Úgy gondolom tanúságként leírom az én esetemet.
Szóval április 2-án kezdtem a diétát és dec 8-ig csináltam. Lement 27 kg. Dec 8-án úgy gondoltam az ünnepek miatt 1 hónapig felfüggesztem a diétát.
Ez idő alatt olyan ételeket ettem amit már nagyon megkívántam és az Atkins alatt nem ehettem kis sütik meg stb. Aztán
jöttek az ünnepek névnapok, én közben eszegettem
mérlegre nem álltam.Azt éreztem, hogy jött vissza valamennyi, de arra gondolni sem mertem hogy közel 15 kg-ot híztam hat hét alatt.Most újra kezdtem én is és nagyon sokat tanultam a saját
hibámból! Azért írtam le, hogy Ti is figyeljetek nagyon oda, mert ez a diéta nem az amit csak úgy
szabadságolni lehet valamennyi időre. Írjatok Ti is hogy nektek milyen tapasztalataitok voltak a diéta felfüggesztése miatt!

fórum: 

hozzászólások

Sziasztok!

Köszi a bíztatást, nagyon jól esik, és a délutáni rossz hangulatom vezérelte csokievésről is lemondtam emiatt. Fura, hogy nem is ettem sokat ma, ch-t meg gyakorlatilag semennyit, és mégsem vagyok éhes, amikor meg ettem rendesen, akkor meg szinte állandóan éhes voltam. A ch teszt azt írta, hogy súlyos ch függő vagyok, és nagyon nehéz kontrollálnom a bevitt mennyiséget. Nos, ez teljesen így van, és a mai, vagyis a második napon már egyre nehezebben állmo meg, hogy ne induljak nassolnivaló után. De megállom..
Puszi mindenkinek, és én is szurkolok ám!!

Sziasztok!

Nagylendület újfent! Mivelhogy december körül szépen elszállt a lelkesedésem, és mostság kicsit nagyobbacskal lettem, úgy 6-7 kg-mal (25 ment le előzőleg), úgyhogy éppen céges ingmizéria akadt... azaz új ingeket kapunk és amit rendeltek, az szűk lett. Ugyan rendeltek nagyobbat, de ez tarthatatlan, úgyis van még mit fogynom, ha így összeadom, amit még (a megnövekedett súlyommal) le kell adnom az legalább 30 kg! :( Dehát végül is tavaly is ilyen tájt kezdtem, úgyhogy ez az idei évi terv :)))).

Nyah, Kedveskéim, remélem, hogy ismételten belevágván megintcsak sikerál leadni a maradék cuccost! :)). Igyekszem és sok sikert kívánok Mindenkinek, jah, és próbálok ismét aktív régi motoros lenni :)))), ha kérdésetek van, kérdezzetek bátran :))

Cuppa:
Li

Sziasztok!
Nekem tavaly márciustól novemberig lement 21 kiló Atkins-szel. (96-ról indultam.) Karácsonykor visszajött 3, az azóta is rajtam van. Eddig azért nem problémáztam miatta, mert babát szeretnénk és azt mondták az orvosok, hogy ne csináljak drasztikus ch csökkentsét. Most olyan "erőt gyűjtök" szünet van a baba projectben, de a doki nénim felvetette, hogy mégis csak jó lenne fogyni kb. 5 kilót. DE ne mondjak le teljesen a gyümölcsökről. Azt találtam ki, hogy az Atkins 2. szakaszát fogom csinálni. Két hónap alatt kellene leadni ezt az 5 kilót. Nyitott vagyok jó ötletekre. :-)

Szia!
Nagyon izgi amit mondasz.Eddig úgy hallottam a dokiktól, hogy hízni kell.Gondolom a csontsoviknak mondják.Én ugye nagy úllyal kezdtem, de a dokik nem voltak ki tőle.persze az is közrejátszhat, hogy nem látszom annyinak amennyi vagyok.Na, mindegy. Szóval nagyon szorítok Nektek a babához.........ja, és a hormonoknak is.....

Szia Erianyó!
Ötlet: Én csináltam úgy az atkinst, hogy reggel gyümölcs, ebéd husi és saláta, vacsi meg "szintesemmi". :)
És fogytam vele. Reggelire általában epret ettem tejföllel, bearanyozta az egész napomat :)) Ajánlom neked is, feltölt egész napra. Persze neked lehetne vacsorára is enned, de csak keveset és ch-menteset. Napközben meg jöhetnek a saláták és husikák.

Hoxa

most 78 kg. vagy ezek szerint magasságod korod nem szerepel a topicban . Az ősök halásztak vadásztak és gyüjtögettek .A mondat a klasszikus törikönyvekben/és a gyomorvizsgálatokban is/szerepel ,ha ezt az alapszabályt betartod,miszerint húst halat és zöldeket /zöldség,gyümölcs/eszel,szerintem nagy hibát nem követhetsz el és fogysz is vele,viszont a jövő generációban sem teszel kárt.Mivel ezt túl élte az emberiség 5000 évvel.Süti persze nem szerepel benne,sem Mcki.

Szia ERiAnyó!
Szerintem nyugodtam ehetsz gyümölcsöt, mert én tavaly amikor csak atkins szerint fogyiztam, nem bírtam ki és gyümölcsöt mindig ettem és fogytam is szépen vele, csak lassabban. Az 5 kg biztosan fog így is sikerülni.
Egyébként mától Én is ÚJRA KEZDEM! Mert azt mondta az én édes pici párom, hogy ronda kövér vagyok, és tavaly nyáron meg gyönyörű voltam. Sajnos visszaszedtem kb. 4-5 kilót, de centiben sokkal több van rajtam. Úgy-hogy nem vagyok szép most fürdőruhában sem. Így ma reggeltől már kezdtem a 20 gr-ot.

Puszi nektek Teri!

Lányok, köszönöm szépen a jó tanácsokat. Nem nyafizni akartam, de kicsit "sorít" az idő. Az első babára készülünk (18 éve).
39 éves vagyok, a magasságom 168 cm, szóval tényleg mehetne még el néhány kiló. Lombikozunk, és eddig azon ámultak az orvosok, hogy milyen ügyes voltam, hogy sokat fogytam. (Tavaly nyáron, a lombik előtt 84 kg voltam.) Most azért tanácsolata a további fogyást a doktor nénim, mert két sikertelen programunk volt, és hátha ez segít!
A reggelim 1 natur joghurt kb. 10 dkg eperrel. Be kell vallanom, hogy mellé eszem egy szelet, saját sütésű Gabi világhírű kenyerét.

Üdv Mindenkinek!
Tavaly áprilisban kezdtem az Atkins-t. 15kg. fogytam.Azóta 2 kg szedtem vissza. Most a mai nappal újra kezdem.
Megjegyzem sosem voltam éhes. Még pacalt is ettem pár szem krumplival.Mindent megettem amit megkivántam, de csak 1 kanál rizzsel tésztával esetleg burgonyával csak az íze kedvéért.
Most 70 kg vagyok. a célom 60kg.

neked meg nem is írtam annyira szurkolok eri anyónak!Na szóval tényleg megtapasztaltad az atkins előnyét/fogyás éhség nélkül/ akkor mi tart vissza a maradék ledolgozásától?Ha most kezded ujra és egy tizes van még hátra akkor hajrá!!Ha teljesen betartod kb. 4 hétre vagy a céltól ,írj hogy haladsz!!

Sziasztok!
Én egy ősrégi vagyok.Érdekes amit írtok, hogy a leadott kilókból alig jött vissza. :-)))
Sajna nekem 3 kiló hijján mind visszajött.Az a gondom, hogy nem érzem úgy, hogy ezért (mármint, hogy visszajöjjön) nem tettem sokat.Na, mindegy, nekem más gondom is volt ezzel az étrenddel. :-P
Szóval, mindenkinek üzenem, hogy aki bírja és egészséges az csinálja, ha beválik.Sajna én csak olyanokat ismerek nagy részben akiknek mind visszajött. :-P
De ez nem változtat azon, hogy nagyon örülök annak, ha valakinek sikerül(t) és örömét leli ebben az étrendben.
Csókica

Sziasztok! Nagyon régóta olvasgatom a fórumot,de csak most regisztráltam magam.Én tavaly februárjánam kezdtem az Atkins diétát és novemberre megvolt a -24 kg-om. Jött a karácsony és én is visszaszedtem +4 kg-ot, de valahogy centiméterben ezt többnek érzem.Most újra kezdtem, és remélem lesz annyi erőm újra,hogy belevágjak még egy tizesbe természetesen minusz előjellel.

Sziasztok!

Én amondó vagyok, hogy mozgás nélkül nem jó élni!
Igaz, én az esti edzések után éhes vagyok mindig, ekkor valami husi, sajt, vagy gyümi jön.
De sportolni kell!
Most nekem is volt 3 nagyon rossz és húzós hónapom a munkahelyemen, sokat és sokáig dolgoztam, így nagyon ritkán jutottam el edzeni...és még Milka MJoy-t is ettem!

Nagyon finom:-(
visszajött max. 4 kg és úgy éreztem magam, mint egy gombóc, pedig nem is vette észre a környzetem ezt a fránya pluszt!
De ismét AGYBAN eldőlt a kérdés, nem tétovázhatok é sharagszom magamra, amiér bűnöztem, mer tnagyon sokat dolgoztam, hogy az a 25 kg, ami betegség miatt jött fel-eltűnjön!
Ma már megsütöm úgy a palacsintát a páromnak, h nem eszem belőle, nem kívánom!
A Milka MJoy is vigyoroghat rám...

Nem veszem észre!

De azt hiszem, ez alkati dolog is, és sok múlik a jó anyagcserén is.
Én nem merem egyébként abbahagyni az Atkinst, mert nem szeretnék átesni a ló túloldalára.
Egy dolog még: mikor szójáztam, meg bio-dolgokat kezdtem el fogyasztani, akkor nagyon elkezdtem stagnálni, s akkor jött fel az első 1-2 kg+. Tehát-óvatosan.
:-)

Szia emagdi!
Egyszer betértem egy bio-boltba, s ott vettem sok-sok finomságot. Azt gondoltam, milyen nagyon jó már nekem.

Konkrétumok most nem jutnak az eszembe, de olyan bio-sütik voltak, persze édesítővel, így megnéztem, a CH tartalma nekem milyen jó...de liszttel készültek ezek:-(

bio-tejet is ittam és bio-tejfölt, ill. joghurtot ettem. Lehet, de minimálisat csak. Nagyon észnél kell lenni és csak a stagnálós időszakban kipróbálni s mindig csak 1 féle újdonságot, s megfigyelni magadat, hogyan reagálsz.

Óvatosan!
Engem lehet, hogy már nem néztek normálisnak ebben a boltban, de minden egyes terméket tüzetesen elolvastam, ahol CH-ra nem találtam utalást, ott meg is kérdeztem. De elég furán néztek, nem tudták megválaszolni. Ezeket a termékeket vissza is tettem a polcra.

én ezekkel a bio-dolgokkal nagyon óvatos vagyok.

puszi nektek!

Igen, nem nagyon állt meg a fogyás.
VIgyázni kell vele, ezért kell normálisan csinálni.
Én elég szigorúan vettem a dolgot.
A múlt heti pizzaevést azt nem ugye... :))
Mindegy, mert 1 hét alatt visszamegyek 56-ra. :)
Elvileg 56 akartam lenni amikor elkezdtem, de aztán túlfogytam. Ha lehet így fogalmazni.
De az 56 az tökéletes nekem.
171 cm vagyok.

171 cm? Akkor így is nagyopn "gizda" vagy!:))))))
Én 56 kg vagyok 162-höz és boldog vagyok vele!:)))) Mondjuk csajos formám van, van fenekem, mellem, derekam-na az negatív irányban a többihez képest!:)))) A 67 kilóhoz képest, király vagyok! :)))
Hány kilóról fogytál annó?

Sziasztok!

Én valamikor csináltam ezt a fogyókúrát, de nem volt elég önuralmam és abbahagytam. Most viszont elhatároztam magam és újra kezdem veletek.
Igazából nem is tudom még, hogy mit kellene ennem, hogy biztos legyen az eredmény, rengeteg itt az info, de nincs idöm végigolvasni. Ha valaki tud nekem étrendet küldeni, az légyszives segitsen!
Szinte mindent megeszek, de nincs sok időm fözöcskézni sem......
Előre is köszi és további szép eredményeket mindenkinek! HAJRÁ!!!!

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Subscribe to promoted content csatornájára