Hozzávalók: 
(4 adag) 50 dkg vegyes darált hús, 50 dkg friss spenót, só, bors, 25 dkg túró, 4 tojás, 5 dkg reszelt sajt (parmezán, eidami), 1 csokor petrezselyem, szerecsendió, 2 nagy fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, kis olaj, 1 kávéskanál cukormentes mustár, 1 evőkanál csípős paprikakrém, 2 kávéskanál provence-i fűszerkeverék, 2 mini paradicsom, néhány bazsalikom bóbita.
Elkészítés: 

A töltelékhez tisztítsd meg a spenótot, mosd meg váltott vízben, főzd enyhén sós vízben 3 percig. Szűrd le, majd krumplinyomóba szedve préseld ki belőle a vizet, és vagdald apróra. A túrót törd át, add hozzá a spenótot, 1 tojást, a reszelt sajtot és a finomra vágott petrezselymet. Sóval, borssal és frissen őrölt szerecsendióval ízesítsd, jól dolgozd össze. A fasírthoz a hagymát és a fokhagymát vágd finomra, fonnyaszd meg 1 evőkanál olajban, majd a maradék 3 tojással, a mustárral, a paprikakrémmel és a fűszerkeverékkel együtt a gyúrd a darált húshoz, ízlés szerint sózd, borsozd. A sütőt melegítsd elő 180 fokra. Béleld ki a tepsit alufóliával, kend meg 1 kávéskanál olajjal, majd kb. 25x35 cm-es téglalapot formázva egyenletesen kend el rajta a húsmasszát. A hosszanti széleken 2-3 cm-t szabadon hagyva simítsd rá a tölteléket, azután a fólia segítségével tekerd fel, két végét nyomd össze. A sütőben szép pirosra kell sütni (1 óra). 10 percig pihentesd a tepsiben, majd óvatosan emeld deszkára, és kissé rézsútosan szeleteld fel.

Tipp: Sütheted tortának is: a húsmassza felét simítsd zsiradékkal kikent tortaformába, kend el rajta a tölteléket, majd vond be a maradék húsmasszával, a többi ugyanaz.

Nettó CH: 
1 adagban: 17 gramm

Tartalommegosztás

Feliratkozás Feliratkozás a címlapon megjelenített tartalmakra csatornájára