Bevallom ellátogattam erre az oldalra is, + láttam a Jakupcsek műsorában is. Az ott felszólalók azt mondják, hogy egyáltalán nem éheznek mindent esznek, és garantált a havi 5 kg.fogyás. Én 1x kpróbáltam, letöltöttem a mintaétrendet.Betartottam, tornáztam a kazettáira és alig volt valami eredménye.

fórum: 

hozzászólások

Én most a dokim javaslatára "enyhítettem" az Atkinsen. Babát szeretnénk és azt javasolta, ne terheljem még jobban két műtét után a szervezetemet. Az enyhíteés annyi lett, hogy reggel eszem saját sütésű, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret és jóval több zöldséget, gyümölcsöt. Vagyis, én is elfogadom, amit az "ANDIéta" javasol :)), ami kicsit is nem fér bele az Atkins szabályokba, azt az Update szerinti időben eszem.
Tény, hogy vannak visszásságok a listában! Majd meglátjuk, gyarapodni fogok-e a változásoktól!???

Édességet viszont - szerencsére - csak nagyon ritkán kívánok, bár ezzel eddig sem volt túl sok gondom.

ma olvastam a könyvet és megmondom őszintén hogy nem vagyok tőle elájulva! nekem is úgy tűnik hogy vagyítit a különfél módszereket! amin nagyon fennakadta az amikor írta hogy a mozgás egyáltalán nem befolyásolja a fogyást! pont ő mondja! nekem az a véleményem hogy minden ember más és más! nekem nagyon bejött az atkins és adig fogom csionálni amíg birom és amíg el nem érem az áhított súlyt! egy olyan ember aki egész nap csak evett az nem tud 900 kalóriás diétával fogyni mert a harmadik nap telezabálja magát öttször annyival! nekik az ilyen diéta kell amit nem kell számolgatni(nagyon). magamból kiindulva, mindíg attól voltam ideges hogy a reggeli egy szelet saj és egy szelet párizsi! ja, 3 napig utána ami belefér!!!! akinek az evés a mániája annak nem fog menni az ilyen diáta! azoknak való az atkins!!!!

Kicsit elkanyarodtunk a fő témától, de azért leírom.
Szinte törvényszerű, hogy a párok akkor nem jönnek ki egymással, ha pont ezen lenne a lényeg.
Én múlt héten átveszekedtem a drágámmal a házassági évfordulónkat. Ezt vajon a tudat alatti stressz teszi?

Szia! Én ugyan nem updatezem, de régebben belefutottam a fórumukba, ami szerintem a ti honlapotoknak köszönhetően azóta sokat feljlődött.Olvasgattam a beírásokat, és sokan fogynak az első 1-2 hétben 1-1 kilót aztán stagnálnak.

Miért? Két év alatt 72kg. 170kg-al is elég nyúzottnak tűnt..
Mennyivel jobb amit Atkins ígér? Két hét alatt
-9kg?!?! Ez egészséges?!?!?! Az, hogy az elején szédelegsz, meg kókadt vagy a drasztikus CH megvonás miattt!!!!!!!
Jó, most magam ellen is beszélek.
Csak nem értem miért támadja mindenki Norbit, van akinek ez a fajta fogyás jön be, másnak az.
Mi jobb? Hogy délelőtt ehetnek szénhidrátot pl. tésztát, és délután ugyanazt eszik szinte amit mi, husi, zöld.
Vagy az amit mi csinálunk? Alig CH, nem is túl sok zöldség, aztán, ha már nem bírjuk tovább bezabálunk csokiból?!?!?!?
Nézzétek csak meg!! Aki Atkinsnál nem kezdő és ehet 40-100g CH, mit eszik?!?!?!? Nem zöldséggel fedezi ez a mennyiséget, vagy gyümivel, kókuszos süti, rudi stb...........
Akkor miről beszélünk?!?!?!? Mi nem eszünk sütit, akár este is?!?!
Ő legalább délre beszűkiti, így, ha fene fenét eszik is elhasználja a reggel bevitt CH-t.
Jó, nem azt mondom, hogy helyeslem, hogy megesznek délig egy vagon krémest, de mondjuk egy szelettől mi bajuk lehet?!?!?!
Az a sok ember fogyott valamitől!!!!
Atkins se "szent", ha az lenne, nem küszködne szinte mindenki 10-15kg-al, már hosszú hónapok óta.....

Nem teljesen értek veled eggyet.
Én biztos vagyok benne, Hogy Norbinak a reklámemberei akit ennyit fogytak, nem ettek , ehettek egy szelet sütit vagy kenyeret vagy a többi ch-t.Te el tudod képzelni, hogy ha délig tömi magába az ember a csokit sütit meg miegymást akkor még fogyni is fog.Hát én ezt nem hiszem el.
Ha meg el is csábul az ember, itt az atkinsezőkre gondolok,akkor legaláb egy héten csak egyszer , nem minden nap.Ahhoz a fogyókúrához is ugyanolyan akaraterő kell mint ehhez.
Ez a vadi új módszere csak pár hónapja van, szoktam olvasni a fórumot, és nincs valami nagy eredménye.

Relax :))
Az atkinsezőket kicsit had védjem meg:
- az első két hét drasztikus eredménye nagyrészt víz (9kg egyébként is ritkán megy le, ez szerintem csak 150 kilós pasinak sikerülne)
- a szédelgés nem feltétlenül negatív, ha figyelembe vesszük, hogy elvonási tünet, és egy káros függőségtől való megszabadulást jelez
- a csokibezabálást kikérem magamnak sokak nevében :)) aki megszabadul a szénhidrátfüggőségtől, az már nem nyúl a csokihoz. Ehhez persze kell, hogy az elején betartsa a szabályokat és ne egyen túrórudit, csokigolyót az első hetekben.
- aki a 3. fázisban van, had egyen már atkins sütit. szerintem senki nem akarja salátalevélen és sült húson leélni az életét, szépen ki kell bővíteni az étkeket, és a zöldség MELLÉ jönnek be ezek a dolgok. Persze nem kell minden nap kókuszgolyót enni.
Aki jól csinálja, nem eszik sütit este. Szerintem józan ésszel kell csinálni, és nem kéne olyan könnyen feloldozni magunkat, ha becsúszik ez+az, ami nem kéne. Csodálkozik mindenki, hogy nem fogy... Annak mindig oka van. Monchán kívül nem láttam olyan embert, aki tényleg betartott volna minden szabályt. Monchát most meg is lehet nézni!!!
Hoxa

Drága Hoxa:)

Én mondtam, hogy magam ellen is beszélek.
Én csak azt mondtam, hogy mi is eszünk sütit:)

Jó, akkor bocsánat az elenyésző kivételtől, aki valóban meg tudja állni, hogy ne nyúljon édességhez, de azt mint olvastam Te is belátod, hogy talán egyedül Moncha az aki mindent úgy csinál ahogy kell!! És igen, le a kalappal előtte.
Azt is mondtam, hogy azért Norbinál az durva, hogy délig megehetnek 8 tepsi krémest. Viszont azt mondja, hogy aki valóban fogyni akar az vigyázzon a délelőtti szénhidrátmennyiség bevitelével.
Mondjuk én elképzelni se tudnám, hogy reggelt tortával, meg mindenféle krémes-mázos sütivel kezdjem.
Szóval, azzal Te is egyet értettél, hogy itt sok mindenki bűnözik. Ha nem így lenne nem lenne rengeteg sok iromány a "Kudarcok és bűnözésekbe".
Ha azt nézzük, hogy egy "normális" nem diétázó ember mennyi CH-t visz be egész nap, és akkor nézzünk egy napot: pl.
reggeli: 2 zsömi, kakaó
ebédig: pl. egy rudi vagy csoki
ebéd: valamilyen tészta
délután valmi gyümi: banán, szőlő
vacsi: joghurt, túró, vagy ismét kenyér....
szóval nem kevés, akkor még mindig jobb, ha délig esznek egy kis tésztát, vagy egy kakaós csigát stb.
Valamennyire csökken az Ő CH bevitelük is. Több mint a semmi!!!

És én pont a Te álltalad említett "csodálkozó" embereknek írtam, akik bántják Norbit, meg jót nevettnek rajta, holott Ők is azt csinálják amit, az akit "bántanak", csak pepitában... "Bőnöznek" Legalábbis Atkins diétája szerint...
Egyéne válogatja, hogy kinek mi jön be. Ki kell próbálni!!! Mindenki leírhatja a véleményét, de nem jelentheti ki egyszerűen, hogy :szar!!!!!!
Feltéve, ha már próbálta, és ez most bármire vonatkozik. Akkor is korrektebb azt mondani, hogy "Nekem nem jött be" mint, hogy álltalánosságba "leszaruzzunk" valamit.

Sziasztok! Azért azt is vegyétek figyelembe, hogy a 70kg borzasztó sok, és ő hosszú évekig, sőtt évtizedekig volt kövér. Ja, és már nem is fiatal. Akármien fogyókúrával is fogy az ember ennyit, a bőre megnyúlik, és az nem megy össze. Azért tűnik ilyen nyúzottnak.

Sziasztok!
Hónapok óta olvasgatlak benneteket, eddig soha nem szóltam hozzá, mert én nem Atkins szerint élek, sőt nem is tudnék eszerint étkezni, így tapasztalatom sincs benne. (Ja, 2 nap azért van, ami alatt bebizonyosodott, hogy jól gondolom, ez nem nekem való.)
Szeretném én is leírni a véleményem, amely az update esetében már tapasztalatokon alapul.
6 hete update-zem. Nem akartam mindenáron fogyni, de egy 6-7 kilónak azért szívesen búcsút mondtam volna. A másik ok, ami miatt megpróbáltam, hogy össze-vissza ettem mindent, szerintem egészségtelenül. Ami éppen adódott.
Véletlenül, unokatesóm által került a kezembe a könyv, amelyből megtudhattam a "titkot" :))
Ami talán nem is az övé? Ő is azt mondja, amit a régi mondás: "Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus." Jó, ezt eddig is sokszor hallottuk mindannyian, de ezt hogyan kell csinálni? Szerintem Norbi elmondta úgy, hogy mindenki megértse, könnyen követhető legyen az étkezése.
Neki is álltam rendesen. Ahogy kell, ettem mindent, de csakis kódok szerint. Naponta ötször, nem keveset. Néha dugulásig, néha csak addig, amíg jól laktam. Ez volt az első négy hét kb.
Az addigi táplálkozásomhoz képest alapanyagokban annyit változtattam, hogy teljesen elhagytam a cukros üdítőket, helyette ásványvíz. Kenyeret ezután csak teljes kiörlésűt ettem, cukrot nem használtam az ételekhez, a cukros gyümölcsjoghurtok helyett natúrból gyümölccsel magam turmixolok, felfedeztem a zabpelyhet és a zabkorpát.
Kb. 1 hétig tornáztam, utána ez elmaradt, mert elkezdett tombolni a derékfájásom, de ez már régebbi kezdetű történet. (Viszont ma este megyek vele CT-re.)

Eredmény 6 hét alatt: -3 kg stabilan!

Szerintem a Norbi által felállított rendszernek van egy erősen pszichére ható oldala is. Hiszen nem tilt. Az első pár napban én is délelőtt be-bekaptam egy kis csokikát, mondván megteszem még most, nehogy este kívánjam meg. Ha délután megkínáltak sütivel, kértem egy szeletet és másnap megettem reggelire vagy tízóraira. Ma már ez elmarad. Valahogy úgy vagyok vele, hogy majd legközelebb. Hiszen ha kívánom, akkor SZABAD! Max. fél napot kell rá várnom. Ha valaki egészségesebben szeretne táplálkozni, nem fog bezabálni 5 tepsi krémest. Egyet igen, egy héten egyszer. Mondjuk tízóraira.
Ma már mennyiségileg is sokkal kevesebbet eszem, mint az elején, de kiszámoltam, bár nem kellene, így is meg van a napi 2000 kalória.
Ennyit szerettem volna megosztani veletek. Magam is kíváncsi vagyok a további fejleményekre. 6 hét nem a világ. Az tuti, hogy a rendszert képes vagyok hosszú távon is tartani, majd meglátjuk.
Sziasztok, és kitartást mindenkinek a saját, bevált módszeréhez.

Hello

Szetoszlatnek nehany tevhitet.
Sokan dobaloznak itt nagy szavakkal, de szemmel lathatoan nem olvastak a konyvet. En ugy vagyok vele, hogy ha valamit nem ertek, vagy nincs tapasztlatom, akkor nem szolok bele...
Tehat.
A 8 vagon kremes pl egyaltalan nem javallott, Norbi maga irja, hogy az ebbe a kategoriaba tartozo elemiszereket leginkabb megtiltana, csak az nem tenne jot a rendszerenek. Ergo megenged belole egy kisebb menyiseget......
Aztan. Egyaltalan nem veti el az Atkins modszert, sot azt irja a konyveben, hogy jo modszer, csak nehez betartani....
Meg ehez hasonlok, hadd ne irjak kisregenyt, pedig tudnek. Lehet, hogy nem szipatikus a figura (uristen, sok penzt keres, en meg nem...), de hogy ettol tudat alatt hanyan irtok hulyesegeket.
Hozzateszem, nem csinaltam meg sose, de par emberrol ordit, hogy meg csak utana sem nezett, de mondja a dolgokat.
Remelem nem veszitek magatokra, nem sertegetni akarok, de mar bszta a csoromet.

Szia bfg!
8vagon krémes....
Igen, láttam én is azt a Jakucsek showt, amiben elhangzott, hogy akár egy tepsi krémest is megehet az illető, ha az minden vágya.....
Nem kéne a TV-ben félreérthető mondatokat mondani.....
Az már más kérdés, hogy aki meg update-ezik, annak azt is tudomásul kell vennie, hogyha fogyni akar, akkor igenis vissza kell fogni adagokat, főleg ezekét.
Én csak beleolvastam a könyvébe, és én is olvastam az Atkinsre vonatkozó pár mondatát.
Sőt a levelemben erre direkt rá is kérdeztem, a válaszából ugyan nem sokat tudtam meg, csak annyit, hogy éppen az Atkinsel leszek jojo-s. És, hogy Atkisn-pap 1-2 dologban tévedett, hogy miben, azt nem írta, gondolom 50.ezerért már ezt is megtudhatom.
Nos, engem személy szerint abszolút nem zavar, hogy mennyit keres, vagy mekkora vagyona van...stb. Legyen neki, és még legyen mindene amit csak szeretne (komolyan), szerintem nem lehet elvitatni tőle azt,hogy ebben a kicsi országban ő volt az első aki komolyan akar segítnei a túlsúlyosoknak. Még nagyon régen étkeztem a módszere szerint, az még nem a mostani update volt. Aztán most itt az új étrend, biztos vagyok benne, hogy állandóan képezi magát, és szeretné tökéletesíteni a módszerét.
Sokan vannak olyanok, akik elkezdték az Atkins-t is, és nem olvasták el a könyvet.
Én elolvastam é s nagy lánnal bele is kezdtem a módszerbe.Aztán rá kellett jönnöm,hogy én nem tudom betartani, sőt az izületeimnek kifejezetten nem használt.
Különbözőek vagyunk, kinek-kinek más segít a fogyásban.Csak olyan gyarlóak vagyunk, hogy hallunk emberektől erről-arról a módszerről, és olyan régen szeretnénk már lefogyni, hogy ebbe is belevágunk meg abba is a gyors fogyás reményében.
Pletykákból csak hallottam, hogy bezzeg a Liptai Claudia sem csak az update-től fogyott, eljárt a francia fogyasztó intézetbe is....
Viszont hallottam olyat is aki pusztán az update betartásával fogyott 40 kilót.
De nagyon sokan lefogytak az Atkinsel is....
Szóval szrintem sem kéne pocskondiázni vagy kikiáltani az egyik vagy a másik módszert tökéletesnek
Most arra törekszem, hogy az egyikből és a másikból okulván próbáljak meg egészségesen étkezni és élni.......

Na, ez hosszú lett bocsika

Szia bfg!

Én senkitől nem sajnálom a pénzét, meg az életét, mindenkinek meg van a maga baja, keresztje.
Norbi az elején szimpatikus volt-illetve nem a személye, hanem amit csinált. Aztán igen csak eldurvult. Egyrészt a termékeiben aszpartam van, valamint nincs ráírva a többségre, hogy mi van benne! Idd a cola lájtot, az 1-es kód, de ne idd a zölteát, mert abban sok a koffein és egészségtelen (ezt ő írta le itt közülünk valakinek). Aztán nekem is volt vele ügyem, megkérdeztem a szójaliszt, zabkorpa, szójatejpor, zabpehelyliszt és még ilyenekről, hányas kódúak. A zabkorpára 1-est írt, a többire 3-ast. Visszakérdeztem hogy miért, hisz pl a szójatejporban alig 10% ch van. Erre már nem válaszolt, most viszont kijött az update liszttel, kilónként 1600-ért, amiben szójaprotein, tk liszt és még nem tudom mi van, de egy az általam felsoroltakból. Na, ez a liszt 1-es kódú lett, csak azt nem tudom miért????
Szóval összességében azt látom, bármit kiad a neve alatt, ami nem egészséges és ez nem tetszik. Én biztos nem gazdagítom, de nem féltékenységből teszem!

Haligali !

Jó hír viszont, hogy van update mustár és majonéz, és mindkettő alkalmas emberi fogyasztásra :). Már ami az ízét illeti. És nem aspartam van benne, hanem maltodextin (vagy valami hasonló, nem biztos, hogy jól írtam le).

És most hallottam pletyit, hogy piacra dob egy új édesítőt, ami szintén nem aspartamos, nem is szteviás, hanem valami más, növényi alapanyagú.

Én úgy vagyok ezzel az egész norbi jelenséggel, hogy amit jónak találok benne azt használom, a többinek pedig béke poraira :).

Mondjuk az halálosan idegesít, hogy nem tudja kimondani a vollkorn brot-ot helyesen, mégis használja, pedig mondhatna akár teljes kiörlésű kenyeret is helyette :)).

De lássuk be, a pasi azért jó néhány embert lefogyasztott már. A minap összefutottam pl. a romantikos csajszival. Tartja a formáját azóta is. Valamit azért mégis csak tud ez a Norbi fiú.

Helló!

Na végre, hogy kidob valami jó is. Hallottam erről a növényi alapúról, azért már lehet kapni itthon, de aranyárban van. Norbinak az a jó, hogy a neve sokat ér, könnyebben ki tud hozni dolgokat, sőt, megtalálják őt a dolgok. Most én beakarnék hozni valamit, most baromira nem érdekelne senkit, ha rá lenne írva, hogy g.:)))))))))

Szerintem a Romantikos csaj tud valamit, hogy violt ennyi akarat ereje. Na, ez nem Norbin múlott! :))

Sziasztok,
kisgé, teljesen igazad van. Bármi, amin szerepel Norbi neve eladható. :(
Pont néztem ezt a 33 napos Réka diétát, szerintem ez Atkins-SBD keverék, csak szigorúan megadja, hogy mit kell enni. Szerintem hülyeség. Ha például én épp nem kívánom a körözöttel töltött paprikát, hanem például az édesítős túrót uborkával, akkor szinte ugyanaz a kettő. Csak így úgy érzi az ember, hogy hú, ha komolyan betartom amit Réka, vagy Norbi, vagy nemtudom ki mond, akkor biztos, hogy fogyni fogok.
Szerintem ilyen menüt bárki össze tud állítani, aki például SBD szerint étkezik.

Sziasztok! Én nem updatezem, de azt tudom hogy akik igen azok se esznek meg 1 tál krémes délelött. A könyvbe is az volt hogy a update 3asből délig minimális mennyiséget, 2ből egy normális adag felét, 1ből bármennyit.
Szerintem azért nem lehet jó mert ha pl.korlátlanul ennék zabkorpát meg 1es gyümölcsöket, norbis pudingot(100ml ch10g) és még sorolhatnám akkor nem hiszem hogy fogynék..

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára