Gondoltam, legyen egy olyan fórum is, ahol nagyobb az esély arra, hogy néha-néha esetleg összefussunk személyesen is, illetve a nekünk való és a megyében elérhetö finomságok fellelhetöségében is jobban tudjunk egymásnak segíteni. Persze ez a téma nem kizárólag a gy-m-s megyeieké, írjon mindenki.:))

fórum: 

hozzászólások

Hát valakinek,akkor nekem pont kapóra jött ez a fórum.
Nemrég(lassan már egy éve)költöztem a pasimmal Győr mellé,előtte Baján éltünk,és úgy jöttünk ide,hogy én előtte még soha nem jártam Győr-cityben.Persze ismerősöm egy se,mert faluba költöztünk,annak is egy jó csendes természetközeli részére(mögöttünk már csak erdő van-akácból-isteni az illatta,amikor virágzik-imádom).Először azért nem ismerkedtünk,mert lefoglalt minket a házfelújítás(ami még most is tart),aztán meg a munka után rohangászás...(nemsokára nyitunk egy jó kis internet-kávézót a belvárosban,a Dunakapu tér közelében)...ráadásul elég gyanakvó is vagyok az idegenekkel szemben,úgyhogy egészen pár héttel ezelőttig a pasimon,és a szomszéd hetven éves házaspáron kívül nem volt társaságom...egyébként ez alatt az idő alatt sikerült 24 évem ellenére felszednem 15 kilót...most ez ellen küzdök az update-tel...
na,leírtam egy egész év történetét...bocs,hogyha fárasztottalak titeket vele,de nekem már tényleg nagyon jól jönne némi baráti társaság....:-)

Nekem úgyszintén! (kapóra jott ez a fórum). Ui. Gyorben vásárolgatok diétás termékeket, pl. a szójatejport is. Holnap is készulunk oda, csak az a baj hogy Gyorben max. 9,20-ig lehetunk, utána 10-kor találkozónk van valami Menfocsanakon, és csak magint késo délután érunk vissza. De a Tescóban okvetlen megállok, tejszint és kolbit venni. Remélem 9,20-ig valahol szójalisztet, tk lisztet is kapok. Vasárnap is ott leszek, színházban, de hát akkor a kis uzletek zárva vannak. Tehát Gyor-megyei nem vagyok, viszont az infókra nekem is szukségem van.
Koszi elore is.
Nyugodt boldog napot mindenkinek! äRemélem nekem is az lesz!!!)

Győriek!!
Szükségem lenne némi segítségre:szeretnék elmenni valahova közösségbe mozogni.
Speciel edzőteremre gondoltam...szívesen kipróbálnám a spinninget is,mindenképpen olyan helyet keresek,ahol jó sok kardiogép van.
Ja,és legyen nyitva reggel hattól,mert csak akkor tudok menni gyurmázni...
Légyszi írjatok nekem címet is,hogy kibogarászhassam a térképről...(anélkül még nem megy nekem a tájékozódás)

Helló Mindenki! Mikor az elsö bejegyzést írtam, nem gondoltam, hogy ennyi hozzászólás összejön egy-két nap alatt. Örülök, hogy alakul a györi buli:)). Az internet kávézóhoz pedig sok-sok sikert kívánok Zytuscicus! Javaslom neked a "Cégregiszter" címü kiadványt, ahol a fitnesz címszó alatt van néhány stúdió. Ha nincs meg a könyv, az következö számokon érdeklödhetsz: 30/575 5967, 96/417 403, 20/550 3587. Nem ismerem öket, csak kinéztem a könyvböl. Egyébként, ha veszel egy mini szetepper gépet, s naponta tv-zés közben lépdelsz rajta, akkor nem leszel senkihez kötve (nekem bevált).

Szia! Sajnos nem tudom, hol találsz Györben szójatejport, azt még nem használtam. A ketoncsíkkal kapcsolatban itt valamelyik fórumon olvastam infót, de már nem tudom melyiken. Végig kéne böbgészni. Sok sikert! Hát, én aztán nem sokat segítettem:))

Kedves Gyor-kornyékiek! Tegnap nem tudtam jonni, ui. szabad volt a gyerekeknek, és a lányommal vásárolgatni voltunk.
Szombaton voltam gyorben, de kicsit csalódtam, mert 9 órakor az uzleten rajta volt a lakat, és azt sem lehetett látni, hogy mikor készul kinyitni. Na én Gyorben az utcákat nem ismerem, de megpróbálom elmagyarázni. A sétautcán vagyunk a Mc Donalcnál és megyunk a piac fele. Elmegyunk a tutajos szokokút mellett, kb. 2. utca balra, sarki uzlet, de kicsit bejjebb. Azt hiszem, Herbária. Biztosan olyan neve van, ami alapján tudni fogjátok. Mellette cukrászda van. Egészséges táplálkozáshoz árulnak kiegészítoket, teákat és itt szoktam venni szójatejport, ami átlátszó zacsi, nagy betukkel feltuntetve hogy 100g tejpor, benne 10g szénhidrát. A holgy nagyon kedves, ha éppen nincs, megrendeli. Sok minden kapható itt. A Tescóban is van Herbária-szeruség, ott is néha kaptam, de most szombaton itt sem volt szerencsém, mert csak ízesített volt.
Ha odataláltok, tudassátok. Legkozelebb az utca nevét meg az uzletét is megjegyzem.

Sziasztok!

Én Bp-i vagyok, de 4 éve Győrben élek a suli végett. Az a Biobolt, amit Sikara is említett (Patio mellett van a Kisfaludy utcában), nekem azért a kedvencem, mert a hölgy, akié tényleg nagyos segítőkész, és ért is a dolgokhoz. Ma voltam nála, és elújságoltam, hogy megemlítették egy internetes fórumon sőt, pozitív kritikát kapott. Mondanom sem kell, nagyon örült neki, és köszöni szépen így, ismeretlenül is!

Kedves Tigrincs!
Szeretnélek megkérni, hogy ha abban a bioboltban amelyiket említettem járnál most a napokban, nem tudnád-e elkérni a telefonszámot. Ui. a jovo szerdán készulok Gyorbe, és nem lenne rossz a holgyet megkérni elore, mire lenne szukségem, esetleg eltenne valamit. Hétkozben nagyon ritkán megyunk át, vasárnap szinte minden hónapban ott vagyunk színházban, de hát akkor az nincs nyitva. Koszi elore is, ha nem nagy gond.
Aranka

Hála a gyorsaságodért! 10 óra után majd hívok oda. Az általad említett Életforrás-t nem ismerem, Gyorben a színház kornyékét, sétautcát, Interspaart, Plázát, Tescót ismerem. Ha estleg valamelyik kozelében van, légyszi írd meg. De keresni nincs módomban. Érdekes amit a boleróról írtál, nem gondoltam, hogy a fordítás nem egyezik az eredetivel. Hát ilyennek nem szabadna elofordulni. Szép napot mindenkinek!

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára