Robbantsunk! 2. | lowcarb magazin

Robbantsunk! 2.

Robbantsunk! – 2. rész

Korunkban mindenre van azonnali megoldás. Még az energiát is boltban vesszük, cukortól roskadozó mogyorós-ragacsos szelet, vagy megkérdőjelezhető összetevőkből álló üdítőital formájában.

És a csoda megtörténik. Elégedetten konstatáljuk: szemünk kipattan, ismét buzog bennünk a bugi – de meddig és milyen áron? Ezzel a megoldással két probléma van. Az egyik: miután a hirtelen dózis cukornak vagy stimulálószernek elmúlik a hatása, a helyzet rosszabb lesz, mint előtte volt. A másik: az energiánk csak részben múlik a testen. Nagyrészt rajtunk, a személyen (lélek, tudat, stb.) múlik, aki egy egészen különböző dolog, mint a test. Tehát, ha szeretnéd, hogy több energiád legyen, kétfelé kell dolgoznod: oda kell figyelni a testedre és önmagadra is.

Íme néhány hétköznapi trükk, amivel hosszantartó energiaforrásokra tehetsz szert:

1. Aludj eleget!

A kijelentés meglehetősen banálisnak tűnik, ám nem tudom, hányan érzik úgy, minden éjjel kialusszák magukat. A legkevesebb, amit megtehetünk az ügy érdekében, hogy elkülönítjük azt a 8 órát naponta, és lehetőséget adunk magunknak arra, hogy kipihent testtel induljunk másnap munkába. Érdemes vacsora után sétálni egy nagyot, jó, ha este nem fogyasztasz szénhidrátot, és a napi edzésprogramot se lefekvés előttre időzítsd, ha lehet. Sokan kipihentebben ébrednek, ha az elalvás előtti órát stresszmentesítik: nem néznek híradót vagy agresszív filmet, nem ülnek a számítógép előtt, viszont hallgatnak valami kellemes zenét, meditálnak, olvasnak vagy beszélgetnek.

2. Végezz rendszeres testmozgást!

Fontos lenne hetente legalább háromszor, alkalmanként minimum fél órát edzeni. Ha ez rettenetesen távol áll tőled, kezdheted tíz perccel is. Lehet akár olyan egyszerű, mint egy séta a háztömb körül. Aztán fokozatosan emelheted az időtartamot és az intenzitást, és pár hét után azon veszed észre magad, hogy nem is esik nehezedre egy félórás kocogás. A legnehezebb mindig az a rész, amikor az ember ráveszi magát arra, hogy edzőruhát húzzon és elinduljon. De ha munka után túl fáradtnak érzed magad a testmozgásra, akkor – bármilyen furcsa is – pont arra van szükséged. Meglátod, utána sokkal frissebbnek, energikusabbnak fogod érezni magad.

3. Nézd meg, kikkel veszed körül magad!

Mindenki környezetében vannak olyan emberek, akik feltöltik energiával, jókedvvel, lelkesedéssel, és olyanok is, akiktől kimerültnek, szerencsétlennek vagy állandóan bosszúsnak érzik magukat. Az utóbbiak olvasása során biztosan beugrott egy-két arc... Ők azok, az energiavámpírok. Mindig tudja az ember, kivel kéne tartani a három lépés távolságot, de folyton talál valami kifogást, ami miatt pátyolgatja, tiszteli az illetőt, vagy egyszerűen fél tőle és nem meri megfelelően kezelni. Óvakodj az energiavámpíroktól. Ők nem a testedből veszik ki az energiát, hanem belőled. És a legtöbbjük nem is rosszindulatból, hanem mert régóta nincs jól a bőrében, és így negatív hatással van a környezetére. Segíts nekik újra megtalálni az élet szépségeit, és visszanyerni az érdeklődést különböző dolgok iránt. Ha végképp reménytelen az illető, egyszerűen tartsd távol az életedtől. Vedd körül magad pozitív, kedves emberekkel, akik nem morognak állandóan, és van valami céljuk az életben!

4. Tarts szünetet!

A „szüneteket” helyesebb lett volna, mivel felmérések támasztják alá, hogy aki többször tart rövid szünetet a munkájában, termelékenyebb és energikusabb, mint mazochista társaik. Ne dolgozd végig az ebédszünetet! Intézd úgy a dolgaid, hogy ebédig be tudd fejezni a nagyobb lélegzetű feladatokat, így nem stresszeled magad a munkamentes időszak alatt. Ha ülőmunkát végzel, vagy számítógépnél dolgozol, különösen fontos, hogy óránként járj egyet, nézz ki az ablakon, vagy ha teheted, menj ki az épületből, és nézz szét. Napközben akár tíz-tizenöt percenként nyújtózhatsz is egyet, anélkül, hogy abbahagynád a munkád. Csak mozgasd át a gerinced, nyújtsd fel a karjaid, hajlítsd mindkét oldalra a fejed. Ez nem több, mint fél perc, viszont csodákat tesz.

5. Igyál zöld teát!

A kávé helyett sokkal jótékonyabb zöld teát fogyasztani. A reggeli koffein-adag szükségességét nagyban csökkentheti egy gyors, rövid séta (mondjuk nem a kávéfőzőig, hanem a háztömb körül, parkban, stb.). A kávé által előidézett hirtelen élénkség ára sokszor egy rendkívül punnyadt állapot napközben a harmadik, negyedik adag után. A zöld tea jóval kevesebb élénkítőanyagot tartalmaz, viszont hatása hosszabb ideig tart, és nem okoz alvászavarokat sem.

diet