Csajok írjatok tapasztalatokat erről a diétárol mert én sok jót hallottam róla.Két ismerősöm csinálja és 1hónap alat fogytak 10kg-ot

fórum: 

hozzászólások

Hát a hétvégém nem úgy sikerűlt ahogy szerettem volna.A víznapon elvéreztem,egy tálca eper erejéig.A súlyom ugyan úgy 73kg.Összegzés:1hónap alatt -8kg,én megvagyok elégedve ezzel az eredményel.Remélem a diéta végéig sikerűl leadnom azt a maradék 8kg-ot.

Én most az Atkins-szerű diétámról akarok áttérni a 90 naposra. Legfőképpen azért, mert már kezdek undorodni a hústól. Amúgy sem voltam nagy húsevő, de ez most végképp betett nekem. 3 hete csinálom, de most meg is álltam. Igaz, az utolsó hét leginkább az alhasi vérengzésről szólt. Nyilván ez azért hozzásegített a stagnáláshoz.

Kipróbáltam a receptet, amit itt a fórumokon kaptam édességre (fahéjas, édesítős, felvert tojásfehérje). Isteni volt! Végre valami édeset ehettem! Eddig még az édesítőszerekről is le voltam tiltva.

Szerintetek ha áttérek, a hirtelen másfajta ételek hatására nem fogok visszahízni?
Abban reménykedem, hogy a testem követni fogja a ti példátokat és gyorsan nekiáll rohamtempóban fogyni. :-)

nYUGODTAN ÁTTÉRHETSZ AZ ATKINSRÓL A 90 NAPOS DIÉTÁRA.éN VAGYOK AZ ÉLŐ PÉLDA 9 NAP ALATT FOGYTAM 6KG-OT.HA PEDIG NAGYON FÉLSZ ATTÓL HOGY HÍZNI FOGSZ AKKOR PRÓBÁLD MEG 4 NAPIG ÉS GYÜMI NAP UTÁN ÁLLJ A MÉRLEGRE,AZ MAJD MEGMUTATJA HOGY FOLYTASD E TOVÁB.

Búgócsiga ennél a diétánál is vannak stagnálások de azért jó ez a diéta mert sokféle dolgot lehet enni.
Nekem nagyon bevált.1hónap alatt fogytam 8kg-ot és remélem a maradék 8kg-ot a diéta végeztéig leadom.Ha valakinek megvan a testkontról diéta annak ajánlom olvassa el mert a 90 napos diéta ezen alapszik.

Köszi Anita! Egy hete bújom a fórumokat, hogy lássam mi a kínálat kúrákból. A 90 napos nekem is azért tetszett meg, mert mindenfélét lehet enni benne. Meg azért, mert olyan lelkes mindenki és olyan sokat fogytatok, hogy elirigyeltem. :-)
Megvan nekem is a Testkontroll könyv, még évekkel ezelőtt vettem, de akkor nem hatott rám a dolog. Agyban még akkor nem tudtam ráállni a fogyásra. Csak a szenvedést láttam benne, a hiányt. Azóta sokat változtam és most jött el az ideje nálam a cselekvésnek ezirányban. Nem is okozott nehézséget betartani a szabályokat, csak amikor a vérzésem beindult, az volt nehéz két nap.

A párom is folyton azt hangsúlyozza, hogy a hosszútávú megoldás lenne érdekes. Miután jól lefogytam a 90 napossal (immár :-) ), azután a testkontroll tökéletes folytatás szerintem mint életmód. De addig még hátravan 20 kg.

Merre vagytok mindenki lelépet,na nem baj akkor hagy dicsekedjek.Egyre többen elvannak káprázva tőlem,nem én mondom hanem ők.Egy nő ismerősöm azt mondta hogy megfiatalodott az arcom és nagyon csini lettem.A barátnőm meg azt mondta hogy most teljesen úgy nézek ki mint a 18éves fényképemen,hát nem csodálatos hogy ilyen jókat mondanak az emberről.Ezt meg kell becsűlni főleg ha nők mondják.Minden nap hasazom és már kezd látszani az eredmény.Meg kell még barátkozni azzal ha oldalamra fekszem akkor nyom a csípőcsontom a multkor azt hittem valamire ráfeküdtem de kiderűlt hogy ez a csípőcsontom.

Nekem ma van az első gyüminapom. Igaz ugye ez a diéta mindössze 4. napja, de minden napját élveztem eddig, mert ehetek, amit akarok. Nyilván a megfelelő napon. És már most is édesebbnek és sósabbnak érzem az ételeket. Az meg külön öröm, hogy a 3 heti húsevés után most végre felszabadulhattam az elnehezítő húsoktól. Fehérjenapon is csak tojást ettem salival. 88-ról indítottam és azért ma reggel (bár CH nap után voltam) rámerészkedtem a mérlegre, de csak 20 dkg jött vissza, így most 87,4 voltam. Ma délután lesz a hivatalos méreckedés a szalonban, kíváncsi leszek, hogy gyüminap végefelé hová is szalad a mérleg mutatója. :-)

Sziasztok!

Olyan büszke vagyok magunkra!De komolyan!Annyira megérdemeljük,hogy szépek legyünk,vékonyabbak,egészségsebbek és még sorolhatnám a fantasztikus jelzöket.
Itt mindenki tesz magáért,néha nyafogunk,néha siettetnénk,néha humorral oldjuk meg a nehéz idöket...de alapjában tudjuk,hogy komoly munkát végzünk a testünkkel.Bizony ám,ügyes csajok-pasik vagyunk:)
Jah,és a lényeg....nagyon büszkén bezsebeljük a kemény munkánk után járó dicséreteket:))))Ez a legjobb az egészben.
A kedvesem mondta is tegnap,hogy fantasztikus a kitartásom.Persze kisebb-nagyobb kilengéseim vannak,és a bekeményített proteinnapokat tartom ám még mindig....a 90 napos diéta egyik napját kiterjesztettem idöben(magam alakítottam át kissé a diétát,ez nem baj...söt,nekem jó,mert a 90 naposban az engedékenységgel voltak gondjaim(mennyiség),most meg megtervezve eszem a kajákat.Majd,ha lemegy még 5 kiló,akkor folytatom a 90 naposat,hogy a maradék is lecsusszanjon)
Mostanában nekem is mondják:hová akarsz még fogyni?
Ezen csak mosolygok,mert gyakorlatilag sok ez a 8-9 kiló,de még mindig van ugyanennyi hátra.Az biztos,hogy az indulósúlyomhoz képest a látvány döbbenetes.ezért "aggódnak" az ismeröseim.No,persze majd ha elértem a kívánt súlyt,akkor jön a nagy feladat a megtartása,de én olyan magabiztos lettem az utóbbi hónapokban,hogy ezt soha nem feltételeztem magamról.Megedzett és átrendezte az értékeimet az a tény,hogy foglalkozom magammal.
Szebbnek érzem magam,ügyesebbnek,egészségesebbnek,fittebbnek,gyorsabbnak,lazábbnak,magabiztosabbnak.
Hát nem megéri ez az egész tortúra?Kemény a munka,de a legtöbbet adja.....magamat:))

Üdv

Hát nekem is megvolt az első bűnös időszakom.A hétvégén elég sokmindent ettem amit nem szabadot volna de anyi mentségem van hogy sportoltam és ha nem is fogytam de hízni se híztam.Ma husi napom van és megigértem magamnak hogy ettől a naptól semi kilengés hanem mindent betartok.Én az elejétől fogva írtam hogy mit ettem és mennyit fogytam,és most megcsinálom azt amitől az elején olyan sokat fogytam(ugyan azokat a kajákat fogom enni)és kiváncsi leszek hogy mennyi fog lemenni.Majd megírom a gyümi nap után menyi csúszot le

Anita! Elolvastam a naplódat. Szerintem jobban kitartasz mint én. Nem is csoda, hogy ilyen szaporán mennek le a kilóid! :-)

Az első gyüminapom meglepően könnyen és jól sikerült. Azt hitem sokkal több gyümit fogok megenni. De ebédnél csodálkoztam el igazán, hogy két körte és egy banán után úgy tele voltam, hogy a betervezett második banánomat eltettem estére. Igaz alig vártam már a fehérjenapot, mert kitaláltam, hogy rakott krumplit fogok csinálni krumple helyett kis karfiollal. Csúcs finomra sikeredett!! Csak egy kis tepsivel csináltam, még a párom is ráfanyalodott, aztán vacsira is azt ettem. A CH napon szállok el, azt már látom. Mivel tésztaimádó vagyok, ezért ez egy külön örömnap. Estére vettem tönkölyliszből készült bio kókuszkockát. Bár még tele a pocim a tésztától, már csorgatom a nyálam a vacsi után. :-) Azért még így is egész jól ment le rólam az első 4 nap után. A saját mérlegállásom szerint kerek 1 kg-t fogytam ezalatt és tényleg ettem ezt is-azt is. Jó ez a kúra nagyon! Örülök, hogy áttértem erre!

Valika neked is gratulálok a szép sikerekhez!
Most már nekem is elkezdték mondani, hogy mennyire látszik rajtam a fogyás. Főleg mondjuk az arcomon látszik nálam először, az meg ugye eléggé szembetűnő. :-)
De érzem is magamon és belefértem egy nagyon régi gatyómba ami már akkor is szűk volt, amikor megvettem. Így vadiújan álldigállt a szekrényben és most felfedeztem.
Az eddig hordott farmeremről meg már teljesen lemondhatok, mert már nem bírtam benne menni, folyton lecsúszott a csípőmről. Hurrá, hurrá! :-)
Úgyis itt a jóidő (néha legalábbis) és vehetünk szépséges új rucikat. Nadrágot még egyenlőre nem merek venni, mert reménykedem, hogy pár hónapon belül már másik új méretre lesz szükségem.

Szia búgócsiga!

Olvastam hogy tésztaimádó vagy ezért írok neked egy tésztareceptet csináld meg mert nagyon fini.
Szóval:Vegyél 1csomag durum tésztát ez azért jó mert nincs benne tojás és szerintem fini is,1fej vöröshagymát,1fej lilahagymát,1póréhagymát karikáz fel és olivaolajban jó puhára párold meg.Amikor megpárolódot akkor rakjál bele kakukkfüvet,petrezselymet,örőlt borst sót,és a kifőzött tésztát(nem kell az egész csomag csak a fele)jól keverd össze és már lehet enni.Én nagyon szeretem ubisalival.Jó étvágyat hozzá

Szia Irda!!

Üdv a körünkbe és meglásd nem fogod megbáni hogy váltottál.Lehet hogy fére értelek de ha elkezded a diétát akkor nem gyüminappal kel kezdeni hanem fehérje nappal.Fehérje,keményítő,szénhidrát,gyümi napok váltják egymást.Minden nap délig csak gyümit lehet enni,gyümölcs napon(ez a 4nap)akkor egész nap gyümit lehet enni. Ha egy idő után már nemfogod annyira szeretni a gyümiket akkor lehet helyetesíteni zöldséggel de csak nyersel.Sok sikert kívánok

Szia!

Szerintem akkor eszed,amikor jólesik:)Nagyjából úgyis a "szokott" idöben fog jelezni a hasad,hogy enned kellene,de én úgy gondolom,bármikor a nap során a gyümölcsöstál után lehet nyúlni.Én nem értek egyet azzal,hogy nyers zöldséget is lehet enni ezeken a napokon,az keményítö....így én nem enném gyüminapon.Az már más kérdés,hogy akkor is fogyhatsz,hisz alacsony a kalóriaértéke,de az nem gyümi,hanem keményítö...de inkább az,mint egy oldal szalonna:)
Én mindig is bírtam a gyüminapokat,nekem nem okozott gondot,de sokan vannak,akiknek ez nehézség,talán érdemes kitapasztalni,hogy mik azok a gyümik,amik kevésbé marják a gyomrod..pl:sárgadinnye,görögdinnye,nekem az eper is a slágerlistán volt.Most viszont jön a cseresznye is a málna és még sorolhatnám,egész nap csipegetném:)))))

Üdv

Sziasztok!Lolka vagyok es gondoltam tarsulok hozzatok.Kiprobalom a 90 napos etrendjet,legalabb ezen a heten.Nagyon biztato amiket irtatok,de az en aggodalmam az,hogy nem tudom Atkins utan hatasos lesz e.(latom nalatok mukodik es ez nagyon inspiralo)Mar marcius eleje ota Atkins szerint etkezek.Az elso heten lement 3 kilo aztan a kovetkezo idoszakban masfel.Tulajdonkeppen mar ket honapja toporgok a 72 kilomon.Szeretnek meg 6 kilot lefogyni.Egyebkent a lowcarb dietaval en nagyon jol erzem magam(csak kezdett idegesiteni,hogy nem fogyok es a CH-t igy nem is mertem emelni)Ha nem sikerul kimozdulnom a 90 napossal,akkor visszaterek az eredeti lowcarb etrendemhez.Ma indul az elso napom.Udvozlok mindenkit.Lolka

