Kedves Hölgyek, Urak!

Azt tapasztalom, ha szóba kerül a sport, és én az tválaszolom, h SPINNING, sokan néznek rám és azt kérdik, miről beszélek???

Nos, remélem, Ti már tudjátok!

ha nem, javaslom, olvassatok bele:
*** spam törölve ***

:-)
én az első 2 hétben, mikor elkezdtem az Atkins-t nem sportoltam, mert nagyon kellett koncentrálnom.
Aztán a "lovak", azaz a bicaj közé csaptam.
Heti 2 óra, majd heti 3-5 óra spinning-bicaj.
Imádom és FANTASZTIKUSAN formál!
Emellett stressz levezetésre is kiváló:-)

de kombinálva plussz cardióval, szálkásítással és sok-sok nyújtással:-)

Isteni!
Az első órák kemények, popsinak főleg.
Én még nem ismerek olyan embert, ki kipróbálta volna és nem szeretett volna bele!

Tehát: RAJTA!

Hozzászólásokat várom szeretettel!

Sok sikert!
Marcsi

fórum: 

hozzászólások

csütörtök - 11:09

Sziasztok! Sajnos a genetikámnak köszönhetően elég duci voltam régebben. Rengeteg sporttal próbálkoztam, hogy sikerüljön leadnia makacs kilókat, de semmi sem használt. Mindig elkezdtem egy sportot és nem láttam eredményét, így volt ez az úszással, otthoni edzéssel, edzőtermekkel. Kipróbáltam néhány extrémebb sportot is, mint a görkori, de valahogy nem volt hozzá érzékem. Egy időben még a kajakozást is csináltam, de azt vettem észre, hogy csak a dekoltázsom tűnik el, nem a feleslegem. Aztán a neten egy hirdetésen ráakadta az Oxygen Fáy fitness weboldalára. Gondoltam, miért ne? Nem veszíthetek vele semmit, max pár fölös kilót! Az első óra nagyon nehéz volt, de utána hozzászoktam és most már alig várom az edzéseket! Az barátaim észre is vették, hogy mennyit sikerült leadnom. Annyira örülök, hogy végre találtam egy sportot, amit nem kötelességből kell csinálnom, hanem szeretek is! Itt az oldal, ha ti is kipróbálnátok: *** spam törölve ***

Halihó !

Egyetértek Marcsival. A spinning a sportok királya :)). Tényleg elképesztően szálkásít. Tudja az ördög, hogy végül is mitől fogyok, attól hogy nem eszem rossz szénhidrátokat, vagy a sporttól. Gondolom a kettő kombinációjától, mert egy órán tuti, hogy az ember eléget vagy 500 kalóriát és 7000 kalória elégetésével fogy az ember 1 kilót zsírból - mondják, akik valóban értenek hozzá.

De tényleg remek szórakozás, észre sem veszed, hogy egy órát kőkeményen végigbringázol különféle erősségi fokozatokban. Ehhez persze kell egy jó edző, aki jó zenét nyom és okosan koreografálja meg az intervallumokat.

Pécsett is van, én még nem voltam, de hallottam. Nagyobb fitnesztermekben biztosan.

Kisgé, szia!
Természetesen fogytam is a formálódás mellett:-)

nagyon jó zsírégető és hidd el, az ember kitartását is megnöveli!

Egyébként nagyon szépen fogyasztja a popsit és a combit.

Próba-cseresznye!

merre laksz?
Ha akarsz, írj a privátba.

Üdv,

M.

sziasztok!

pesten merre tudnátok jó spinning órát ajánlani? lehetőleg olyan helyet, ahol van "kezdő" óra (nem tudom létezik-e ebből ilyen), szóval ahova bemerészkedhetnek olyanok is, akik még nem nyertek soha a tour de france-on...
köszi!

Szia Magdi !

Én az A1-be járok Óbudaára, illetve a MOM wellnessbe, az alkotás úton.

Minden óra lehet kezdő is, vagyis annyira tekered, amennyire jól esik, senki nem fog rád szólni. Ez rólad szól, neked kell érezned. Egyébként nincs kezdő vagy haladó fokozat, inkább az egyes edzők programjai között van különbség.

Van rajtad egy pulzusmérő óra, ami megadja az zsírégető tartomány alsó és felső határát. A kettő között kell tartanod a pulzust. Annak fényében lazítasz vagy húzol bele.

Próbáld ki, élvezni fogod !

Szia Merci!
Te kinek az órájára jársz a MOM-ban illetve az A1-ben?

Én több, mint 1 évig a MOM-ba jártam, lehet, hogy spinningeltünk is együtt?
:-)

Magdi,

igaza van teljesen mercinek, ez rólad szól!

Én van olyan, mikor olyan angyon bírom, h 2 órát lenyomok egymás után vagy saját magamnak állítom erősebbre az ellenállást.

Te érzed, de a hangulat nagyon fantasztikus, én IMÁDOM!

Most szabadban is bringázom, de teljesen más, jobban érzem a spinninget és jobban érzem magam ott...fura, de így van.
Csak a levegőtlenséget nem bírom a MOM-ban...

:-(
ezért jöttem el...

Próbáljátok ki!

Hello Marcsi !

Általában a Timi óriira szoktam menni, de nagyon szeretem a Gyula-t is, mert kemény, de jól koreografált. Az A1-ben pedig általában a Spiki-t látogatom, meg régebben a Tamást, de ő pár hónapja elment. Úgy kb. két hónappal ezelőtt voltam utoljára, mert mostanában futni szoktam. Annyi a dolgom, hogy inkább egyedül edzek mostanában, van úgy, hogy reggel 6-kor.
De nagyon vágyom már vissza a spinningre !

Szia Merci,

nocsak, én is Timihez jártam:-)
meg Diát és Lacit is nagyon kedvelem, de timi jött be nekem is.
Gyula órája is jó kemény.:-)
Az A1-ben egyszer voltam, valami nagy dumás, jófej pasi tartotta, d ejó volt.
Én is vágyom vissza, de asszem, megnézem a Lurdy-ban is, ott jó alégkondi, illetve a XIV. ker.-ben keresek, mert most fogok odaköltözni.
Éppen lakás-mizzériában vagyok, így csak én is ritkán jutok el terembe, vagy a levegőn kerekezem.

Sziasztok!

Én még új vagyok ezen az oldalon. De már két hete diétázom. Sajnos, elég nagy a súlyom, de ennek ellenére izmos vagyok, tehát jó a teherbírásom.

Szeretném kirpóbálni én is a spinninget, csak olyan cikinek tartom, hogy bemenjek a vékony lányok közé. De hát, pont azért mennék oda, hogy én is olyanná váljak....
Vannak ott ducik is? Egyáltalán fel szabad nekem ülni 112 kilóval ilyen gépre?

Remélem, értitek a problémám. Nehéz ennyi kilóval elkezdeni a fogyit, mert minden olyan helyről, ami pont azzal a céllal alakult, hogy segítesen úgy néznek rám, mintha földönkívüli lennék.

Én Debrecenben lakom a Füredin, és hozzán közel van a spinning központ, ezért is lenne számomra megfelelő.

Ulla !

Ne viccelj!!! Még hogy felülhetsz-e a bringára??? Naná. Értem amiről beszélsz, de szerintem ez inkább csak a saját parád. Amikor én először voltam spinningelni, majdnem úgy estem le róla, mint Briget Jones. Mellettem két olyan lány tekert, akik szerintem bőven voltak 100 kilósak. És végigcsinálták, jókedvűen, már-már könnyedén, míg én az életemért küzdöttem. Lehet, hogy egy aerobic teremben tényleg számít, hogy milyen ruha van rajtad és mennyira vagy botsáska. De a spinningen mindenki a zenével és magával van elfoglalva.

Dobd el a gátlásaidat és iszkiri. Ráadásul még messze sem kell menned, hiszen emlékeim szerint az A1 éppen a Füredi úton van. :))

Hi Marcsi !

Ez elég vicces :). Lehet, hogy nagyon soxor éppen egymás mellett tekertünk. Remélem, egyszer tényleg lesz erre alkalmunk :)).
Ha a Rákospatakhoz közel laksz a XIV. kerületben, nem messze van egy baromi nagy fitneszcenter, ha jól emlékszem Colosseum a neve. Ott tuti hogy nagyon jól felszerelt géppark van és spinningnek is kellene lennie.

Helló Merci,
:-)

ez igaz, van ott is spinyó, de nekem az a hely nem annyira barátságos, de leküzdöm majd...amúgy, ha autóval van az ember, akkor jó, egyébként BKV-val nagyon körülményes, vagy a 130-as ott megáll szerinted?

benne vagyok, tekerhetünk együtt:-)

Sziasztok!

Én is jártam spinningre, tavaly novemberben... Az az igazság, hogy elég combos vagyok (57 kg) és hát ugye a bicikli az jó megoldás...
Huhh, de kicsit elrettentem, amikor megláttam az edzőt.... sokkal nagyobb volt a combja mint az enyém, egyébként csupa izom, semmi háj rajta... de akkoris... szóval nem igazán csináltam sokáig, mert nem akarok nagy izmos combokat, hanem kis formásat :)
Állítólag a zsír átalakul izommá... ha jól tudom, tehát ha sokat járok spinningre, akkor a mostani combom nem sokat fogyna, csak átalakulna izommá... Igaz ez?

Nem kistücsok, ez nem igaz. A zsírból sose lesz izom. Egyszerűen csak leég róla, az izmok pedig fejlódnek. De az edző már valószínűleg száz éve napi több órát lenyom.
Neked heti 3 spinning órától sose lesznek olyan combjaid ne aggódj.

Bocsi, lehet,hogy megint megkapom, hogy milyen poénos vagyok, de a zsírból izom az majdnem olyan butaság, mint hogy a tejszinhabból csirkecomb lesz. Másból épül, más szöveketekből van, köze nincs egymáshoz. Ez csak riogatás.

Köszi Mercedes :))
Jó ez a tejszínhabból csirkecomb hasonlat :)) Akkor megnyugodtam, de tényleg sok helyen olvastam... vagy lehet rosszul értelmeztem... de azt olvastam, hogy átalakul a test.. vagy mi...
:))))
Szóval a lényeg, hogy heti 3-szori edzés mellett nem lesz izmos nagy combom....

Köszi :))

Szia Viki!

Szerintem a spinningben éppen az a jó, hogy és veszi el a figyelmet a nagy hajtásról, hogy edző tartja, jó a zene, és mások is csinálják...
Ha egyedül csinálod, olyan mintha otthon szobabicikliznél, csak pár percig felállsz... Szóval szerintem nehéz egyedül azt a feelinget kelteni, mint egy igazi spinning órán...
De ez csak az én véleményem...

Szia MArcsi !

Nem tudom sajna. Már nagyon régen nem lakom Zuglóban. Persze lehet,hogy az már nem is Zugló ... hmmm. Nem is voltam ott soha, csak sűrűn jártam arra, viszont egészen jókat hallottam róla.

Kistücsök!
Köszönöm, hogy nem sértődtél meg vitriolos humoromtól :)). Nem, nem te olvastad félre, tényleg sok helyen leírják ezt a hülyeséget. Legfőképpen a sportolókat riogatják ezzel, hogy majd amikor abbahagyják, akkor az izomból háj lesz. Pedig annyi történik, hogy az izom a használatlanságtól elkezd satnyulni, a rajta lévő zsírréteg pedig megnövekszik. Nézd csak meg a szépségversenyeket. A legtöbb lánynak egyáltalán nem szép a feneke, mert lehet, hogy nem nagy, de az is látszik, hogy tök edzetlen és nem szép kerek.

A has és a fenkék izmait lehet a leggyorsabban formába hozni, de ez a kettő az, ami viszont a leghamarabb el is kezd hájasodni.

Mercedes!

Ha belegondolunk, valóban hülyeség az amiket lehet olvasni, és valószínűbb, hogy először le kell mennie a zsírnak, és utánna kezd el felépülni az izom... Végülis a helyére épül... a kérdés, hogy mennyi idő után.. mennyi edzéssel... no nem mintha attól félnék, hogy iszonyat izmos leszek és no zsír :)))) Egyenlőre még spinningelni sem spinningelek, csupán megriadtam az edzőcsaj láttán :)) De tervezem, hogy elkezdem....

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára