Sziasztok!

MÁJUS 22. (szombat) 13.30-kor TALÁLKOZZUNK az Erzsébet térnél a pihenő parkban. Akinek kedve van utána is velem tartani, azzal együtt átmegyünk a Centerbe egy fogyis előadásra 15.30 körül, addig dumálunk, mesélünk, ismerkedünk, sétálunk, stb.

16-18-ig egy előadás lesz az ECE City Centerben a fogyókúráról. A belépőjegy 1200 forint lesz. Érdemes előbb odamenni, akit érdekel, mert nagyon sok vendéget várnak.

Én mindenképpen szeretnék elmenni és arra gondoltam, hogy akinek van kedve előtte találkozni velem és a többiekkel, azokkal összehozhatnánk. De akit az előadás nem érdekel, az is jöjjön el a találkára!! A kettő egymástól teljesen független program.

pusza:
Hoxa

fórum: 

hozzászólások

Drágám! A Kismama szept 11.- én ismét igent mond kedves férjének Isten színe előtt, majd lakodalmat űl és ezután elutazik a jól megérdemelt nászútjára, amit most nem fog kihagyni mert annak idején a lakás miatt ez is és a lagzi is elmaradt. Úgyhogy 2 hét láblógatásra megyek Hévízre.
Bocsi. Majd legközelebb. (mondjuk remélem, hogy az nem jövőnyáron lesz.)

Mi feltétlenül megyünk 18-án! Előtte eltűnök kicsit, 1 hétre. Elmegyünk "nyaralni" (telelni??) az osztrák Alpokba, csak 17-én jövünk vissza.
Mivel kiürítjük a hűtőt előtte, ezért attól tenném függővé, hogy mit tudok vinni, hogy mit kapok aznap a boltban. Oks? :))

Mimóza kérdésére válaszolva: ilyenkor mindig viszünk valamit. Persze jórészt Atkins-es kajákat, sütni való pácolt husikat, vagy otthon kreált finomságokat. Kinek mi sikerül jobban.

Hoxa

Hali Csajok!
Akkor jövő szombaton találkozunk :))
Blongyi, majd hívlak, hogy megtudjam hánykor lesz.
Addig is mindenkinek kellemes és hatékony fogyást, remélem a hegyi levegő rólam is levisz pár kilót :)
Jövő szombatig már nem jövök netre, mindenkit puszilok, vigyázzatok magatokra!
Hoxa

Jó Nagyot Mindenkinek!!! Elkezdem összeírni a résztvevőket, aki hiányzik a felsorolásból az sikítson!!!
1.Zazuka, 2.Petya, 3.Domika, 4.Hoxa, 5.Zso, 6.Eper, 7.Árpi, 8.ROBIN, 9.Izmiri, 10. Okan, 11.Tündérmeggy, 12.baxo, 13.mimoza, Eddig ennyien, ha minden igaz. :- ))

Lestem időjárás jelentést. Állítólag sütni fog a nap. 17-22 fokot mondanak délutánra. Az ugyan nem túl sok, főleg amikor már lebukik a nap a fák alá, de szerintem az idő is nekünk kedvez. Már nagyon várom. Ma kipróbálom a Mariann féle linzert, és ha bejön akkor azt sütök, ha nem akkor még meglátom.

Ja, és egyébként mikor találkozunk? Ahogy a csemeték ébrednek?
Mamba, menjek segíteni az előkészületekben?

Sziasztok!
Csak most értem ide, mert vásároltam, főztem. Lehetne a tali olyan 16 órakor.Veszek húst, grill kolbit, innivalót.Ennek ellenére, ha úgy gondolja valaki, hogy hoz még húsikát ne fogja vissza magát.Köztudott, hogy sütiket nem tudok sütni a sütőm miatt.Ha valaki tud sütni, hozzon azt, ha valaki nem akkor hozhat minden mást is.Kb. 17-en leszünk, szerintem el fog fogyni minden használható étel, ital.

Ja!!!!!! Imádom mind a 3 részt.De a legjobb a 3.Nem tudom megmondani, hogy hányszor láttam.Könyvben nem bírtam elolvasni.Pedig imádom a vastag könyveket.Csak azokat vásárolom, de nem úgy mint azok akik méterre, szín szerint.Hahahahahahaha :-))))

Na Jónagyot kiáltok Mindenkinek!
Esküvő lement király volt. Nászútra pedig nem indultunk el, mert nem volt kedvünk, úgyhogy itthon maradtunk és lehet hogy csatlakoznánk hozzátok a hétvégi partyra. Holnapra tutira megírom, hogy megyünk é vagy sem. Csak addig levágom ezeket a gyagya műkörmöket, mert nem lehet ezekkel semmit sem rendesen csinálni.
Hoxa!
Vannak esküvőröl képeink. Hova küldjem hogy megnézhesse aki akarja?

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára