Íme megnyílt a szabad társalgás fóruma is :)
A névért köszi Smokey-nak.

fórum: 

hozzászólások

Logic-: Konkrétan milyen kiegészítőt ajánlott dr. Atom?
Más. Láttátok tegnap a Naplót? Már megint a diéta volt a téma. Természetesen semmi új csak a "vegyük elő mégegyszer, azzal is telik az idő, ha csak mozgatjuk a szánkat" adás volt. De az érdekes volt amit a Király Linda mondott, hogy bizony mindennel szenvedni kell és nem mondta, hogy ő az Atkinst csinálta, pedig a lapokban azt mondták, hogy azzal fogyott.

Sziasztok!
Rendszeresen olvaslak benneteket, tök jó az oldal.
Ez a 4. Atkins hetem, eddig nem sportoltam, de most, hogy kicsit jobb az idő rászánom magam a futásra, ez nekem eddig bejött. Most viszont amióta diétázom egy sima átlagos naptól is iszonyatosan fáradt vagyok. Én amolyan éjjeli bagoly voltam, most meg este 11-kor ha nem fekszem le úgy érzem összeesek. Nektek honnan ez a sok energia?

Én kifejlesztettem a saját Atkins fagyimat. Turmixolt alacsony ch-s gyümi, tojásfehérje, tejszín, édesítő vagy vanília, habverővel felverem, lefagyasztom. Szerintem van olyan fini mint a fagyi. A tölcsér meg úgyis csak hozzáragad a szájpadlásunkhoz nem.

Az igazság az, hogy soha nem szoktam mérni, csak úgy találomra adagolom. Az nem jó ha túl sok benne a gyümölcs, mert attól nehéz lesz és nem habosodik rendesen. kb. 2-3 tojásfehérje, egy kis dobozos tejszín /ha jól emlékszem 2 dl/, gyümölcs kb egy marék. Amikor vered fel az állagából tudod megállapítani, hogy jó-e. Az a lényeg, hogy jó habos legyen, ha nem az tojásfehérjével lehet javítani, utána csak le kell fagyasztani. Nem valami pontos leírás, de azért remélem jó lesz. Legközelebb ha csinálok lemérem a mennyiségeket és leírom ha gondolod.

smoky a csernussal hagyjal márr. NEm akarom a velemenyemet leirni mert megint kapok a fejemre, hogy kultur bunko vagyok, de azok a beallitott kamu interjuktol hányok.
Amugy a sutistálcában nincs ch.
VEttem mérleget mondtam már.
Ugraltam is rajta, de rajottem nem trambulin pedig annyira orultem neki. Mivel a kedvesem nincs napokig igy magamra maradvan majd meregetem a sulyomat.

Nem..Vincus..még nem montad, hogy vettél mérleget.
Akkor most a kondibérlet dobva van? Egy hónapig onthatod a kifogásokat.

Itt kőröz az"asszony"..helyedben féltékeny lennék:))Neked csak a pulyka cicire szabad koncentrálnod.
Apropó..vettél már mérleget?:)
Nagyon bizom benn, hogy a kedvesed meglep egyel, ha hazatér:)

Nem..Vincus..még nem montad, hogy vettél mérleget.
Akkor most a kondibérlet dobva van? Egy hónapig onthatod a kifogásokat.

Itt kőröz az"asszony"..helyedben féltékeny lennék:))Neked csak a pulyka cicire szabad koncentrálnod.
Apropó..vettél már mérleget?:)
Nagyon bizom benn, hogy a kedvesed meglep eggyel, ha hazatér:)

smokkancs.
Tisztazzuk a fogalmakat:))))))))))
Asszony nem koroz itt:))) mert elutazott. Aki it koroz az a legkedvesebb kolleganom, aki raadasul nem harap a mai napon. Mrs Atkins.
Vettem merleget, de a kis szemet 105 kg mutatott igy most ehhez kell igazitani a fogyast.
Nem szeretem a puha cicit, csak az oldalast:)))))
Digitalis merleg projekt kipipalva, marad a keton csik es a kondiberlet. MA nem leszek szarrago es meg a upc elmaradast is befizetem.
Zsido anya efektusom van.

Sziasztok!
Drága Hoxa, olvastam a naplód. Fel ne add! :) Tényleg a honlapod hatására kezdtem bele én is az Atkins-ba. 1 cipőben járunk, nekem is felkúszott 1-2 napnyi bűnözés miatt(kiwik) 2 kiló! És kell 1 hét hozzá, hogy ledolgozzam. Most már másfél kilót ledolgoztam belőle. Ne csüggedj, a testünk változik, alakúl és ez nem megy 1ik napról a másikra. Kitartás kell, viszont -te is sokszor mondtad- figyelni is kell magunkra és az egészséget elsőbbre tenni. Lehet hogy a tested pihen a következő csata előtt!! :))
Na sokat írtam;)
Kitartást mindenkinek, és főleg minden kedves új Atkins-esnek! :)
puszi:
Bodsa

Fohász.

"Istenem, ha nem tudsz lefogysztani,tedd, hogy a barátaim gömbölyödjenek"
Ezt a fohászt kaptam ma a barátnőmtől aki szintén fogyizik a maga módszerével.
Hálámúl viszek neki holnap négy franciakrémest és egy egész sarokházat!
Éljen a barátság:))

Sziasztok! A mai legkellemesebb élményem az volt, hogy a két macskám is besegít a diétámba. Reggel elővettem a mélyhűtőből a csirkemellet, betettem a spájzba, hadd olvadozzon vacsoráig. Délután a fiam keresett valamit a spájzban, nyitva felejtette maga után az ajtót, a két makka meg csuklás nélkül magáévá tette a vacsorámat:)

Az én macskám folyamatosan besegít a fogyiba! Mindig az én kajámat akarja megenni! Sajna régi bűnöm, hogy rászokattam arra, hogy az a jó, amit én eszek és amit a kezemből adok neki! Most iszom ennek az árát, és a levét! De azér imádnivaló dög! :-))

Oldalak

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára