Györgyusz a Napsugárlány

Iiiiiigen, ez az!!! – örvendezem a főszerkesztőnek, róla biztosan szívesen „hallanának” az olvasók. Ebben a pillanatban Madonna tudakolja a rádióban, hogy „Who's that girl”, magyarul: ki ez a lány? Tényleg, ki ez a lány? Hosszú szőke haj, bájos mosoly, be nem áll a szája. Saját – természetesen valóságshowkat semmi pénzért nem néző, érthetetlen módon mégis naprakész információval bíró – környezetemet is megosztani képes interjúalanyom, Györgyusz egy balatonparti városban vár.

Tóth Györgyi – mutatkozik be egy kedves, karcsú szőke lány. Majd „galád” módon a legnagyobb természetességgel navigál a város legjobb cukrászdája felé. Nos, ha ez próbatétel volt, jelentem megbuktam.
Ha nem tudnám, hogy honnan ismerjük, rá nem jönnék, tehát megkérdezem: honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen?

Hirtelen támadt ötlet volt. Épp egy nagyon mély lelki válság közepén megláttam a hirdetést a tévében. Annyi időm volt csupán, hogy a telefonba bepötyögjem a képernyőn látható számot, de akkor nem hívtam fel. A következő telefonálás előtt azonban el kellett dönteni, vagy most tárcsázok, vagy a szám elenyészik. Amikor egy év elteltével hívtak a válogatásra, jószerivel nem is emlékeztem rá, hogy jelentkeztem.

Ennyi idő elteltével még mindig úgy gondoltad, hogy menned kell?

Szerencsére akkor már egészen más volt a helyzet. Túljutottam azon a válságon. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy eljutok a beszavazó show-ig. Addig provokált a casting vezetője, amíg rácsaptam az ajtót és dérrel-dúrral távoztam.

Mikor jöttél rá, hogy az igazi megpróbáltatás nem a casting volt?

Lehet, hogy kissé nagyképűen hangzik, de nagyon jó emberismerő vagyok és jó a beleérző képességem, ez nagyon sok helyzeten átsegített már. Az első megnyilvánulásból felmértem, hogy kitől mire számíthatok. Nevek nélkül, mert senkit sem szeretnék megbántani, de akivel bent jóban voltam, az ma is jó barátom, akivel bent sem voltunk egy hullámhosszon, azzal ma sem nagyon tudok mit kezdeni. Persze voltak pillanatok, amikor hihetetlen önkontrollra volt szükségem, de a felvételeket visszanézve úgy érzem, semmiért nem kell szégyenkeznem.

Sokan támadtak az őszinteségedért, a nyíltságodért, bizonyos megnyilvánulásaidért. Hogyan hatott rád a külvilág véleménye? Ilyenkor szoktak néhányan az evésbe menekülni…

Össze nem omlottam, de bántott. Amíg jól működik a belső kontrollod – Madách szavaival élve: „nem adhatok mást, csak mi lényegem” – addig állod a sarat. Az anyukám büszke volt arra, ahogy dolgokra reagáltam. Nekem ez a legfőbb és legmegbízhatóbb ítélet.

Ármányos módon nem sikerült az evésre, diétázásra terelnem a szót, s mielőtt ismét megszólalhatnék, a csöppet sem lowcarb süti felett „gasztrocinkosom” rám nevet, és ki nem mondott kérdésemre már mondja is a választ:

Ha száz napig semmi dolgod, viszont állandóan terülj, terülj asztalkám vár, bizony az ember pillanatok alatt hozzászokik a nasizáshoz. Ahhoz a 8 plusz kilóhoz már kevésbé…

Most végre megtudjuk a bombabiztos módszert, hiszen kevéssel az után, hogy kijöttél a villából, a kamera túloldalán már lényegesen karcsúbban láttunk viszont.

Nem mondanám, hogy nagy rajongója vagyok a sportnak, de amint kijöttem, nyilván többet mozogtam, mint odabent. Pörgősebb lett az élet, mint azelőtt és már jobban oda is figyeltem arra, hogy mit eszem. Végre nem csupán a kaja körül forgott a világ. Egyszerűen dolgom volt, feladataim. Néha bizony időm sem volt arra, hogy egyek. A cukrot messzire elkerülöm, a kenyeret sajnos imádom, mégsem eszem, mert nem tesz jót. A csoki nélkül persze nem élet az élet, de ritkán engedem meg magamnak. (Üres tányérjainkra tekintve itt ismét egyetértünk, hogy halál a sütikre!)

Mi a legfontosabb, amit szerinted a saját tested és egészséged érdekében megtehetsz?

Figyelj oda magadra, és ismerd meg a szervezeted működését. Te magad légy saját orvosod, hiszen nálad jobban senki sem ismerheti a saját testedet. Ha igazán figyelsz magadra, előbb-utóbb nagyon egyszerűen megérted a tested üzeneteit. A bőröm például semmitől sem lesz szebb, mint a sós vízben főtt rizstől. Ha azt érzem, hogy sót kell ennem, megteszem, azonnal és bármilyen mennyiségben, hiába mondták, hogy egészségtelen a túlzott só fogyasztás. Minden testi baj lelki eredetű, a betegség már csak annak fizikai kivetülése. Tartsd rendben a lelked, különben bármit teszel is, azzal csak tünetet kezelsz.

A lélek karbantartásához valami kis segítség…?

Hastánc. Amellett, hogy felszabadít, növeli az önbizalmat, szinte elvarázsol, kemény fizikai munka is, remekül kondícióban tart. Már maga a zene is elvarázsol. Ráadásul sem a testalkat, sem az életkor nem számít. A hastánc megtanít arra, hogy tetőtől talpig nő vagy. Észre sem veszed és más lesz a tartásod, a lépéseid. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Szép próbálkozás, de ennyivel nem érem be. Erre a belső ragyogásra, erre a sugárzó harmóniára kell, hogy legyen izgalmasabb magyarázat, mint a hastánc. Ha egy szót sem szól, a mosolya is elég válasz helyett. Naná, hogy van itt más is: boldogság és nagy szerelem immár négy hónapja. Ám, hogy ki a szerencsés, azt magánélete védelmében nem áruljuk el, hívjuk egyszerűen Mr. Ő-nek.

Hogyan tovább, ha jól megérdemelt nyári szabadságodnak vége?

Még nem tudom, hogy továbbra is vezetem-e az éjszakai műsort. Vezettem egy ezoterikus műsort egy kisebb tévécsatornán, de nem hosszabbítottam meg a szerződést. Egyelőre várom a lehetőséget.

Mostanában nagy divat ezoterikusnak lenni, az ellentábor szerint a gyenge emberek mentsvára, amivel remekül tudják elhárítani saját felelősségüket a rossz döntések miatt. Erről hogyan vélekedsz?

Úgy gondolom, a világ lényegesen több, mint amit látunk belőle, de két lábban a földön állva a problémáinkat itt és most kell megoldani. Meg kell találni a helyes arányt az emelkedettség és a földhözragadtság között. Aki figyel és tanul az bizony képes az öt érzékszervén túl is érzékelni a világot. Én például pontosan érzem az ételeket is, mielőtt megenném, egyszerűen tudom, milyen hatással lesz a szervezetemre.

Hazafelé autózva azon gondolkodtam, mit fogok felelni, ha valaki megkérdezi, milyen volt beszélgetni vele. Olyan, mintha már a homokozóban is ismertük volna egymást. Feltéve, ha el tudunk tekinteni attól az apróságtól, hogy én már önállóan olvastam magamnak esti mesét, amikor ő még a homokpogácsák előállításán fáradozott.

Nos, ilyeneket mesélt nekünk Tóth Györgyi, akit – miután villatársa, Lorenzo elkeresztelte, – egy ország Györgyuszként ismer. És hallgattam volna szívesen még napokig, annyi bájjal, kedvességgel, olyan lelkesen és őszintén mesélt. Kis hazánkra jellemző, hogy akit egyszer eltalál a reflektorfény, már csak sztárként tud létezni. Hiába kutatok a jelek után, ezt a lányt nem rontotta el a nyilvánosság, nem mosolyog körbe, hogy igen, itt vagyok, tényleg én vagyok. Csak ragyog, mint a napsugár. Azt sem érti, hogy miért kérnek tőle autogramot.

Kecskeméti Andrea