés szerint folyékony v. por édesítőszer,

Elkészítése:

A gyümölcsöt tálba tesszük várunk egy pár percet hogy, hogy szépen szétváljanak a szemek. Nem kell teljesen felengedni, mert egy kicsit fagyosan a legfinomabb. Ezután az édesítőszert elkeverjük a joghurtal és ráöntjük a gyümölcsre. Jól összeforgatjuk és tálaljuk.

Elk. idő: 10 perc

Tápanyagtartalom egy adagban:

Energia: 62 kcal (259 kJ)
Fehérje: 2,2 g
Zsír: 2,1 g
Szénhidrát: 8 g
Koleszterin: 6,1 mg
Rost: 2,28 g
C-vitamin: 15,8 mg
B12-vitamin: 0,1 ug
Kalcium: 81,8 mg
Vas: 0,61 mg
Nátrium: 62 mg

Atkins papa ír egy pillekenyér nevezetű, ropogós finomságról, ami beilleszthető ebbe a diétába. Úgy tudom a kenyér kapható készen is, de megtaláltam a receptjét. Még nem volt türelmem kiszámolnom a ch tartalmát, bocsi. Azt hiszem, lehetne a finomlisztet szójaliszttel helyettesíteni, mert sokkal de sokkal alacsonyabb a ch-ja.

Svéd száraz kenyér - Knache-Brot

Hozzávalók: 1 kg Graham-liszt, 20 dkg finomliszt, 1 dkg só, 1 dkg köménymag, 1,5 dl étolaj, 0,5 1 víz.

A Graham-lisztet a vízzel jól átdolgozzuk, majd belekeverjük a finomlisztet, a sót és a köménymagot. Ezután 2-3 órán át pihentetjük. Ez idő letelte után átdagasztjuk, hozzáadjuk az olajat, amit előzőleg 40 °C-ra felmelegítettünk. Az olaj teljes bedolgozása után a tésztát 2-3 mm vastagra nyújtjuk és csörögemetszőve1 4x8 cm nagyságú lapokat vágunk, majd felületét megszurkáljuk. Az így elkészített lapocskákat sütőlapra helyezzük és forró sütőben megsütjük. Rendkívül tartós, egymagában fogyasztva is ízletes.

Igazából nem tudom, de szerintem inkább a negyedikbe, mert a könyvben olyasmit olvastam, hogyha nagyon kívánsz valami ropogósat, akkor ebból lehet enni, de aztán gyorsan el kell rakni a dobozt. :))) Úgy tudom készen is lehet venni. Arra gondoltam, hogy az IKEA svéd shopjában biztos kapnék. Bár nekem még távol kell magam tartanom ilyen finomságoktól, sajna:(((

Riomarés saláta (2 adag)
Hozzávalók:
1 doboz Riomare halkonzerv(sós lében-változat!)
2 csésze apró darabokra tépett fejessaláta
2 evőkanál fehérborecet
1 evőkanál tökmagolaj
kevés só és víz

A salátát egy jó mély tálba teszem,hogy könnyű legyen összekeverni. A Riomare konzerv levét rálocsolom és a halat villával jól összetöröm,majd a salátára szórom.Külön edényben összekeverem az ecetet,kis sót és kevés vizet, majd a salátára öntöm. Az egészet óvatosan összekeverem,hogy ne törjem össze , majd a tetejére öntöm a tögmagolajat.
Tojásrántottával isteni.
Szénhidráttartalma 1 adagnak:4gr

Örülnek, ha valaki beirna a recepteket, es nem csak reklamozna itt :-((((
Csokoladetorta 8-10 adag
Hozzavalok: 3 egesz tojas, 15 dkg mogyoro, 1 teaskanal sütöpor, 3 dl cukornak megfelelö edesitö szer (15 ml szaharin)
Tetejere: 3 dl tejszin, 2 evökanal cukor helyett szaharin, 1 teaskanal vanilia, 2 teaskanal kakao por.
Diszitesken lehet sötet diabetikus csokoladet reszelni a torta tetejere.
Megcsinalod a tortanak valot,es megsütöd 175 C-on kb. 40 perc. Hagyd kihülni.
A tejszint felvered a többi hozzavalokkal es igy kapsz 1 tejszines csokikremet. Ezt kened a kihült tortalapra ra. Gyors es finom.

Szia!
Kenyérhelyettesítőnek egyél omlettet.Többen is ezt tesszük.2 tojás fehérjét habbá kell felverni,majd hozzákevered a sárgáját és csak egy PICI! sót. Bevajazott palacsintasütőben óvatosan süsd ki ,közben fordítsd meg! Vigyázz,ha leég, rohadt büdös és ehetetlen!(tapasztalat)Olyasmi lesz, mint a tortilla,vagy palacsinta.Töltheted hússal,sajttal,salátával..stb. Ha a "tésztába" teszel 10-12 csepp édesítőt,majd kisütés után megkened 3 kávéskanál diabetikus lekvárral,palacsintát ehetsz.(ch:3-4gr)Próbáld ki!

agnesz:

Szia Agnesz!

A rozskenyér csak az utolsó lépcsőfok.
Ha két hete csinálod, akkor még a bevezető fázisban lehetsz. A második fázisban lehet növelni a szénhidrát mennyiségét, szépen, folymatosan. De nem rögtön egy rozskenyérrel, hanem először több zöldséggel, aztán több sajt, aztán olajos magvak, aztán gyümölcsök, aztán hüvelyesek, aztán más gyülölcsök, dinnye, aztán keményítótartartalmú zöldségek, aztán az őröletlen gabona.

És ebbe a fázisba csak akkor érdemes átlépni, ha kevesebb, mint 15 kilótól kell megszabadulnod. Sajnos az, hogy meddig növelhetjük a szénhidrát mennyiséget hízás nélkül, mindenkinél egyedi. Ha te ilyen sokat adtál le 2 hét alatt, akkor neked kicsi az anyagcsere-ellenállásod, tehát valószínűleg rendszeres testmozgással akár a 60-90 grammig is eljuthatsz végül. Abba biztosan belefér a rostkenyér is :))

Egyébként nagy gratula a 7 kiló mínuszhoz, bravúros teljesítmény :)

Hoxa

Hagymaleves

Fél kg vöröshagymát megtisztítok,és vékony karikára vágom.2 ek. vajat felforrósítok,hozzáadom a hagymát,pici sót,és állandó kevergetés mellett aranybarnára párolom.
Hozzáöntök 1 liter húslevest(kockából),és lassú tűzön megfőzöm.Amikor kész az egészet átpasszírozom.A családnak kenyeret pirítok hozzá,magamnak sajtot reszelek rá.

A Bak jegyhez:

Joghurtfrappé 2 személyre
2 ág citromfű
1/2 lime
250g joghurt
1 ek. édesítő
8 jégkocka
A citromfüvet megmossuk,szárítjuk és lecsipkedjük a leveleit,durvára őröljük.
A lime-ot kifacsarjuk.Levét a joghurttal,édesítővel és a jégkockákkal együtt turmixba tesszük,majd hozzáadjuk a citromfű leveleket is.
A hozzávalókat a legmagasabb fokozaton krémesre mixeljük.

Vízöntő napra:

Sajtal sült karfiol
1 nagyobb karfiolt megmosok,rózsáira szedem.Kevés sós vízben 5-8 perc alatt félkeményre főzöm,tűzálló tálba teszem.
1,5kg paradicsomot keresztben bevagdalok,forró vízbe mártom,héjját lehúzom.Szártövét kivágom,húsát nagyobb darabokra szeletelem.
A paradicsomot zöldfűszersóval,oregánóval,rozmaringgal és apróra vágott bazsalikommal ízesítem,majd a karfiolhoz rakom.
250g gouda sajtot kisebb kockákra vágok,és a zöldségek tetejére rakom.
Az egészet kb.20perc alatt a sütőben átsütöm

Sajttekercs

Hozzávalók:
40 dkg eidami vagy trappista sajt, 3 főtt tojás, 30 dkg párizsi vagy sonka, 1 doboz medve (mackó) sajt, 1 kisebb fej hagyma, 20 dkg vaj, petrezselyemzöld, só, bors
Elkészítés:
Forrásban lévő fazék vízbe teszem a sajtot, lefedve 30-35 percig főzöm. Ha már puha a sajt, leszűrőm, lisztezett gyúródeszkán kinyújtom téglalap alakúra. Amíg a sajt megfő, elkészítem a kétféle krémet: (1) a doboz mackósajtot az egy fej apróra vágott hagymával és 10 dkg vajjal krémesre keverem. (2) a petrezselyemzöld apróra vágva, só, bors, összetört tojás, 10 dkg vaj. Ezt is krémesre keverem. A kinyújtott sajt egyik szélébe teszem a tojásos krémet, ez lesz a közepe. A sajt többi részét a mackósajtos krémmel kenem meg, ráteszem a párizsi szeleteket. Feltekerem, majd 1-2 órára hűtőbe teszem.
Megjegyzés:
Gyorsan kell dolgozni a megfőtt sajttal, mert hamarmegdermed.

csirke spárgás krémmártásban

hozzávalók:
1 csirke
2dl tejszín
2 tojássárgája
200 g spárga

só, citromlé, olaj, petrezsejem a díszítéshez.

A csirkét megmossuk, feldaraboljuk, gyengén besózzuk, majd kevés forró olajban hirtelen elősütjük. Felengedjük egy kevés vízzel , fedő alatt, lassú túzön puhára pároljuk, rövid lére sütjük. Közben megtisztítjuk a spárgát, megmossuk, 2-3 cm-es darabokra vágjuk, enyhén sós, citromos vízben puhára főzzük és leszűrjük. A húst tűzálló tálba tesszük, saját levével leöntjük, tetejére halmozzuk a spárgát. A tejszínt elkeverjük a tojásokkal, kissé megtsózzuk, a csirkére öntjük, előmelegített forró (230 C) sütőbe toljuk, de nem sütjük, csak összeforrósítjuk (5-10 perc). Azonnal forrón tálaljuk, tetejét megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel!
Szerintem a tejszínbe lehet krémsajtot nyomni, tuti megbolondítja!
CH: Foggalmam sincs, nem lehet sok!

Fóliás betyárpecsenye (molntak változat)
olivaolaj
4nagyszelet husi (mindegy milyen)
vöröshagyma (vagy újhagyma)
paradicsom
paprika
kolbász
ízlésszerint fűszerek (só, bors. fűszerkeverékek)
olajba bele a fűszerek jól megforgatni benne a husit kicsit állni hagyni. Addig felkarikázod a
paradicsomot a paprikát a kolbászt. Letépsz 4 nagy darab alufóliát ami a husi alatt maradt olaj a tálban azzal megkened a fóliákat. Bele a husika rá a hagyma kolbász paradicsom paprika karikák. (ha különlegeset szeretnél megbolondíthatod egy kis tejföllel még) Ráhajtogatod az alufóliát és kis batyut csinálsz belőle. Mehet be az előmelegített sütőbe 20-30 percre. Rostélyon is süthető. Még nem tudom milyen csak most sűl majd jelentem.

Csúcs volt!Köszi még egyszer!
Ha este csuklottál, akkor bocsi, mert sokat emlegettelek! Ami a legyjobb az egészben, hogy a páromnak is nagyon ítlett.
Amikor az első batyut" megette, akkor elhangzott az az édes mondat, ami mindent megér:
KÉREK MÉG!

Rakott kel:Egy fej kelkáposzta,40dkg darált sertéshús, 3dl tejföl,10 dkg füstölt tarja kockára vágva,1 fej hagyma finomravágva,kevés pirospaprika,olaj,fokhagymapor vagy krém,1 teáskanál ételkeményitő,kevés pirosarany,só,bors,majoranna,1 teáskanál krémsajt.A kelkáposztát leveleire szedem és sós vizbe 3/4 részig megfözöm.Utána leszüröm és le csepegtetem.A hagymát olajon megpiritom és ráteszem a darálthúst és a felkockázott füstölttarját.Sózom.borsozom,fokhagymaport, pirosaranyat, majorannát teszek rá.Kevés vizet hozzáadva megpárolom.Amikor már puha hozzákeverem a pirospaprikát és a sajtkrémet.Egy tepsit kiolajazok,a fele kelkáposztalevéllel kibélelem,rájön a füszeres hús. A tetejét ismét kelkáposztalevéllel betakarom.A tejfölt összekeverem egy teáskanál pirospaprikával és egy teáskanál étkezési keményitővel.Az egészet a tetejére öntöm és elömelegitett sütőben pirosra sütöm.Macerás de nagyon finom.KB 5 adag lesz belöle.

Hoxa kedvenc csirkecombja:

Fogok néhány csirkecombot, megmosom, beleteszem egy kisebb tepsibe (üveg, vagy teflon). Jóóól megszórom sültcsirke fűszersóval (nincs benne cukor, lecsekkoltam), picike vizet öntök alá (félujjnyi) és lefedem alufóliával.
Kb. 40 percet sütögetem, aztán leveszem a fóliát és még megpirítom a tetejét, míg jó ropogós nem lesz.
Istenemre, jobb, mint a grillcsirke. :)
Ma ezt ebédeltem és nagyon finom volt, pedig tegnap este sütöttem.

Brokoli mártás akár mikróban is
Hozzá: 50 dkg brokkoli, 5 szardellafilé,2,5 dl tejszín, 10 dkg reszeltsajt, fűszersó, bors.
Olvasszuk ki, amennyiben mélyhűtött a brokkoli.750W-on lefedve főzzük 6 percig. Vágjuk apróra a bokkolit a szardellával pl: kézimixer.Keverjük össze a brokkolit, szardellát és a tejszínt mikrós edényben. 6 percig pároljuk 750 W-on.Szórjuk bele a reszeltsajtot és fűszerezzük fűszersóval, borssal.Minden sült, natúr, rántotthusihoz jó.

Karfiolleves
Hozzávalók: 60 dkg karfiol, 7 dl zöldség leves, 1 tojássárgája, 1/2 dl tejszín, 4 dkg reszeltsajt,kapor, vagy petrezselyem, só, bors.
A darabolt karfiolt 4 dl levessel 750 W-on főzzük 10-15 percig,míg a karfiol megpuhul.Öntsük hozzás a többi levest, majd 850 W-on 5 pecig főzzük. Keverjük össze a tojássárgáját a reszeltsajttal, tejszínnel, ezt öntsük a levesbe, de közben erőteljesen keverjük. Ezután már nem szabad felforralni a levest. Szórjuk bele a petrzselymet, vagy kaprot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.De csíkokra vágott sonkát is tehetünk bele.

Angol reggeli
Hozzávalók: 2 tojás, 4 szalonnaszelet, 2 szeletekre vágott paradicsom
A 2 perc alatt előmelegített CRIPS tálra tesszük a szalonnaszeleteket és paradicsomot.2 percig sütjü CRPS fokozaton, majd megfordítjuk és így is 2 percig sütjük.Ráütjük a tojást ( nem kell kiszúrni a sárgáját)majd 1 percig CRIPS-en sütjük.

Töltött gomba reszeltsajttal
Hozzávalók:12 nagy gomba, petrezselyem, füstöltsonka ( kb 5 dkg) 5 reszeltsajt, 1 tojás, só, csípősbors.
A gombák törzsét eltávolítjuk, apróra vágjuk a petrezselyemmel és sonkával.A reszeltsajtot is hozzákeverjüka tojással majd fűszerezzük.Hőálló mikrós edénybe helyezzük a megtöltött gombafejeket és 350W+ grillen sütjük 10 percig.

Rakott karfiol
Hozzávalók: 1 kg karfiol, 5 dkg vaj, 15 dkg reszeltsajt, 2 dl tejföl 2 dl tejszín, 2 tojás, só.
A darabolt karfiolt tegyük CRIPS tálra, öntsünk rá 1 dl sós vizet, szórjuk meg a vajdarabkákkal.
Fedjük le az edényt egy kerek tállal, vagy folpackkal.Ha folpackot használunk, őár helyen szurkáljuk meg. 10 percig 750W-on pároljuk. Vegyük le a folpackot. Keverjük össze a tejfölt, tejszínt,tojásokat, reszeltsajtot, sót és ömtsük a karfiolra.10 percig süssük CRIPS fokozaton,amíg a teteje szép piros nem lesz.

Töltött paprika
Hozzávalók:15 dkg darálthús, 20 dkg konzervgomba, kb 10 cm póréhagyma,1 ek paradicsompüré,1-2 nagyon apróra vágott paradicsom, 1 tk. kukoricaliszt, 1 tojás,só, bors ízlés szerint, 3 nagy darab paprika.
Leöntjük a gombalét, apróra vágjuk a gombát.Apró karikára vágjuk a pórét. Keverjük össze a darálthúst, tojást, fűszreket,búzalisztet, paradicsomokat, gombát, pórét.Vágjuk félbe a pearikákat, vegyük ki a magházat.Tegyük a tölteléket a paprikába, majd helyezzük mikrós edénybe.10 percig főzzük 750 W-on.
Ne feledjétek, hogy ha kész az étel, mindig hagyjátok a mikróban kb 10 percig.
Ha akarjátok és lesz rá időm, holnap igazi husikákról írok.

Sajtból van a Hold.. : ))Sajt golyók paradicsommal.
Hozzávalók:
Krémsajt,vaj,reszeltsajt,tejföl,paradicsom,metélőhagyma,esetleg petrezselyem,örölt bors,só,és piros paprika a golyókat kell bele forgatni,de ez elhanyagolható.

Ezeket összedolgozod azonos mennyiségű kr.sajtot,vajat,reszeltsajtot,fűszerezed a met.hagymával,petrussal,borssal,sóval.Kicsi paradicsomokat vágj félbe ebbe rakd bele a megformázott ,paprikába forgatott sajt golyócskákat és tűzd meg fogpiszkálóval.Egyszerű,gyors finom előétel akár a vendégeidnek is.Jó étvágyat kíván: Flo

Sajtgömböc : )) 10 dkg parmezán jellegű sajt.1-1 púpozott e.k tejföl és egy kis zsemlemorzsa,1 tojás,késhegynyi p.paprika,só,bors és olaj a sütéshez.
Keverd össze ezeket.A diónyi gömböcöket bő,forró olajban süssd pirosra-ropogósra.Szitán vagy papírtörlőkendőre szedd ki az olajból.Tálald fel tv paprikával,paradicsommal vagy a kedvenc zöldségeddel,de önmagában is kitűnő étel.ÜDV: Flo

Húspogácsa

Hozzávalók:
bármilyen hús kb. fél kg. ledarálva
só,
bors,
olaj, vagy liba, vagy disznózsír, (libazsírral a legfincsibb!!!!)
grill fűszer,
2-3 tojás,
reszelt citrom héjja megszárítva,
mentalevél esetleg pazsalikom, kevés majorranna

A fél kg. húst ledaráljuk, hozzáadjuk a tojást és izlés szerint fűszerezzük. Személy szerint mikróban szoktam elkészíteni, de a sütő is tökéletes kellék. Egy jénai tálba laposan, kb. 3 cm-nyi magasságúra ellapítgatom a pépes finomságot és mikróba teszem kb. 7 percig (mikrója válogatja!), vagy a sütőbe teszem és izlés szerint sütöm meg!
Nagyon fincsi én ebédre a munkahelyemre is ezt szoktam hordani!
Ja, lehet a tetejére sajtot olvasztani, hogy ne legyen annyira uncsi, és mértékletesen savanyúsággal fogyasztani!
Jó étvágyat!

Sziasztok! Most olvastam a Tv újságban a következő receptet, szerintem ez "ehető".
SAJTOS PULYKAMELLFILÉ:
Hozzávalók:
- 4 szelet pulykamellfilé
- 2 db paradicsom
- 1 evőlaknál szárított bazsalikom
- 5-10 dkg reszelt sajt
- 2 evőkanál olaj
- 1 dl húsleves (kockából is jó)
- 2 dl tejszín

Elkészítés:
A húst megmossuk, a szeleteket kissé kiverjük, bedörzsöljük kevés sóval és borssal. A bazsalikomot összekeverjük a reszelt sajttal és szétosztjuk a hússzeletekre. A húst feltekerjük, összekötjük vagy összetűzzük. Felforrósítjuk az olajat egy mély serpenyőben és körben megpirítjuk benne a hústekercseket. Aláöntjük a levest, lefedjük és 8-10 percig pároljuk. Kivesszük a husikat. A paradicsomot megmossuk, kis kockákra vágjuk. A visszamaradt pecsenyeléhez öntjük a tejszínt és kevergetve besűrítjük. Beleszórjuk a paradicsom kockákat, sóval borssal ízesítjük. Vissza tesszük a husikat és összeforrósítjuk.
Jó étvágyat hozzá!

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára