Sziasztok!

Kezdem én a bemutatkozást.
Nem kötelező, akik akar, ebben a fórumban írhat magáról.

28,5 éves nőnemű egyede vagyok ennek a földnek. Jelen pillanatban kb. 115 kg, szóval a többség biztos jobb helyzetben van nálam :)))
Világéletemben kövér voltam, már az óvodai képeken is én vagyok az óriásbébi ott középen térdzokniban.

Mióta eszemet tudom, próbálkozom a fogyással, szerintem jó pár plussz kilót pont ennek köszönhetek. Hullámokban tör rám a fogyási vágy, majd a következő hullámmal a "tökmindegy, úgysem sikerül" effektus. Biztos mindenki ismeri, jojóztam jó sokat.

Nagyon sokat remélek az Atkinstől. Végre van, aki elhiteti velem, hogy lehet pl. 50 kilót is fogyni. Persze nem azonnal, hanem fokozatosan és életem végéig vigyáznom kell, de valahogy elszántabbnak érzem magam, mint korábban.

Ja és budapesten élek.

Hát egyenlőre ennyit rólam.

fórum: 

hozzászólások

Sziasztok!

Igyekezni fogok, hogy ennyi háláért megdolgozzam :)))

Más téma:

Kedves most indulók! Fontos a lelki ráhangolódás. Ha lelkileg nem érzitek elhatározottnak magatokat, akkor inkább várjatok még 1-2 napot. Búcsúzzatok el a kedvenc szénhidrátotoktól, a spagettitől, aztán HAJRÁ!
Szerintem nagyon fontos, hogy az ember ne veszteségként élje meg ezt az új életmódot. Ha minden napot sikerként éltek meg és nem a tiltott ételeken jár a gondolatotok, akkor sokkal könnyebb. Próbáljatok ki új recepteket, olyanokat, amik olvasásakor már a nyálatok is kicsordul :))
Próbáljátok megtalálni az alternatív ételeket, aki pizza rajongó, próbálja ki az atkins pizzát (lsd receptek), taáljatok ki saját ételeket azokból az összetevőkből, amiket szerettek és amiket szabad is. Ha már nagyon kívánjátok a gyümölcsöt, ha már nem bírtok nélküle élni, egyetek pár szem bogyós gyümölcsöt, reggel, de ne sokat, csak az íze miatt. Ettől még nem dől össze a világ.
De azért próbáljátok meg betartani a szabályokat, és gondoljátok át a további folyamatokat is, a későbbi szénhidrát szint növeléseket, az ételkínálat bővítését, nem csak az első fázisból áll a világ. Nem kell életed végéig 20 grammból gazdálkodnod! Ha nem bírod, növelgesd a mennyiséget, lassabban fogsz fogyni, de nem hajt a tatár, valamit-valamiért elv működik ebben a diétában is.

Mindenkinek sok sikert kívánok és nagyon figyeljétek a szervezeteteket, ha furán érzitek magatokat, pihenjetek meg, ne hajtsátok túl magatokat. Orvoshoz mindenképp menjetek el és csináltassatok vérkép vizsgálatot, mielőtt elkezditek, majd 6 hét múlva újra.

(Bocs a szószaporításért :))

Üdv:
Hoxa

Sziasztok! Vegig olvastam a hozzaszolasaitokat, es igy ugy döntöttem hogy en is bemutatkozom.Egy meg mindig fiatalos 50 eves nö vagyok, aki ugy döntött hogy tesz valamit az egessegeert. !62 cm-es magassagomhoz soknak talaltam a 72.5 kg-ot. Igy 5 nappal ezelött elkezdtem az Atkins fogyokurat. Az 5 nap alatt 1.5 kg ment le rolam, de ugy hogy ehseget nem erzek, kavezom, erröl nem mondok le az alacsony vernyomasom vegett, de nem tejjel hanem 2 teaskanal tejszinnel iszom meg cukor nelkül.Igaz rendszeresen edzem teremben, lehet hogy azert is ment le ilyen sok? Heti 0.5 kg fogyas böven eleg, nem szeretnem kesöbb visszaszedni, mert gyorsan olvadnak le a kg-im.Nagyon elszant vagyok, es tudom, nem eleg a kevesebb kaloria bevitel, MOZOGNI-MOZOGNI es MOZOGNI, anelkül nincs alakformalas. Tovabbi kellemes napot kivanok Mindnyajatoknak.

Sziasztok!
én még be sem mutatkoztam igazán. 27 éves csajszi vagyok, aki otthon a gép előtt múlatja az idejét könyveléssel. jan 5-én kezdtem el 117,7 kg-ról. Jelenleg 107 kg vagyok, bár remélem csak azért mert intenzíven fallabdázom és a kialakúló izom nyomja jobban a mérleget:-) Nagyon jónak találom ezt a diétát és köszönet Hoxának ezért az oldalért.

Csatlakoznék a kedves telt karcsú társasághoz. Idén fogom ünnepelni 30. szülinapom 20. évfordulóját. Ezt a szófordulatot a barátnőm alkalmazta, amikor a férjemnek gratulált, és tudta, hogy nem boldog a párom a "nagy" kerek szám miatt. Tehát 157cm alacsony vagyok és 61.3-ról indultam. 4 hónapja szoktam le a cigiről, és azóta is felkúszott pár kg, na persze a banyakor sem tesz jót az ülő foglalkozásom mellett a súlyomnak. Nem akarom elérni a fénykorombeli súlyomat (mindig is hajlamos voltam a duciságra, és nagyon meg kellett kűzdenem a '-' kg-okért), de a közérzetemnek kell a '-'6kg.
Bízom Magunkban

DOMI: Jó ha magamhoz hasonlót találok:én 52,155cm,65 kg vagyok, szörnyű! A kezdőlökést nekem a cigiről való lemondás+klimax adta meg, mire észbekaptam az évtizedek óta tartott 53 kg helyett 63 voltam, azóta több kevesebb sikerrel próbálkozom, de mindig visszajön.De nem adom fel! Jó, hogy társaságot lehet találni a fogyókúrához, ami megerősít, mert a családom azt hiszi, hogy ez olyan egyszerű lenne, és csak én nem, akarok lefogyni eléggé(ők szinte mind magasak és karcsúak, és annyit esznek, amennyit akarnak)

Minden új lakónak egy nagy kalappal a kezdéshez!Legyetek üdvözölve.Jó kis csapat jött itt össze, ahogy lenézem lassan ÖTYE-klubbunk is lesz? Ezt nem szemtelenségnek szántam, csak az érettebb korosztály érezze, hogy nincs egyedül vagyunk itt egy páran"fiatalok":))Csak kitartás lányok és nem szenvedni.A kemény munka egy idő után megmutatkozik, vagy a mérleg nyelve billen jó irányban, vagy a kerületünk csökken.

smokey:
Jo estét Hölgyeim!
Örömmel tudatom Veletek,h. a doktor bácsim(édesanyámék kérésére)elöirt nekem
egy egy honapos kurát,amit holnap kezdek el..:)
És olyan jo,mert maga a tudat,h.most majd nem kell éheznem,és egy hét alatt
leadnom 7 kilot is boldogsággal tölt el!
A menüm csak zöldség meg felvágott az elsö 5napban,aztán a következö 5ben kiegészül tojással,aztán almával,és ennyi.
Drukkoljatok nagyon,ha akarjátok majd beszámolok!
Ja,és apropo Hoxa!Használhatom a Naplo-t igy is?Hiszen ez nem teljesen Atkins..
csak töletek meg annyira nem akarok elszakadni,és olyan jo,h.vagytok nekem..
szoval ha nem nagy baj nem hagylak el titeket!
puszi

Szia wing!

Nyugodtan hozzál létre a naplók szekcióbanmagadnak egy új naplót, ha van kedved.
Úgy kell, hogy a fórumban felül kiválasztod, hogy naplók, mehet gomb, majd alul új téma, és elnevezed a naplódat :)
Örülnék, ha csinálnál, és nem csak én irogatnék :)

wing:
Azt hiszem a napló létrehozásához regisztrálni kell.

Ha naplókezdéssel tudsz még pár napot várni, akkor inkább javasolnám, hogy várd meg az új honlapomat, már készül, jövő hétre már tuti készen lesz.
Abban lesz egyszerűbb és szebb napló funkció, amibe mások nem tudnak beleírni.

Hoxa

Sziasztok!
A hét végén elolvasgattam 1 csomó mindent az Atkins-ről. Végülis szerencsére ide találtam.
Nagyon klassz, összeszedett a honlap!Gratula Hoxa!
Magamról: Ma kezdtem a diétát. A harmincas éveim közepén járok, 3 pici gyermekkel és egy olyan férjjel, aki ha nem tömi magát degeszre, akkor rögtön 3 kg-ot fogy.(És persze nekem kell rájuk főzni) Remélem azért sikerülni fog leadnom az eltervezett 15 kg-ot. A magasságom 172 cm és most 75 kg-ot mutat a mérleg.A spotolásra nem sok időm marad sajnos a munka és a család mellett, de heti 2x1-1,5 óra úszás megoldható lesz talán.
Addig is szorgalmasan figyelgetlek benneteket, és beszámolok az eredményekről.
Sziasztok!

Sziasztok lányok!
Már a kezdettől olvasgatom a hozzászólásaitokat. Nagyon sok jó tanácsot és tippet találtam. Köszi hoxának ezért a fórumért. Ma egy hete kezdtem és is az Atkinst és -2kg a eredményt. Igaz, van miből leadnom.
Magamról csak annyit, hogy napokon belül leszek ötven éves, 161 cm magas vagyok és 101 kilóról indultam. Egész életemben mindig fogyókúráztam. De az igazi lökést s súlynövekedésben az adta, amikor leszoktam a cigiről. Na meg az sem mindegy, hogy egész nap a számítógép előtt ülök, munkaeszköz. Ja és imádon a tésztát. A legjobb tapasztalatok az ATKINS-szel kapcsolatban, hogy egyáltalán nem vagyok éhes, így valószinűleg sokáig fogom bírni. Egyenlőre vágyaim sincseken, mármint valamiféle finomság után. Igazából az a gondom, hogy még eddig egyik nap sem értem el a 20 g Ch-t.
Hát röviden ennyit.
Mindenkinek sok kitartást.
Sziasztok!

Sziasztok! én is már egy jó idejeolvasgatom itt a hozzászólásokat, és egyéb Atkinsszel kapcsolatos oldalakon is, és tegnap végre elkezdtem! magamról annyit, hogy 20éves vagyok 174cm magas, jelenleg 76kg. még leírni is borzasztó. Főleg mert évekig rendszeresen sportoltam, fitness, futottam rengeteget, aztán abba kellett hagynom, mert a térdem olyan szinten nem bírta a terhelést, hogy műteni akarták. nem engedtem, viszont az addigi mozgást abba kellett hagynom :( az akkori 56-58 kg-ból így lett a fent említett szám(nem írom le többet)
most viszont elhatároztam magam, és megcsinálom. 60kg leszek nyárra! Annyira örülök, hogy ráakadtam erre az oldalra, köszi Hoxa, szerintem nagyon jó ötlet volt! sok sikert a többieknek is, megígérem, hogy szorgalmasan megosztom veletel a pozitív eredményeim!

Sziasztok!!!Én tegnap kezdtem el az Atkinst,tegnapelőtt vettem meg a könyvet,de hoxa oldalát már előbb is nézegettem:)))Nem tudom,hogy adiéta hatása-e,de én reggel olyan szinten voltam rosszul,hogy nagyon.Lehet,tegnap keveset ittam?!Ha nagyon megerőltetem magam,akkor is csak 1litert tudok inni.....De azért ma ezt megdöntöttem.Reggel remegett kezem-lábam,folyt rólam a víz.Aztán ittam egy kis vizet és jobb lett,soso.Én 19éves vagyok és63kg(kb)+172cm.A mérleg persze nem jó,be kell szereznem egyet.:)))))SOK SIKERT MINDENKINEK(remélem én is kitartok majd!!!)!!!!!!!!Ma voltam az atkinscenter.com-on,egyből az édességrecepteket néztem,de sajnos még várnom kell velük egy kicsit.
Ha gondoljátok,írjatok nekem,osszátok meg velem a tapasztalatokat:))))Egy kis bíztatás:)))-->blondehexe@vipmail.hu KITARTÁS,MEGCSINÁLJUK!!!!