Szia Aranyalma!Tulajdonkeppen,ket het utan elkezdtem emelni(5 grammal)de azon a heten semmit nem fogytam igy visszavettem megint 20-ra.Akkor sem fogytam.Megint probalkoztam az emelessel es nem tortent semmi.Ennyi volt a tortenetem.Tudom az sem jo,hogy egyre kevesebbet eszem.Ezert gondoltam a 90 naposra.Most kiderul.Te Atkinsezel,vagy 90 naposozol?

Még mindig Atkins, kábé egy hónapig, de utána tényleg 90 napos! Már alig várom, csak elöbb el kell érnem a kitüzött célomat az Atkinsszel. Ma kezdtem volna a 90 naposat, és akkor most nem kellett volna megint hamendeggset ennem reggelire, hanem epret... De belementem egy zsákutcába, és most iszom a levét.

Aranyalma elküldtem a menüt de itt a Lowcadon belűl olvasd el és csináld is meg mert én is kíváncsi leszek az eredményre.Én mostanába elég sokat bűnözök mert elkezdődtek a kerti sütések és én imádom ezeket az ételeket de mentségemre sokat tornázok és biciglizek.Pünkösd hétfőn is Váctól egész Zebegényig felbicigliztünk és vissza ,még mindíg nem néztem meg hány km-er de utána fogok járni.Nagyon gyünyörű a dunakanyar és a bicigli út is nagyon szupi.Hétfötől én is megcsinálom ezt a 9 napot újra

Nekem lassacskán megy a fogyás, kb. 10-12 nap után könyvelhettem el a -2 kg-t. De azért nem búsulok, mert sokkal jobb a közérzetem, a kedvem mint a lowcarbos diétánál. Avval is fogytam 3 hét alatt 3 kg-t, de ideges és feszült voltam. Most viszont ehetek mindenfélét és visszatért a vidámságom és a szemem fehérje sem vörösödik már a sok hústól. Ma pld. CH napom van és lángost fogok enni ebédre. Majd este lesz egy kis tészta vadasmártással. Az úgyis elég műanyag, nincs benne semmi hús, csak a répapüré.

Sziasztok,

Mától én is újra a fedélzeten :-)
Mivel ez az utolsó pár kiló. (Számszerint 7, de 10-et sem bánnék) nem akar lemenni a 'saját' alkotású diétával ezért úgy döntöttem visszaállok a szétválasztásra. :-) Tegnap bevezetésként tartottam egy lazább gyüminapot. Bár nem ezzel kellett volna kezdeni, de a hétvégi 3napos kajálás után kellett... szombaton esküvő, vasárnap meglepi buli, hétfőn szülinap... tortahegyek, ha diabetikus is, de akkor is... szóval most újult erővel és fehérjenappal indul a móka. :-)

Triv.

Nézzétek csak mit találtam :-) Úgy tűnik szeptembertől akár rendelhetünk is a 90 napos diétához passzoló ebédet. :-)

---------------------------------------------------

http://members.chello.hu/nkonyha/

Tisztelt Megrendelőink!

Új fogyókúrás programunkat szeptemberre halasztottuk, mert a korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan idén is május közepétől elindultak a szabadságolások. Nyárra megrendelőink létszáma csökken, így ebben az évben mi is tartunk majd egy kis szünetet július, augusztusban. Ennek időpontjáról mindenkit időben értesítünk. Szeptembertől azonban indítjuk őszi méregtelenítésünket, és kipróbálhatják új 90 napos diétánkat is. Addig is egy kis ízelítő a témáról:

Igen népszerű mostanában egy úgynevezett 90 napos fogyasztó diéta. A módszer lényege, hogy 4 napos ciklusokban váltakozva tartunk protein-, keményítő-, szénhidrát-, és gyümölcsnapokat. A módszerre nagyon sokan esküsznek, 90 nap alatt 15-20 kilós fogyás érhető el vele.

Megrendelőink kérésére komolyan utána néztünk a témának, és a diétáról megkérdeztük szakmai segítőnket, Dr. Sarkadi Ádámot.

„Különböző diéták jönnek mennek, úgy mint a divat, ez is változik, de ugyan úgy mint ott, itt sincs új a nap alatt. A 90 napos diéta a Hay féle választódiéta sok elemét tartalmazza. Lényege, hogy ne keverjük a szénhidrátot a fehérjével. Ezenkívül tart egy keményítő napot, ami inkább zöldség napnak felel meg és egy gyümölcs nap is be van iktatva. Kétségtelenül hasznos a szervezetnek, hogy egyoldalúan terheljük. A gyümölcs napokon és a víz napon biztos, hogy fogyni lehet és jelentős kalóriamennyiséget emészt fel súlyfeleslegünkből. Kinek ajánljuk a diétát? Csak egészséges embereknek, akiknek egy a céljuk, hogy hosszú távon jelentős súlytöbbletüket leadják. Nem helyettesíti a vegán étrenden alapuló tavaszi és őszi méregtelenítő kúrát. Nem javallott cukorbetegeknek, köszvényben szenvedőknek, izületi gyulladásban szenvedőknek, auto immun betegségben szenvedőknek, és A vércsoportúaknak. Amennyiben 2 héten keresztül alkalmazzuk a diétát és jól érezzük magunkat, akkor lehet folytatni tovább 90 napon keresztül. Figyeljük magunkat. Ha a protein napon nem érezzük jól magunkat, akkor csökkentsük a protein adagot, és próbáljuk meg szójával, tofuval kiváltani. A keményítő napon vigyázzunk a hüvelyesekkel. Erősen puffasztanak. A vacsoránál a szénhidrát napon próbáljuk meg a süteményt teljes értékű sütemény formájában fogyasztani. Ezek az orvosi tanácsok, amiket figyelembe kell venni.”

Dr. Sarkadi Ádám

Sziasztok!En is A vercsoportu vagyok.Szoval kiprobaltam a 90 napost es most vagyok tul az elso 4 napon.Fogytam 3 kilot.72 ala mar 2 honapja nem tudtam menni.Most 69 vagyok.Meg 4 napot biztosan megcsinalok.Nehezebben birom mint az Atkinst,szoval mindenkeppen visszaterek a lowcarb etrendre.66-67 kilon szeretnek megallni.Orulok,hogy ratalaltam erre a forumra,Toletek meritettem a batorsagot.Koszi!Lolka

Sziasztok,

Én szörnyen tudatlan vagyok, de sajna fogalmam sincs, h mi a jelentősége a vércsoportnak. Mármint a 90naposhoz. Vagy Ti egyébként várcsop alapú diétát csináltok?

Én szombaton gyümölcsnapoztam és igencsak elgondolkodtam, h bírtam én ezt fél évig :-))

T.

Sziasztok!Ezt en sem ertem,mi koze hozza a vercsoportnak.En amugy Atkinsezek,de nem tudtam kimozditani a sulyomat 72 kilorol (mar tobb mint egy honapja)Szoval meglattam Ani eredmenyet es gondoltam kiprobalom.4 nap alatt lement 3 kilo es most csinalom a masodik negyest(ma eppen gyuminap)Holnaptol visszaterek Atkinshez .Erdekes kiutesek jelentek meg az arcomon( es en mar regebben probaltam a 90 napost,akkor ugyanez volt)Szoval ma meg becsuletesen gyuminap es holnaptol,megy minden a regiben.Atkins idejen,nem voltak kiuteseim.Meg maximum 3 kilot szeretnek fogyni,gondolom az szepen lassan Atkinssel is osszejon.Aztan jon a nagyobb kihivas,megtartani a sulyt es erre a lowcarb tipusu etkezest tartom a legmegfelelobbnek.Tavaly en voltam 90 kilo is.Ezentul szeretnek 70 alatt maradni veglegesen.Trivia te fel evig 90 naposoztal?

Szia Lolka,

Igen, fél évig. Legyűrtem vele majd' 30 kilót.
Törtem a fejem, h mitől lehet ilyen hatásos. Arra gondoltam talán az lehet az oka, h nem egyenletes, így a szervezetünk nem tud hozzászokni, h "ennyi van ebből kell gazdálkoni". Hanem a gyümölcsnap a 3 evős nap után mindig amolyan "sokkhatás" neki. :-) Csak azért gondolkodtam rajta, mert egyéb kiegyensúlyozott diétával a súlyom szépen tartottam, de le már nem nagyon ment.

Akkor te már 69nél jársz?
Ügyes vagy!

Triv.

Én nagyon lassan fogyok, kb. heti-másfél heti -1 kg. De legalább araszolgat lefelé.
Szerintem a vércsoportnak nincs sok köze az étkezéshez. Természetesen van, akinek az a fajta "szétválasztás" bevált, de ezt sem lehet általánosítani. Béky L. is azt nyilatkozta ezügyben, hogy ő is kipróbálta a vércsoportos étkezést, de neki sem vált be.

Nekem a lowcarb sok hús kajájától voltak kiütéseim az arcomon és nagyon bepirosodott a szemfehérjém. Amióta 90 napozom, rendben vagyok és a hangulatom is jobb. Hiszen itt lehet mindent enni.
Ma vagyok a 22.napnál és mindössze 2,5-3 kg ment le eddig ezzel. Nem hamarkodja el a szervezetem...

Nekem pattanásos odőszakom volt a 90napossal. Kb. az első hónap vége felé. Azt mondta a kozmetikusom, h valószínűleg a bőröm is méregtelenített. :-) De kb. egy hét volt az egész. Más is említett hasonló tapasztalatokat a 90 napossal.

Sziasztok!Huha Trivia,30 kilo az fantasztikus eredmeny.En ma visszaterek a lowcarb eletmodhoz,mert mar a megtartas a lenyeg.68,5 kilot mutatott ma reggel a merlegem(175cm es 40 ev)Szoval eppen idealisnak tunik(vegre)
Mindenki kulonbozo mertekben fogy.A heti 1 kilo tenyleg idealis.Persze van hogy hetekig semmi nem mozdul es ekkor van szukseg a legnagyobb akaraterore.Ha turelmesek vagytok,biztosan megindul.Nem lehet megmondani,hogy kinek mi a megfelelo.Ez tapasztalat.Sok sikert!

Trivia 30 kilót leadtál ??? húúúúúúúú gratulálok.
Akkor te nagyon tapasztalt vagy a 90napos diétával kapcsoltaban:) Ha kérdésem van akkor kérdezhetek? Mennyit tornáztál mellette? milyen mozgást csináltál?

A mai menüm: reggeli egy alma
ebéd: csirkemell paprikán megsütve és uborka
vacsora: kis sajt vagy túró még nem tudom
és két liter folyadék...

Sziasztok,

Puszedli, persze kérdezz nyugodtan. :-) Egyébként én a fél év alatt szinte sohasem tartottam a délben-este ugyanazt. Meg a levest se ettem.
Szóval azért valamennyire lehet rugalmasan kezelni a dolgot.
Nekem ma gyüminapom van. Szerencsére a délelőttöm tárgyalással ment el, így nem is jutott eszembe, h éhes vagyok. :-)
Most pedig megettem egy szelet dinnyét. (egész jó árban lehet már kapni néhol) meg 2 kivit. Most dugig vagyok...

Fura, h a fél év alatt is rettenetesen kívántam a savanyúságokat. Aztán ahogy abbahagytam ez elmúlt. Most, h megint szétválasztok megint rá vagyok kattanva... :-))

T.

szia ,

én is most ebédeltem....de dugig lettem...pfúúúú.
Nem tudom mit kéne tennem, hogy ha teljesen megállt a fogyás. Kb 1 hónapja nem mozdul. Ezután tartottam kb két hét szünetet és neki kezdtem enni:(
Mindegy kitartok csinálom és mozgok....csak lesz eredménye.
Nagyon elégedett lennék ha 70 kilóra lemennék....
Lehet, hogy veszek valami fogyis teát.....hátha:)

Mennyit mozogsz?

Nekem is megállt időnként... de valahogy akkor eszembe sem jutott, h abbahagyjam. Meg az az igazság, h rettentően féltem is, h rögtön megtámadnak a kilók ha leállok. :-)

Ha megált mindig arra gondoltam, h a testem tudja neki mi a jó... valami miatt most lassabb tempóra van szüksége.

Nem mozgok olyan sokat... pláne most, h munka+vizsgák... :-o
De azért igyexem.

T.

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára