Sokan nyomjátok, írjatok is róla :)

fórum: 

hozzászólások

Úúúú, most kóstoltam a meggyes Topjoy-t. Iszonyú édesnek érzem, pedig 4,1 gr. ch van benne. Dinnye voltam, nem néztem meg a címkét. Most olvastam, hogy fruktóz és aszpartam is van benne. No, első és utolsó próba volt. Legyek én az elrettentő példa, hogy NEM szabad vásárolni!

Sziasztok Mindannyian!

Viki várom a recepteket, a tejföl tényleg nagyon finom a tojással összekeverve. Megkérdezhetem, hogy hány kg feleslegből értél el ilyen remek eredményt? Persze tudom, hogy a kezdetek után jönnek a lassú napok. Rajtam 20 kg van, ugyanis a 164 cm-hez szerintem untig elég az 55 kg.
(Az én párom is skorpió, sőt a fiam is, de még az eszcendense is. Rák jegyű vagyok, skorpió aszcendenssel, szóval nekem bejön..:o)))

Kedves Tigris! Üdvözlünk körünkben!

Megnéztem a diétát, és a harmadik nap a fordulója, vagyis akkor eszel a legkevesebbet kalóriából, így inkább a negyedik nap után hagyd abba, mert a kalóriaelvonás utáni normál evésre a szevezet lehet, hogy ismételt tartalékolással fog reagálni. Vagy az is megoldás, hogy két napot csinálsz, egyet pihensz, majd ismét két nap. (persze, csak szerintem)

Amúgy, igaza van a többieknek, a pár nap jó arra, hogy ismerkedj a diétával, és felmérd, hogy mennyire illik hozzád.

Amúgy, holnap reggel fellököm a "receptjeimet", és azzal hátha könnyebb lesz véghezvinni a célodat.

Na, legyetek jók!

Viki go home!

Pusssz!

Szerintem legalább 1x az 5 napot be kéne tartani. Az 5 nap egyutt mukodik. Nekem most ez a 3. napom. Ma reggelre láthatóan kisebb a hasam. A fogyás csak itt kezdodik. Szerintem ha 2-3 napot tartod, sosem fogod megtudni, hogy Neked mennyire válik be. 2-3 nap alatt fogyni sem fogsz. Mérlegre állni a 6. nap reggelén érdemes.
Szerintem!!!

Éljenek a Skorpiók!!!!!!!

Nekem a párom Skorpió, a kislányom, apukám, keresztfiam, és a sógornőm....ennyi :-))
Ja és én meg Rák vagyok!
És tényleg jól kijövök velük :-))

(A Skorpió pasik, jó pasik !!!!)

Egyébként én többször próbáltam a Level diétát, tény, hogy lehet tőle fogyni, de legutóbb amikor megcsináltam hamar visszajöttek a kilók, pedig alig ettem!
Atkins után viszont nem ugranak fel olyan könnyen, csak ha már egy hete zabálok :-)))

Andi!

Tényleg jó pasik - nekem az első férjem is az volt - de azért türelem is kell hozzájuk, mert nagyon érzékenyek és bosszúállók, jobban mondva sokáig dédelgetik a sérelmeiket.

Szerintem minden diétánál a normál étkezéssel némi súly visszajön. Ifjabb koromban 6 hét alatt 65 kg-ról lefogasztottam magam 48 kg-ra. Orvos lett a vége, meg bulémia... ringo

Sziasztok!
Már elég régóta olvasgatom a honlapot és csak tegnap találtam meg ezt a level diétát. Igazából 2 hónapja kezdtem el diétázni, akkor voltam 64kg. Az első hónapban lement 3kg az updatel és most egy hónapos Atkinsel ismét lement 3kg. Csak az a baj h most nem tudom h mit csináljak, mert az a -3 az diéta első hetén ment le és azóta semmi súlyváltozás nincsen. (még szeretnék 4kg tól megszabadulni!)
Úgyhogy totál ki vagyok mert még egyszer se bűnöztem és nem értem h miért nem fogyok. Az igaz h nem mozgok semmit (iszonyatosan utállok mozogni :)) és naponta eszek kb. 3 rágót (ez nagy baj?), mert az atkinstól büdös lett a szám. Amúgy ez normális?
Szóval most nem tudom h folytassam-e az Atkinst vagy kezdjem el a levelt? Légyszi segítsen valaki!!
Különben nem tudjátok h le van e valahol írva az h mitől működik a Level?

Előre is köszi, ha segít valaki

Kedves Nomi!
Az én véleményem az, hogy nyugodtan kezdj bele a Levelbe, biztosan lemegy pár kiló, utána az atkins is beindul. Néha váltás kell a szervezetnek.
Hogy mitol mukodik a Level, nem tudom. De ha pontosan betartod, biztosan fogysz. Érdekesek a kaja-kombinációi. Mennyiségileg elég is lenne, de én valahogy nem jutok el a jóllakottság érzéséig.
Nagy onfegyelem szuséges hozzá. Nem veszítesz semmit, ha kipróbálod.

Kedves Nomi!

Szerintem, próbáld ki a Levelt, mert egy másfajta összeállítású diéta lehet, hogy segítene.
Még ha nehéznek is tűnik az Atkins után, egy két "apró csalással" az elején belelendülsz majd könnyen. :)))
Szerintem (ismétlem, szerintem) az Atkins lényege a ch elvonás, ami mellett az éhségérzetedet kielégítheted husival. A Levelben adsz mindenből a szervezetednek egy keveset, és az üres élelmiszerekkel telíted a gyomrod, hogy ne érezz éhségérzetet. (Mivel kell enned kenyeret, a ch elvonás "mellékhatásai" nem jelentkeznek)

Amúgy az Atkinstől nekem is büdös lett a szám. Én mikor másodjára csináltam a levelt néha rágtam rágót, és az éhségérzetem csillapítására íttam egy pohár light kólát, és mégis fogytam. (Persze a bűntudatom miatt még aznap tornáztam egy keveset)
Apropó torna. Én sem szeretem az "ugrálós" tornát, ezért egy kis bemelegítés után erősítéseket végzek. (Titokban pedig ha jó zene szól a rádióban, táncolni szoktam, de csak ha senki sem lát.) :))) Azt olvastam ugyanis valahol, hogy fél óra tánc, is megfelel tornának, mert a lényeg a mozgás.

Remélem, tudtam segíteni!

Pusssz!

Viki

Szia small(big) Viki !

A lelkességed úgy látszik sok embert magával ragad. A fórumot olvasgatva én is elhatároztam, hogy csatlakozom hozzátok.( Tegnap ) Szóval belevágtam, nem halogatom tovább.
Nem lehetne esetleg azokat a bizonyos recepteket közkinccsé tenni ? Ha nem, kérlek nekem is küldd el priviben.
Köszike: 3xy

Kedves Nomi!
Én "öreg" atkinses vagyok és bizony vannak stagnálós időszakok (mint minden diétában, bár én nem sokat próbáltam). Ha lendíteni akarsz a fogyáason, szerintem is jó a Level. Én ma kezdtem, mert 21 kiló után megint bestagnáltam.

Viki!
El tudnád nekem is küldeni e-mailen a recepteket? Nagyon megköszönném. :))

Hú csajok köszi Nektek! Tök rendik vagytok! :)
Amúgy nem bírtam kivárni és elkezdtem már ma. Most ebédeltem, de nem laktam túl jól, de mind1 úgyse az a lényeg, hanem az h fogyjak. :)
Szóval mégegyszer köszi és Sok Sok Sikert mindenkinek!
pussz

Ígéretemhez híven, jöjjenek a receptek:(Bár word doksiba lett formázva, így nem biztos, hogy érthető)
1. nap:
EBÉD: A tejfölt a kockázott tojással összekeverem (akkor igazán finom, ha a sárgája nem marad egyben) sóval, borssal ízesítem, a 2 kétszersültet beletöröm. Tehetsz bele egy kevés diétás mustárt.
VACSORA: Felszeletelem a paradicsomot, a salátát összetépkedem, hozzáadom a két tojást és a kétszersültet, majd beízesített (só, bors, pirospaprika) tejföllel nyakon öntöm.

2. nap
EBÉD: Ugyanúgy, mint első nap. Ha gondolod a fele tejfölt használd csak fel, és a másik fele helyett, egy fél joghurttal, pici édesítővel turmixold össze a narancsot.
VACSORA1: Ugyancsak összekeverek mindent, nyakon öntöm az ízesített tejföllel/joghurttal.
VACSORA2: Félbevágom a paradicsomot, kikaparom a közepét, amit a felvágottal, és ízesített tejföllel összekeverem, majd visszatöltöm a paradicsomba, és kétszersülttel eszem. (így is nagyon fincsi, de ha már ki vagy éhezve a „meleg” ételre, a töltött paradicsomokat berakhatod pár percre a sütőbe)

3. nap
EBÉD: A hozzávalókat összekeverem.
EBÉD2: (Még kidolgozás alatt) A tojást az ízesített tejföllel összekeverem, leforrázom a salátát, és megtöltöm a keverékkel, majd felcsavarom.
VACSORA1: Összekeverem a hozzávalókat.
VACSORA2: A felvágottat összekeverem az ízesített tejföllel, rákenem a kétszersültre, és megpirítom, mintha melegszendvicset csinálnék. Nagyon finom!

4. nap
(Mivel nem szeretem a túrót, ezért erre a napra van a legtöbb ötletem. Ez lett e kedvenc napom)
EBÉD: Kikeverem a túrót sóval, borssal, pirospaprikával, csepp diétás mustárral (mint a körözött, csak hagyma nélkül)
EBÉD2: A túró helyett 2db „normális” vagy 3db diétás medvesajtot is ehetsz.
EBÉD3: (Ez a kedvencem!) Sajt-chips. Vágok 4 szelet sajtot, felforrósítom a palacsintasütőt, és beleteszem a sajtokat, hogy ne érjék egymást. Egy idő után elkezd hólyagosodni, majd mikor már látom, hogy kezd egybeállni az alja (a teteje ilyenkor még folyékony), megfordítom. A másik oldalát is megsütöm, és szalvétára kiszedem, leitatom róla a felesleges zsírt. Ha túlsütjük, keserű lehet. (Trappista, vagy keményebb – Sport, Óvári – sajtból az igazi, mert a lágy sajtból nem lehet megcsinálni) Ha kihűlt, a paradicsommal és a kétszersülttel eszem. ISTENI!!!!
EBÉD4: A kétszersültet megeszem az ubival/paradicsommal. Majd a vacsorára kiírt alma feléből és a túróból (édesítővel) gyümölcsös túrót készítek. (nyersen is és párolva is beleteheted az almát).
VACSORA: Sok variáció nincs (De az alma kevés édesítős vízzel felforralva, kompótként is ehető)

5. nap
EBÉD: Nincs variáció
VACSORA: Én fagyasztott franciasaláta zöldségalapot párolok meg a mikróban. Az egy tojást, sóval, borssal, pirospaprikával ízesítem (nyersen) és zöldséges tojás omlettet készítek. Paradicsommal eszem.

Még egy tipp: Igazán finom „tartármártás-szerűség” készíthető, ha a főtt tojás sárgáját kikevered az ízesített tejföllel, és úgy adod hozzá a többi dolgot.
Ízesített tejföl: Sóval, borssal, pirospaprikával kikevert tejföl. Tescoban kapható DIÉTÁS mustár is tehető bele, de ne minden nap.

Saját számítás és tapasztalat alapján!: (csak akkor, ha már tényleg nagyon unalmas a diéta)
A 12,5 dkg túró helyettesíthető 6-7 dkg juhtúróval is.
A felvágott pedig (3-4 db) virslivel helyettesíthető.
Aki nem szereti a fejes salátát, kevés uborkával pótolhatja (mivel közel azonos a kalóriaértéke), de a mennyiséget még nem sikerült kiszámolnom pontosan.

Egy két „helyettesítős” nap belefér (főleg, hogy elkerüld az egyhangúságot, vagy az „egyféleétel-undort”), de úgy (lenne) az igazi, ha mindent leírás szerint csinálunk. Persze, ami fontos, hogy az első öt napban figyeld magad, és a SAJÁT tapasztalataid alapján alakítsd ki a diétát.
Ja, és minél több folyadék!

A diéta után pedig ajánlom Kelly Juli: 600 kalória és ami belefér… (Nádszál Könyvek Kiadó Bt.) című könyvét, mert a sok recepten kívül, rengeteg ötletet meríthetsz belőle.

Remélem, tudtam segíteni.

Sok sikert!

Szép jó reggelt!

Hogy vagytok? (alig találtam meg a fórumot, annyira lecsúsztunk)

Tessék írni! Higyjétek el, sokkal könnyebb odafigyelni a diétára, ha van kivel beszélni róla!

Ki hol tart a diétában? Én ma a 6. napnál tartok. Kinek mennyire könnyű/nehéz az étrend betartása?

Tegnap elkezdtem a rendszeresebb mozgást. :))))
Nincs valakinek ötlete, hogy a hátsófelemet, a combomat és a csipőmet milyen tornával tudnám formálni?

Pusszancs!

Szép napot!

Viki

Jó reggelt!

Egész jól viseltem a tegnapi 1. napot. Nekem még soknak is bizonyulnak az adagok, persze valószínűleg azért, mert március óta diétázom. Viszont attól tartok, nem lesz látványos a fogyás az elején, mert nálam a víz már régen eltűnt, hiszen eddig is folyamatosan csináltam az Atkins-t. Nem baj, nem siettetem.

Viki, ezer köszönet a receptekért! Tegnap este én a fejes sali helyett jégsalátával kevertem össze a tejfölt, tojást (akaratom ellenére 2 helyett 1-et), fűszereket. Isteni volt!

Szép napot mindenkinek!

Három nappal köszöntött hamarabb a piros betüs ünnep és szenvedek.. Találtam a táskámban egy Marsh csokit és teljesen magam alatt vagyok. Ráadásul tegnap óta 1 kg-val többet mutatott a mérleg, holott mindent betartottam. Igaz viszont, hogy este megittam 1,5 l ásványvizet, mert annyira kivántam és nem igazán jött vissza.
Szóval ez a lelki segély helye, addik nem nyúlok a csokihoz, segitsetek!!!
Ringo

Ringo Édes!

Dobd ki a csokit azonnal!!!!!!
Vagy add valakinek. A lényeg, hogy minél hamarabb szabadulj meg tőle. Ha nagyon kívánod, vegyél egy diétás (készen kapható) csokis pudingot, és azt kóstold meg még a délelőtt folyamán, de ne edd meg az egészet!

A plussz kg a vízvisszatartás miatt van, ami le fog menni, nyugi! Ilyenkor én sem szoktam fogyni... :(
És ha kitartó vagy a piros napok alatt (vagyis nem csalsz), utánna nagyon hamar lesz súlyvesztés, majd meglátod.

Kitartás ÉDES!!!!!

Veled vagyunk!!! Gondolj arra, hogy mennyivel jobb lesz utána, és ez a mélypont hamar el fog múlni, csak foglald el magad!

Pusszancs!

Szia Viki !

Teljesen magaddal ragadtál, mint azt már írtam. Kíváncsian várom, hogy mi lesz az eredmény, hiszen elég sokat kell fogynom. Mindenképpen megírom a 16.napon, azaz január 26-án.
Elég sokan ugrottunk neki szinte egy időpontban. Kíváncsian várom a többiek eredményét is ! Ez a 3. napom, és egyben az első, amikor kibírtam hogy ne egyem meg az ebédem felét 11-kor. Úgy látszik, lassan rááll a szervezetem.

Köszike a rengeteg jótanácsot !
Üdv: 3xy

Kedves 3xy!

Én is meglepődtem, hogy mennyien kezdtek bele a Levelbe. DE jó érzés tudni, hogy nincs egyedül az ember a gondjaival, és megbeszélheti másokkal.

Magamról tudom, hogy egyedül mennyire nehéz volt metartóztatni magam.

Hidd el, nekem is rengeteget kell fogynom. (20 kg felesleggel kezdtem) Ráadásul a sok jo-jonak köszönhetően a bőrőm sem az igazi (szerintem).

Új év, új elhatározások. (mint mindig) Érzem, hogy most menni fog. Igaz már bizonyítottam magamnak, de abból sohasem elég. :))) És persze a külvilág felől érkező visszajelzések is fontosak.

Én most tartok a hatodik napnál, és annyira "megy" a diéta, hogy majdnem elfelejtettem ebédelni. (Sőt, tegnap még bűntudatom is volt, hogy jóllakottnak éreztem magam. :) Én 8-kor reggelizem (kétszersült +tea) tízórai eszem meg a narancsot. Aztán 13-kor ebéd, 17-kor pedig vacsi.

(Csak kíváncsiság, de mennyit kellene leadnod? Ugyanis néhányan két kilót is soknak élnek meg. Viszonyítás kérdése...)

Légy jó!

Kitartás! :)))))))

Pussz!

Viki

Köszönöm a biztatást !

Kérdésedre felelve: 2004.nov 05-én indultam 133 kg-ról. Karácsonyra 119 voltam, de aztán jött egy depis időszak, és 2005.01.11-re 122 lettem. Szóval innen indulok.
Már láthatod, hogy nem 2 kg-tól kell megszabadulnom ! ( De nem is 20-tól, mint neked !)
Tulajdonképpen mindegy mennyi megy le a 15 nap alatt, annyival is kevesebb leszek. Nem ?
Pusza: 3xy

Nyugodj meg Drága!

Én is voltam 118 kg. Utáltam magam, és kegyetlen fogyiba kezdtem, melynek eredményeként csíkos lett a bőrőm, és "bepuhult" a cickóm. :((( Nagy élmény nem?
A pasim úgy hívott akkor, hogy tigris... :(((

Sokszor kívántam, bár ne kínoztam volna magam egy gyors fogyival, hanem szépen, lassan...de kellett a látványos változás, hogy erőt adjon.

Ezzel a fogyival, ha jól csinálod, 15 nap alatt 10 kg is lemehet! Szóval, meg ne lássam, hogy csalsz, mert ejnye-bejnye lesz! :)))
Aztán tarts egy hét szünetet, és tornázz, hogy a bőröd visszafeszesedjen.
Persze, figyelj oda a táplálkozásra. Lassan egyél (nagyon fontos), és ahogy elkezd "feszülni" a pocid, fejezd be az étkezést. Én ez alatt az egy hét alatt ettem mindent, csak szem előtt tartottam Norbi Update rendszerét (csoki reggel, húsi este). Volt olyan, hogy a gyrosból csak 3 harapásnyit bírtam enni, mert megtelt vele a hasam. De elmondhattam, hogy ettem gyrost is. :)))
A lényeg, hogy a pihis egy hét alatt, ne tágítsd vissza a gyomrod.

Puszi!

Viki

Szia Vic !

Becsszó nem fogok csalni. Legalábbis eddig még nem csaltam ! ( A mennyiség az előírt, legfeljebb az ebédből 11 óra + délutáni lett, természetesen megfelezve ! )
A 25-i befejezés, ill. a 26-i eredmény egyben a szülinapi ajándékom is lesz, mivel akkor leszek 33.
Krisztusi korba lépek hamarosan. :- (
A mozgással nincs gond, hiszen november 5-től heti 5-6 alkalommal 40 - 45 perc szobabringa van. Az idő attól függ, mennyire fáradtak az izmaim, de a tárvolság mindíg 12 km.
Szóval novembertől élem a változás korát. Az a baj, hogy nagyon lassan mennek a kilók + a fogyókúrás napok is.

De azért kitartok !

üdv.: 3xy

Sziasztok!

Itt mindenki olyan lelkes, jővő héten belevágok én is.
Smallviki, köszi az ötleteket és recepteket.

Kitaláltam egy rendszert így fogok tenni:
január 19 - 21 level (3 nap)
január 22 - 23 Atkins
január 24 - 27 level (4 nap)
január 28 - 30 Atkins
január 31 - február 4 level (5 nap)
február 5 - 6 Atkins
február 7 - 11 level (5 nap)
február 12 13 Atkins
február 14 - 18 level
Február 18. megyünk síelni!!! .-)
Így tudom magam szerint betartani a dolgokat és hát mint tudjuk az akaraterő a legfontosabb.

Puszika

Elnézést a kései válaszért, de kész káosz van most körülöttem. :((((( Nem fárasztalak vele Titeket, és jobb is, ha nem írom le, mert megint felhúznám magam....

Tegnap este nagyon magam alatt voltam lelkileg...
A 6. nap volt, és elkészítettem a vacsim, de a felénél rendesen tele voltam, és azon hezitáltam, hogy most megegyem vagy ne. Persze megettem, hiszen ha egyszer azt kell enni, akkor azt kell enni... Aztán jött a büntudat, és az önmarcangolás, hogy én milyen csúnya vagyok, és bla, bla, bla.
Direkt nincs otthon semmi, hogy ne tudjak csalni. :)))De nem is kívántam semmit. Így csak ittam vagy 4 csésze teát, melynek következtében egész éjszaka járkáltam a klotyóra...

Szóval most hulla vagyok, és kib... sok a dolgom.

De RÁTOK mindig lesz időm. :))))

Meséljetek, ki hogy van? Mi jót csináltok? Vannak már eredmények?
Mennyire nehéz/könnyű a fogyi?

Millió pussz!

Viki

Sziasztok!
Kedves Viki! Olyan jó, hogy így törődsz velünk! Én már tapasztaltam hasonlót az Atkins-szel. Hoxa, meg a tapasztaltabbak mindig tartották a lelket bennünk.
Én jól érzem magam, általában sok a kiírt adag elemózsia. Lassan jön a 3. napi ebéd.
Végül is úgy döntöttem, egyben csinálom meg a 15 napot, vagyis ja. 26-án fejezem be.
75 kilóról indultam. (Márciusban 96-tal kezdtem az Atkinst.) A kis cél a 65 kiló, aztán majd meglátjuk... Nem vagyon sportos alkat (zenéltem 13 évig és az a teljes szabadidőmet lekötötte, így sajnos nem vált szokásommá a mozgás), napi 30-35 percet gyaloglok.

Heló Lányok !

Én is gyűröm a napkat, a mai a 4. Eddig bűnözés nélkül, minden nap mozgással.

Viki !
Nem értelek ? Miért van lelkiismeret furdalásod ? Te is pontosan tudod, hogy minden diéta alpja, hogy lelkileg és fejben rendben légy !
Rengeteget bizonyítottál, habár az még nem derült ki hogy mennyi az az annyi, de szerintem minimum 25 kg mínusz körül lehet . Az már valami ! Nem?!?
Légyszi kapd magad össze, mert most éppen te vagy a példakép, egy példaképnek pedig példát kell mutatnia !

Fel a fejjel !
Pussz: 3xy

Jaj, TI DRÁGÁK!

Olyan jól estek a kedves szavaitok, hogy csak na!

Ma kitaláltam még egy receptet a második napi ebédre: A tojást a tejföllel összekeverem, és kisütöm, mint az omlettet, és kétszersülttel eszem. (szigorúan teflonban, ohne zsíradék!) Egyszerű, de mégis jó. :))))

Szóval, már alakul a hangulat. :)))

3Xy!
Még csak 15kg mínusznál tartok. De azért az már nem semmi. :)))))
Tényleg, hol laksz? Már csak azért, mert érdekelne, hogy mennyire vagyunk elszorva az országban.

Szóval, csak így tovább mindenkinek (meg nekem is)! :))))

Tigris!
Érdekes az ötlet, csak arra vigyázz, hogy az Atkins-es napokon ne tágítsd ki nagyon a pocid. :)))) Aztán számolj be a fejleményekről, mert nagyon kíváncsi vagyok! :)))))

Nagy pusszancs mindenkinek!

(délután még írok)

Viki

Szaisztok!
Drága Viki!
Jól esik, hogy hiányzom, bizony nagyon jól. Reggel mindig benézek, aztán rohanok a rosszfiúkhoz. Hogy ezek soha nem gyérülnek...
Vasárnap kicsit bűnözni fogok, mert a bátyám szülinapja lesz és em tehetem meg, hogy rántott pipi helyett tejfölt eszem. Majd variálok, keveset eszem és hétfőn megint szigorúan level.ű
Pusszancs mindenkinek, ha tudok még jövök, ha nem, remek, űnmentes hétvégét. Már megint hazabeszéltem :o)))))
ringo

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Subscribe to promoted content csatornájára