Különösen akkor, ha e szép kerek szám a vérnyomásmérő kijelzőjén tűnik fel. Milyen sokkot okoz, amikor az ember szembesül azzal, hogy megszokott életmódja igencsak veszélyes vizekre navigálta? Midőn a friss laborleletek alapján már arra sincs logikus magyarázat, hogy tulajdonképpen még az élők sorában van, az ember saját szívverésénél már csak az orvosi vészharang kongása hangosabb. Serfőző Lajos arról mesél nekünk, hogyan sikerült kitartó és következetes módon megszabadulni több, mint 40 kilótól – kevesebb, mint háromnegyed év alatt.
– Vicces, de azt kell mondanom, a lejárt jogosítványom mentette meg az életemet. 2003. december 1-én a hosszabbításhoz szükséges laborvizsgálatok igen riasztó eredményt mutattak: 145 kg, 220-as vérnyomás, ijesztő koleszterinszint. A belgyógyásznő azonnal kiadta a parancsot: lefogyni! Noha jól éreztem magam a bőrömben, a szigorú ítélet igencsak elgondolkodtatott, és megígértem, hogy lefogyok. Arcán „hiszem, ha látom” kifejezés, kimondott szavai, miszerint nem lesz az olyan könnyű – bombaként robbantak a tudatomban. Még aznap elkezdtem egy napi 1400 kalóriás, 168 gramm szénhidrátot tartalmazó diétát. A jó doktor tényleg nem vette komolyan elhatározásomat, legalábbis ez derült ki meglepett arckifejezéséből, amikor egy hónappal később a kontrollon jó néhány kilóval karcsúbban látott viszont A diéta tehát működik, ujjongtam. Egészen addig, amíg a laboreredmény meg nem jött. Kiderült ugyanis, hogy a 10 „elvesztegetett” kilóért cserébe veseköveket kaptam.
Nyilvánvaló volt, hogy másra van szükségem. Tulajdonképpen ekkor fogtam fel igazán, hogy mit tettem a testemmel. Valaha volt – 77 kilós – mivoltomról készült fotóimat nézegetve rájöttem, csak egy jól átgondolt, következetes hadművelet segíthet. Sorra vettem korábbi próbálkozásaimat, a naponta csak egyfélét, azt azonban az undorig megengedő étrendeket, a saját kútfőből merített éhezős diétákat. Naná, hogy én is túlestem a káposztaleves kúrán. Rájöttem, módszeresen sikerült a súlyomat megdupláznom, hiszen a nagy nehezen lekínlódott 10-15 kilókat méltóképpen megünnepeltük egy kiadós vacsival, majd irány vissza, a régi kerékvágásba. Elvesztegetett kilóim pedig annyira ragaszkodtak hozzám, hogy mindig visszatértek, természetesen kamatostul.
Csak egy dologban voltam biztos, hogy ezt a háborút most megnyerem, de arról fogalmam sem volt hogyan fogjak hozzá. Minden rosszban van valami jó, pont a veseköveim hoztak össze a doktorral, aki szakterületét tekintve urológus, de kidolgozott programmal segít a hasonló sorsúakon. Megerősített abban, hogy itt a fogyókúra nem mit sem ér, az életmódomon kell változtatnom.
Két hétig pusztán az volt a feladatom, hogy feljegyzéseket készítsek a szokásaimról, mit mikor hogyan eszem, mennyit mozgok stb., majd újabb laborvizsgálatok következtek. Az elmondottak alapján kaptam egy személyre szabott étrendet, ami – bevallom – az elején kétségeket ébresztett bennem. Napi 20 gramm szénhidrátot ehettem (a korábbi 160 gr-hoz képest azt hittem, éhen fogok veszni), 100 gramm fehérjét, viszont zsírt annyit, amennyi jól esett. Magam sem hittem, hogy a zsír nincs tiltólistán, mégis fogyni fogok. Ez mindennek ellentmondott, amit korábban a diétáról tudtam. Szinte csodaként éltem meg, hogy tulajdonképpen azt ehettem, amit nagyon szerettem, a mérleg mégis hétről hétre kevesebbet mutatott. Amikor feleségemnek vázoltam, mi vár rám a következő hónapokban, egymásra néztünk és azonnal döntöttünk, még aznap kitoloncoltuk a lakásból az összes veszélyforrást, ami tilos. Szerencsére alapvetően húsevő vagyok. Imádom a pörkölteket, de már nem nokedlivel eszem, hanem salátákkal, zöldségekkel, savanyúságokkal, és végre lelkifurdalás nélkül ehetek még csülköt is. Az elfogyasztott szénhidrátok mennyiségét fokozatosan és apránként növeltük, közben figyelnem kellett arra, hogy zsírbontás állapotában vagyok-e. A dokinak folyamatosan jegyzeteket kellett készítenem, hogy meggyőződhessen arról, a szervezetem jól működik, és folyamatosan égetem a zsírt. Néha lebuktam, hogy túl kevés a bevitt szénhidrát, akkor aztán jött a megrovás.
A családomnak nagyon sokat köszönhetek, feleségem mindig gondoskodott arról, hogy legyen körülöttem néhány – az életmódomba beleillő – falat, ha hirtelen rám tört az éhség. Ez azonban csak nagyon ritkán fordult elő, hiszen sokkal kevesebbel is beérem, mint azelőtt, mégsem éhezem. A kedvemért itthon ő is a számomra engedélyezett módon táplálkozik, hogy ne vigyen kísértésbe. Ennek eredményeképpen leadott 7 kilót. Svédországban élő lányom pedig folyamatosan ellátott tanácsokkal, sőt kifejezetten ehhez az életstílushoz gyártott élelmiszerekkel.
Hónapról hónapra kevesebb kilóval jelentem meg a kontrollokon. Belgyógyász doktornőm, aki az előző év végén még szinte elrettentő példaként mutogatott, most nagyon büszke rám. Nem volt boldog a gondolattól, hogy nem követem az ő diétáját, s aggodalommal vegyes hitetlenséggel nézegette leleteimet. Az eredmények azonban magukért beszélnek, s ezek végül őt is meggyőzték. Koleszterinszintem példaértékű, vérnyomásom, cukorszintem szintén normális értéket mutat, mondhatni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A doktor arra kért, 3 hónapig következetesen tartsam be az iránymutatásokat, aztán jöhet 3 hónap pihenőszakasz, ami némi kilengéseket megenged. Ekkor nem szükséges fogynom, de lényeges, hogy tartsam a súlyomat. Kíváncsian figyeltem, jön-e a kísértés? Nem jött, szinte alig volt különbség a „betartós” időszak és az úgynevezett lazulós szakaszok között. A súlyom pedig nem hogy stagnált volna, de fokozatosan, lassan apadtak a kilók.
Alkoholt sem iszom mostanában, nem is hiányzik, néha egy kis Unicum azért lecsúszik, kizárólag a gyomrom komfortérzete érdekében. (A mondatot kísérő huncut mosolya meggyőz: tuti, hogy receptre írták fel.)
Nem csináltam titkot abból, hogyan táplálkozom. Noha jókedvűen és kiegyensúlyozottan fogytam, új szokásommal nem arattam osztatlan sikert ismerőseim körében. Kedves szomszédom, aki annyira szívén viseli a sikeremet, hogy minden este eljön velem pingpongozni, egymás után hozza haza a cikkeket, „szakanyagokat” arról, hogy micsoda károkat okoz a szervezetemnek ez az életmód. Nincs az a laborérték, ami meggyőzné őt arról, hogy egyre jobban vagyok, jobban érzem magam, mint valaha. Végre egy diéta, amivel egyébként „alapértelmezett” jókedvemet is sikerült megőriznem.
Választás mindig van: kövér maradok, vagy le akarok fogyni? Ha úgy döntöttem, lefogyok, akkor bizony áldozatokat kell hozni. Sokszor hallottam ismerősöktől, hogy ők tuti meghalnának, ha nem ehetnének ezt vagy azt. Itt vagyok, nem haltam bele, de tényleg voltak nagyon nehéz pillanatok. Olyan édességfüggő voltam, hogy olykor a fele királyságomat adtam volna néhány szelet tortáért, vagy egy jó kis paprikás krumpliért. Mérlegre tettem a kérdést: megéri-e kockáztatni a hónapok alatt elért eredményt öt perc „boldogságért”? Döntöttem: eszem és fogyok. Paprikás krumplit nem, mert számomra abból csak a virsli ehető. Azt viszont inkább vízben főzöm meg, mert az ördög azért nem alszik.
Manapság napi 50 gramm szénhidrátot ehetek. Ebbe sajnos a gyümölcsök nem nagyon férnek bele, ezért nyáron a stagnálós szakaszomat éltem. Naná, hogy ettem gyümölcsöt, mert aszkéta azért nem vagyok, igen nagy megkönnyebbülés, hogy vége a gyümölcsszezonnak. Szinte csoda, hogy egy grammot nem híztam vissza, noha olykor-olykor még egy pizzát is megengedtem magamnak. Számomra is hihetetlen, hogy egyetlen szelet süti elfogyasztása után már nem nyúlok a következőért, holott korábban egy egész tepsinyi sem fogott ki rajtam.
Őszintén szólva 40 kiló kimondva csak egy szép kerek szám. Furcsamód a kollégáimnak közben fel sem tűnt, hogy testtömegem egyharmadát ledolgoztam. Arra azért ők is felfigyeltek, hogy a korábbi - vagy fél liter jól megcukrozott kakaóból, legalább 3 péksüteményből álló – reggeliket mintha elfújta volna a szél. Együtt csodálkoztunk, amikor felpróbáltam a régi farmeromat és konstatáltuk, hogy még egy embernek van benne hely. Nem is tudom, hogy kaptam annak idején ekkora méretű ruhadarabot. Jól tudom, hogy soha többé nem leszek olyan kövér, mint legutóbb, 2003. december 1-én. Biztos vagyok benne, hogy fogok még enni paprikás krumplit, pörköltet nokedlivel, és mégsem fogok visszahízni. Mert a kezemben van a kulcs, tudatosan irányítom, és ha visszaalattomoskodik egy-két kiló, pontosan tudom, hogyan szabaduljak meg tőle.
Serfőző Lajos már a célegyenesbe fordult, de még további 20 kiló leadását tervezi. Megbeszéltük, ha célba ért, ismét találkozunk, hogy újabb tapasztalatairól is beszámoljon.
Lejegyezte: Kecskeméti Andrea
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 14080 reads