Sziasztok Lányok!
Azt hiszem itt az ideje, hogy én is bemutatkozzam. Már a kezdetektől veletek vagyok, csak eddig háttérszurkoló voltam. Pont ma egy hete kezdtem el én is a diétát, és lement 2,5 kg. Rettenetesen örültem neki (hisz annyi kudarc ért már).
38 éves vagyok, 165 cm és ehhez 79 kg. Hát mint mondjak egy Viziló Vilma (de remélem nyárra már nem leszek). Köszönet Hoxának e remek oldalért és a lehetőségért, hogy megismerhettelek titeket, mert ti már olyanok vagytok mint egy nagy család.

Mindenkit szeretettel üdvözlök, és sok sikert, kitartást kívánok!
Gombóc

Gombóc:
Üdv minden új fórumozónak, Isten hozott a csapatban! :)
Kitartást.. ma elkalandoztam, milyen jó lenne a melóhelyem büféjében valami finomságot venni, de gyorsan eszembe jutott, hogy jön a nyár.. a tengerhez készülök.. no comment ;))
Szóval puszi és kitartás!! :))

Bodsa: Szia Bodza!
Van még időnk nyárig elég jó időben kezdtünk a fejünkhöz kapni, habár az idő szalad.Micsoda jó lesz Neked a tengerben lubickolni és sellőt játszani a habok közt.Ma vettem diabetikus kenyeret 1o dk-ban 26 gr. Ch van, ez elég soknak tünik.Mérlegre sem merek állni, remélem jöv.héttől nekem is felragyog a szerencse csillagom:))

Kedves Új Forumozók!

Nagyon örülök mindannyiótoknak. A csendes többségnek és a "hangosabb" keveseknek is. Akinek van kedve, vegye a bátorságot és szóljon hozzá :)
Nem harapjuk le senkinek az orrát. :))

Többen jelezték nekem, hogy nagyon jó nálunk a hangulat, ezt szeretném nektek megköszönni, hiszen ehhez mindenki hozzájárul.
Én is örülök ennek a családiasságnak. Nagyon sokunkban tartjátok a lelket.

Még annyit szeretnék írni, hogy akinek van olyan Atkinsos anyaga, amit szeretne, ha feltennék a honlapra, ne tétovázzon, küldje el emailben (hoxa@mailbox.hu). Időhiány miatt mostanában nem volt lehetőségem hosszabb anyagokat fordítani, pedig rengeteg érdekesség van még az interneten.
Ha valaki érez magában affinitást, minden segítséget szívesen fogadok.

Üdvözlettel:
Hoxa

Livi: Örülök, hogy ismét eggyel többen vagyunk! A rosszullét az sajnos az elején adott, de mi is túléltük. Én is nagyon rosszul voltam az első héten. A két liter folyadékot meg próbáld mindenképpen betartani és főleg vizet. Gratula az elhatározásodhoz.

Sziasztok!
Nemrégen találtam az oldalatokra és nagyon tetszik. 29 éves vagyok, babát szeretnénk és én előtte mindenképpen 15 kg-ot leakarok fogyni!!! Én most kezdtem az 5. hetet az Atkins diétával. Az első héten lement 5 kg, azután szinte semmi (pedig az első szakaszt csináltam 4 hétig), most az 5. hét elején 7 kg-nál tartok. Ez újra erőt adott és az is, hogy olvasom a leveleiteket.
Mindenkinek kitartást és erőt!!!

:))))Már majdnem feladtam,ma rosszabbul voltam,mint tegnap.Hányingerem volt+minden.....Aztán ettem egy kis kivit(tudom,nem lehet),de jobban lettem tőle.Tényleg ez fog menni egy hétig?Velem az a baj,hogy nem szeretem annyira a húst+tojást se nagyon....Szóval meg kell erőszakolnom magam rendesen....Ma nem is voltam/vagyok éhes,a kivit is azért ettem,hátha jobb lesz.Kajára se bírok gondolni....De azért majd eszem spenótot tojással+tejszínnel persze....De még nem.

Szia Livi!
Remélem már jobban vagy? Hidd el a rossz közérzet hamar elmúlik.Már nekem is undorom van a hús puszta gondolatától is, ezért egy ideje fehérjeport iszom reggelenként. A csokisnak olyan az íze, mint a kakaóé4! Nyami:))Ha gondolod, próbáld ki Te is!

Gombócartúr:Igen,már jobban vagyok,köszönöm.Arra jutottam,hogy tegnap+hétfőn+kedden nem "ettem" ilyet,hogy szacharin....Vércukrom ebből adódóan nem volt vmi nagyon magas,és ezért nem bírtam kikelni az ágyból reggelente és ezért voltam olyan nagyon sz'rul.Tegnap este ittam teát szaharinnal és am reggel mintha kicseréltek volna.Semmi bajom nem volt az égvilágon!!!Max az ,hogy nem vagyok éhes:)))Tegnap MEGSZAGOLTAM egy tábla eperjoghurtos csokit,hogy legalább az illata az enyém legyen!!!De nem ettem volna belőle semmi pénzért:)Nem kívánom az édességet,abszolút(lekopogtam)...De azért elondanád,milyen ez az álkakaó?:)))Szerinted az a szaharinos dolog hülyeség?

Livi Nem hiszem, hogy a szaharinos megérzésed hülyeség, hiszen a szervezettől nagyon hirtelen vonjuk meg a szénhidrátot és gondolom így védekezik. Én egy Egg Protein nevű tojásfehérje izolátumot (de szép neve van) vettem, ami létezik csokis, vaníliás és epres ízben. Az van ráírva, hogy a Ch tartalma 0%. Vízzel összekeverve egy kicsivel sűrűbb lesz, mint a normál kakaó, de finom édes, csokis íze van. (Persze azért nem olyan, mint az igazi :(()Legközelebb kipróbálom a vaníliását is. Az eprestől félek, hogy nagyon mű íze van.

Szia!
Sajnos TESCO-ban, Auchanban nem lehet kapni, a neten itt találod meg a többi fehérjeporral együtt:

http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=733&cimsor=Egg%20Pro%20-%20utántöltő

Innen lehet rendelni is, de én például Kispesten egy kis boltban vettem. Azt hiszem a Kálvin-téren is van valamilyen testépítők boltja, ott is van.

smokey: Na de smokey bár itt ülök a munkahelyemen halotti poraimba, de a tőled kapott üzenet után megráztam magam és marha jól lettem. Már itt is vagyok. Mi van a seprűnyeleddel? Képzeld már arra vetemedtem, hogy reggel és este is tornázom otthon, persze zárt ajtók mögött, a zene hangosítva, hogy a nyögéseimet ne hallják. A seprűnyelem már ki van kopva. Igaz tegnap a kolléganőm leszúrt mert késtem 10 percet, de a torna után és az után, hogy konstatáltam, hogy a 10. kg-ot is legyűrtem, nekem akár mit mondhattak. Remélem Te jól vagy, pénteken szabin leszek vidéken de megigérem, hogy nem fogok elcsábulni senki kedvéért..(( (már ami az evést illeti..)) De addig még úgyis írok Pusszancs. Örülök, hogy új fórumlakókkal is találkozunk, csak rajta, minél többen írjatok!!!!!!!!!!!!!!!

smokey: Köszönöm kedves szavaidat! Most nagy az elhatározásom, de hogy meddig tart még azt nem tudom.Most éppen megállt a fogyásom, de remélem ez nem tart sokáig. Többet kellene mozognom, de egy kicsit lusta vagyok, meg éppen eleget futok a 1,5 éves kislányom után.

Jucus: Jucus! Nekem nem megy a seprűvel veló zsonglőrködés.Alig merem bevallani de 3o-at ha megbirok csinálni oldalankét.A másik, hogy szenvedek és nassolhatnékom van állandóan.Maga a nikotin nem hiányzik de a rágyújtás szertartása az igen.Még nem hiztam, de nem is fogyok, sosem gondoltam volna, hogy ezek az utolsó kilók leadása hosszabb időt vesz igényben mint az elöbbi összes.A kitartásom töretlen remélem a végére nem lesz depi, hanem happy:))
Számomra nagyon jó, hogy vagytok, úgy tudok örülni mindenki sikerének mintha a sajátom lenne.Remélem sokáig együttmaradunk, hisz jön a nyár és leginkább arra leszek kiváncsi sikerült-e megtanulnunk életmódot váltani, vagy belekerülünk a mókuskerékben?:))Hogy birja az epéd a kiképzést és mennyi ch.-t viszel be naponta?Sajnos nem merek drasztikus dolgokhoz folyamodni, de ha elborul az agyam elképzelhető, hogy kicsit kimozditom magam a holtpontról.

smokey: Na végre alig vártam, hogy a főnök tárgyalni menjen, hogy tudjak Veled is foglalkozni végre. Mi ez a negatív hangulat???? Nem vagyok ehhez hozzászokva. Ha csak a rágyújtás szertartása hiányzik, gyújtsd meg a seprűnyél végét, biztos, hogy nem csak 30-at, hanem 130-fogsz csinálni egyszerre. Örülj, hogy már csak egy pár kilotol kell megszabadulnod és nem 15-től mint nekem. Ha nagyon szenvedsz az édességért akkor egy falatot engedélyezek Neked. Én ezt úgy szoktam, hogy ha ott van előttem az édesség és undorítóan rámnéz, hogy kapjam már be, akkor azt mondom magamnak, hogy rendben van, bekapom, de akkor 20 perccel tovább kell este tornáznom. Hát ez meggondolandó volt már amikor a nasit hagytam inkább ott..((( (Szegény Apám, ha élne most már mondaná "Lányom már megint a seggedtől kérsz tanácsot)) Vigyázz Magadra, semmi mókuskerék, csak vidámság és zsírrrrrrr égetésssssssssss. Pusszancs.

Jucus: Ha nem lennél ki kéne találni:))Nem is szeretnék nyűg lenni a nyakatokon és nyavalyogni, hogy nekem miért is nem megy.Találtam egy infót az elöbb és ez megvigasztalt.A nikotinnak olyan érszükitő hatása van, hogy szinte elkerülhetetlen a hizás, ugyanis sokkal több tápanyag felszivódik a bélből mintha nem pöfékelnék.Nálam az édességtéma olyan, hogy vagy egy egész dobozzal, vagy egy sem kell.Ma még nem léptem félre de pokoli lusta vagyok, pedig egy kazettát végignéztem a fotelból amit most vettem és nem fáradtam bele.Megyek ráállok a mérlegre hátha lement valami:))
Lehet rendelni malacot, amit ha beteszek a hűtőbe elkezd röfögni ha kinyitom az ajtót.Lehet, hogy beinvesztálok egyre:))

SMOK: Nálunk a hűtő ajtaján egy mágnese szélhárfa van, ami minden kinyitáskor szól! Ez 300kemény HUF volt a piacon. A TE LELKIERŐDNEk ez is elég lehet (mi meg ott állunk és lebeszélünk a nasiról. Alma almás, szalonna a jó!! Még leírni is furi

Megnevettetél,ez oyan jó.Ma már máshogy látok mindent, főleg olvastam egy újságcikket ami igen feldobott.Mielött kajára nézek megkérdezem magamtól, fogyni akarok vagy hizni?Remélem nem a s@ggemtől kapok választ, mert szétrúgom:))
Nálad sincs semmi válatozás?

Livi: Először is köszi mindenkinek a + fogadtatást.
Livi! Én hétfőn kezdtema diétát, és eddig azért nem írtam, mert élni se volt kedvem. Iszonyú rosszul voltam, erős fejfájás, letörtség, hányinger, stb. A hústól rosszul voltam, legszívesebben 3 liter tejet lenyomtam volna magamba. Viszont ma reggelre enyhült a "nemzetközi helyzet". Most már jobban vagyok. Nagyjából összeszámoltam a pontértékeket, amit ettem, de 6 -nál feljebb nem ment(Nemhogy 20 lett volna.)Ezen felbúzdulva próbálok új ételeket kitalálni. Sajnos már bűnöztem is -ettm 1 natur joghurtot-és nagyon jól esett.Tudom, hogy nem szebad ilyenkor még,de így is 20 Ch-n belül vagyok?!
Szóval kitartás, remélem sikerül mindenkinek az álomsúly/alak!

hógolyó:
A Danone natúrban kb 6,6g szénhidrát van, ez 150g-os termékre vonatkozik.
Én is szokatm ezzel "bűnözni" :) Figyelni kell, hogy ne lépd túl, de sztem még 1-2 napi 1 belefér, bár majd megtapasztalod, eddig nem zavart be..

smokey: Azonnali pozitív gondolkodást kérek tanusítani!!!!! hogy képzeled, hogy nyűg lennél igenis csak szeressél nyavalyogni, akkor könnyebbül a lelked. Különbenis mi a frászt akarsz Magadtól, nem lehet ajtóstól menni a falnak. Egyszerre mondtál le a cigiről és egyszerre a kajáról. Hát nem tudom, hogy bármelyikünk is képes lenne-e erre. Én biztos hogy NEMMMMMMMMMMM. Mit mutat a mérleg?? Én innen látom, hogy mínusz kilókat, de ha mégsem, akkor meg örülj, hogy most már a nikotin helyett a tápanyagot szívja fel a belecskéd. Sok puszi, most már repdesek haza keresem a seprűnyelet. Légy jó és vidám. A malacra én is igényt tartok, írd meg hol lehet rendelni. Legalább az röfögjön rám, ha már sütit nem találok a hűtőmbe..(((( Az a mocsok barátom, ma cukiba akart velem randevúzni, ilyen pasival kötött engem össze az élet. Na de most jut eszembe, kénytelen leszek vele találkozni, mert lehet, hogy akkor mást hív randira? (Persze 35 év után már lehet, hogy én unalmas vagyok Neki).

Szép jó reggelt!
Milyen vot a randid a cukiban? Remélem csirkecombot választottál:))A malacot a Quelléből lehet megrendelni, kell ez nekünk, hogy legyen malacunk?Harcra fel, mindjár előkaparom a kazim és rázok egyet hadd induljon jól a napom.
Ne dolgozd halálra magad, küld ide a főnököd is, remélem túlsúlyos?:))

Smokey: Gyönyörűséges jóreggelt mindenkinek! A cukiban ásványvizet ittam, de volt Atkins málnakrém is (tejszín, víz, málna) ha-ha-ha és képzeld bírtam enni ilyet. Tuti finom volt. Mi van Veled. Szerintem tök jó az új honlap. Remélem mindenki felvidul ettől és ma rengeteg hozzászóló lesz. Legalább ezzel foglalkozunk és nem a kajával, így csak ég a zsírrrrrrrrrr. A főnökömön sajnos egy deka felesleg sincs. Írjál ha van időd, várom nagyon.

hógolyó:Engem nem a joghurt,hanem a kivi ejtett kísértésbe.....Bűntudatom is van egy picit,de már mindegy.....Ma ettem 2mackósajtot(zöldfűszereset),savanyú káposztát és sóban sült csirkét gombával+tejföllel+vajjal a tetején(pici vajjal).Nagyon finom volt,a vacsorám ennek lesz a másik fele.Sok volt nekem ez ebédre,főleg,hogy nem vagyok egy nagy húsevő-pedig nem is vagyok vega.Egyszerűen nem szeretem és nem is bírom annyira a húst:))))Tegnap anyu próbált bűnözésre kényszeríteni egy kocka csokival,de ellenálltam.Viszont direkt hajtogatom neki,hogy "Ha tudnád,mennyi de mennyi szénhidrát van abban amit eszel!!!"....Azért hallm a csoki hívó szavát,de süketnek tettetem magam.

Livi: Hát a gyümölcsök is hiányoznak, de hogy fogom kibírni tej nélkül?! A csokit viszont szerencsére nem kívánom, pedig máskor addig ettem, amíg láttam...
A savanyú káposzta viszont jó 5let, azt is szeretem és mégiscsak nem húsból van. Nálam ma eddig sonkás-sajtos saláta volt a menü, estére viszont rendeltem a kedvesemtől 1 grillcsirkét, alig várom, hogy ideérjen.Remélem a kölkeim hagynak belőle nekem is.
A sajtokkal hogy állsz? azok fel tudják dobni az ételeket, próbáld ki.

hógolyó:A sajtokat szeretem,ma is ettem 2db mackósajtot,zöldfűszereset.Meg vettem füstölt Karavánt is,az nagyon-nagyon finom.Már ennék túrót is:))))De nem lehet.Meg arra gondoltam,hogyha letelik a 2hét,akkor elvileg már lehet enni friss sajtokat is.A mascarpone az az,ha jól tudom.És az nagyjából hasonlít a tejszínhez,és abba lehetne tenni pici fahéjat,koffeinmentes kávét.És akkor azt már nevezhetném édességnek is:))))))

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára